Zene

Kockázatos dolog egy uralkodó színpadi tereptárgy, ugyanis az uralkodó színpadi tereptárgy elsődleges természete az uralkodás - a játék csak utána jön. A Maladype Színház Platonov-előadásában az uralkodó tereptárgy egy biliárdasztal, s az előadás úgy is kezdődik, hogy Trileckij - röviden és érthetően - bevezet bennünket a játék szabálydzsungelébe. Aztán rövid és váltakozó összetételű játszmák következnek - ügyesen spontánok a színészek, hiszen a golyó a legöntörvényűbb ezen az estén, kicsit sem engedelmes -, majd a dráma és az előadás mégiscsak felülkerekedik a biliárdasztalon. A szó legszorosabb értelmében is.

"Nekünk nagyobb nyájunk lesz - mondta Dina. - Meg teheneink. Mi lesz a neve az első borjúnak? - Doktor Karl Marx - felelte Joseph. - Másszunk fel a torony tetejére!" A torony tetejéről Koestler hősei belátták az 1937-ben alapított kommuna egész területét és a kőhajításnyira lévő arab falvakat is, ahonnan féltékenyen figyelték a kopár sziklára telepített kibuc gyors infrastrukturális fejlődését. A nemzetiszocialisták által korábban meggyalázott Dina sorsa végül szimbolikus halálával zárul, mert a muhtár romlott fia nemcsak őt magát pusztította el, hanem fölgyorsította egy kísérleti közösség visszavonhatatlan széthullását is.

A high school vígjátékoknak is van lelkük, és ez a lélek egyszer csak fogja magát és kebeléről - vagy, hogy pontosítsunk, a Könnyű nőcske hősnőjének kebeléről - sóhaj fakad. Be jó is volt a nyolcvanas évek hasonszőrű tinigimiizéiben hősnősködni, mert ha nem is mindig John Hughes rendelt, a kamaszfájások híresen empatikus professzora, azért majdnem mindben akadt egy Cusack vagy egy Dempsey, akiért érdemes volt egy monológ reményében az erkély felé kacsingatni.

Cohent alighanem mindenki bírja, azt a végtelenül érzéki, zsíros hangját, azt a magára növesztett egykedv és fegyelmezettség mögül előkúszó méla és borongó fájdalmat, amely a legtöbb dalára jellemző. Nem állítom, hogy szorosan követtem az immár 76 éves kanadai énekes pályafutását, viszont ott volt mindig is stabilan az örökké elő-elővehető, újrahallgatható őskedvenceim sorában.

a modern blues-rock új csodagyerekeként kezeli a média: a mindössze harminchárom éves gitáros saját néven kihozott lemezei évek óta lelőhetetlenül kúsznak fel a Billboard-listára. Nem is érdemtelenül, hiszen a tavaly kiadott The Ballad Of John Henry tényleg az utóbbi tíz év egyik legjobb ilyen irányú lemeze, a címadó nóta riffjét pedig - ahogy azt Bonamassa felkonferálta - a világ tizenkettedik legjobbjának hozták ki egy újságírók által kezdeményezett szavazáson.

című regénye úgy kezdődik, mint a legjobbak: "A világoskék pára a kanyon mélyén olyan volt, akár a lassan égő pénz füstje." Egy ilyen hasonlat leveszi a lábáról az embert, pláne, ha akkora bűnregény-rajongó, mint e sorok szerzője. De aztán...

Ha már egyszer olyan fergetegesen vicces volt (nem volt az) a Másnaposok, és módfelett sikeres is (számlákkal bizonyított), nosza, csak őriz még valamit az asztalfiók; akármit-bármit, csak minél előbb újra pipiskedhessen Zach Galifianakis. A Másnaposok rendezőjének új filmje a Másnaposok sztárjával: a nyitó hétvége máris zsebben, s ha még hozzávesszük a komikus erőműként szinte önjáró Robert Downey Jr.-t is, aki bármit elvisz a hátán, sokaknak szép karácsonya lesz a Warnernél.

Klasszikus zenés mesejáték formájában vitte színre a tíz éve alakult Karaván Művészeti Alapítvány társulata Karnauhova és Brauszevics orosz meséjét. A színésztanoda gyermek- és ifjúsági társulata a megszokott módszerével dolgozott, amely azon alapul, hogy tehetséges cigány és nem cigány tanítványok, valamint profi színészek együtt próbálnak, játszanak, közösen értelmeznek, tanulva egymástól, nagy odafigyeléssel.

