Az amerikai társadalom peremén tengõdõ, szerencsétlenebbnél szerencsétlenebb figurákat gereblyézett össze Bill Maher rendezõ, hogy tragédiákban gazdag és kilátásokban szegény életük bemutatásával rávilágítson: a life az bizony sucks. Meg arra is - hollywoodi mûhelymunkáról lévén szó -, hogy azé' van remény. Suttyófalva lakói közül elsõsorban egy dögös anyukája (Charlize Theron) által hátrahagyott kislánnyal és apapótlékká növõ nagybátyjával kerülünk közelebbi kapcsolatba. Az egymás hegyére hányt szívások - a teljesség igénye nélkül: elbocsátás, kilakoltatás, ganéjhordás, atyai verés - közös átélése (szó szerint) ütõs kis csapattá kovácsolja hõseinket, miközben a gyámügy és a rendõrség kéz a kézben üldözi deprimált duójukat. A projektet producerként is jegyzõ Miss Theron nem elõször vájkál a dobozos sörön és tévésorozatokon élõ néprétegek életében: tette ezt már a Rémben is, a különbség szinte csak annyi, hogy ezúttal szépségére csak a konstans sírás elkente sminkje vet némi árnyékot. A szemétkedést is meghagyta másnak: a nagyon, nagyon gonosz (nagy)apa szerepében a szebb napokat látott Dennis Hopper a begyöpösödött, közeli hozzátartozóit elõszeretettel öklözõ vidéki bunkó iskolapéldáját hozza. Mint ahogy az egész történet is egy, a film helyszíneitõl távol esõ magániskolában írott fogalmazás benyomását kelti: "A lúzer attól lúzer, hogy szegényebb, butább és magányosabb, mint mi...". És ha erre rápakolunk egy pár lapáttal, akkor odáig jutunk, hogy röpke másfél óra alatt a legjobb, ami hõsünkkel történik, az, hogy baltát illeszt az apja fejébe. S nem mellékesen a nézõébe is.
A Budapest Film bemutatója
**
