rés a présen

„Münchenben csiszolódok”

Kristóf Réka énekes

  • rés a présen
  • 2018. február 20.

Zene

rés a présen: Milyen műsorral szerepelsz A Visegrádi Négyek a Virtuózokkal című újévi koncerten, a Zeneakadémián?

Kristóf Réka: Első alkalommal lépek fel a Zeneakadémián, óriási élmény, különösen újévkor. Smetana Eladott menyasszony című operájából Marie áriáját énekelem majd a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának kíséretével. Mivel a koncert tematikáját a V4-ek adják, úgy gondoltam, egy cseh ária jól illik majd a műsorba.

rap: Mióta létezik a koncertsorozat?

KR: Peller Mariann ötletgazda-producer és csapata 2014-ben hívta életre a Virtuózok című tévéműsort, amely rövid idő alatt mozgalommá nőtte ki magát. A program mögött álló Kis Virtuózok Alapítvány – amelynek kuratóriumában magyar és külföldi művészek és szakemberek foglalnak helyet – összetett tehetséggondozási, támogatói feladatokat is ellát, a konkrét műsoron, a tehetségkutatáson túl. A Virtuózok ma már nemcsak az első klasszikus zenei televíziós tehetségkutató neve, de egy olyan nemzetközileg ismert brand is, amely zenei menedzsmentet, koncertszervezést és rengeteg karitatív tevékenységet is magában foglal.

rap. Mi a te díjad története?

KR: A Virtuózok előtt nem jártam versenyekre. Egy éve azért jelentkeztem, mert fontos nekem, hogy itthon énekeljek. A műsor óta nagyon szép felkéréseket kaptam hazulról. Valójában abba szerettem bele, ahogy a tanáraim dolgoztak velem. Balogh Rózsa a komáromi zeneiskolából indított el az úton. Neki köszönhetem, hogy a győri Richter konziban Dobi-Kiss Veronika kezei alatt dolgozhattam. Az út következő állomása pedig Bréma volt Laki Krisztina művésznőnél, most pedig Münchenben csiszolódok.

rap: Kik lesznek a további virtuózok?

KR: December 30-án és január 1-jén először fog színpadra állni együtt a Virtuózok eddigi három évadának három fődíjasa: Lugosi Dániel Ali, Kökény Tamás és jómagam. De ott lesz még az idei évad közönségdíjasa, Nagy Zoltán Ferenc, valamint Szüts Apor – akinek nemcsak zongorista karrierje ível felfelé, de zeneszerzőként is egyre ismertebb –, illetve Teo Gertler, a 8 éves pozsonyi hegedűzseni, aki az idei évadban rengeteg néző szívét rabolta el. Ismert hazai és külföldi vendég előadók színesítik a programot, amelynek a témája minden évben más. Az idén különleges aktualitást ad az újévi koncertnek, hogy Magyarország látja el a V4-ek elnökségét. A virtuózok ezeknek az országoknak a legtehetségesebb fiatal muzsikusaival lépnek fel. Ott lesz Łukasz Dyczko lengyel szaxofonista, a Fiatal Zenészek Eurovíziójának 2016-os fődíjasa, és Jan Vojtek cseh zongoraművész, aki egy prágai tehetségkutató megnyerésével tűnt fel, és most a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem másodéves hallgatója.

rap: Sztárok lesznek?

KR: Miklósa Erika, Kelemen Barnabás hegedűművész és Horti Lilla, Junior Prima Díjjal elismert operaénekes. A zenei hátteret a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara adja, a karmester Kovács János lesz. Különlegesség még, hogy a hangverseny nyitányát Pejtsik Péter, a 2002-es Berlini Filmfesztivál Special Prix Europe díját elnyert zeneszerző jegyzi, s kifejezetten erre az alkalomra íródott a négy ország zenei kollázsa. Az ünnepi hangversenyt a Duna Televízió és a Bartók Rádió január 1-jén 19.35 órától élőben is közvetíti.

rap: Hol lépsz fel legközelebb?

KR: Január 25-én a Cziffra Fesztiválon, január 27-én a pécsi Kodály Központban, februárban a müncheni Prinzregententheaterben a Bernstein-gálán, márciusban a Bayerische Staatsoperben, Strauss Rózsalovagjában leszek a kalaposnő, áprilisban a szintén müncheni Cuvilliéstheaterben, Krenek Diktátor című operájában Charlotte szerepét éneklem és május 16-án a Carnegie Hallban lesz jutalomfellépésem az Armel Opera Festival jóvoltából.

Figyelmébe ajánljuk