Mivel nagyjából két hónap múlva már mindannyian csak múlt időben beszélünk majd a huszonegyedik század első évtizedéről, talán nem értelmetlen leltárba venni a hazai underground általános csapásirányait. Ebben a dekádban két - végül is könnyen járható, csak épp nem túl izgalmas - úton haladtak a fiatal "földalatti" zenekarok.

A belga (flamand) író kocsmazajoktól hangos gyermekkorából már volt alkalmunk mintát venni, a filmfeldolgozás (Szarul állnak a dolgok) hamarabb eljutott hozzánk, mint maga a feldolgozott mű. Az ilyen összehasonlításokból rendre az irodalmi mű szokott győztesként kikerülni, mintegy figyelmeztető ujjfeltartás gyanánt azok irányába, akik a perújrafelvételt szorgalmaznák.

Mire odáig jutunk, hogy a szerencsétlen kis zsidóból (kicsi, értsd kisember, zsidó, értsd zsidó) kétségbeesésében előtörjön; de én egy komoly ember vagyok! - már megtörtént a córesz, sőt egy ideje már úgy záporoznak szegény fejére a córeszok, mintha a jóisten rajta felejtette volna a hüvelykjét a God against Man videojáték tűzgombján. De hát mit vétett ez a szerencsétlen, amiért a teremtő ilyen csúnyán kibabrált vele? Rossz férj lenne? Nem rosszabb, mint az utcájából bárki. Rossz apa lenne? Simán hozza a kertvárosi átlagot. Akkor tán a hivatását hanyagolja, vagy ami még ennél is nagyobb bűn, a hitközségi kötelezettségeit? Mesebeszéd! Nem, nem és nem: Larry Gopnik az égvilágon senkinek sem vétett semmit, Larry Gopnik se nem szent, se nem bűnös, Larry Gopnik egy minden lakóközösségre jutó komoly ember, akinek felesége van, két gyermeke, háza, kertje, megtakarítása, és aki egy szép napon halkan belelép. És mert zsidóként lép bele, s teszi ezt a hatvanas években és abban az Amerikában, melyre Midwestként vagy a lapos Közép-Nyugatként hivatkoznak az útleírások, mi sem természetesebb, mint hogy a cipőjére tapadt és egyre sürgetőbb szagú szerencsétlenséget egy meglehetősen egzotikus környezetben hordja ki, marihuánás cigaretták és hanukagyertyák, jiddis dalcsokrok és Santana Abraxasa között.

Botero azon művészek közé tartozik, akiket a kortárs művészettel hivatásszerűen foglalkozók (a műértők és szakmabeliek) hajlamosak lesajnálni. Míg korábban sajátos formanyelvét ("perverz és már az első látásra gusztustalan") vagy alakjainak megformálását kritizálták ("Mussolini és egy ostoba parasztlány frigyéből világra jött szörnyszülöttek"), a mára világhírű alkotót azért ítélik el, mert több mint ötven éve "ugyanazt" festi, ráadásul hihetetlen termelékenysége óhatatlanul lerontja műveinek színvonalát. De még ha elfogultak is vagyunk, mindenképpen megéri élőben megnézni a "kövér nők festőjeként" elhíresült, Kolumbiában született alkotó munkáit - a reprodukciók ugyanis távolról sem adják vissza képeinek sajátos világát.

Még a magas ingerküszöbbel rendelkező hazai média is felkapta, hogy az Üveghegyen túl és az Óperencián innen, a Balaton-felvidéki Paloznakon megnyílt a világ első Meseterápia Központja. Az alapítványi pénzből festői környezetbe álmodott intézmény kilenc hónapig épült; szeptember 30-án, a magyar népmese napján (Benedek Elek születésnapján) adták át. Ekkorra időzítették a majdan itt folyó munka szellemi alapköveként definiált Meseterápia bemutatóját is, amelyet szintén kilenc hónap alatt "hordott ki" a mágikus számokhoz láthatóan vonzódó szerző.

Aki ismeri Háy János írásait és Bérczes László rendezéseit, az tudja, hogy itt nem író és rendező szerencsés, ámde többnyire mégiscsak véletlenszerű találkozásáról van szó, hanem egy mikrokozmoszon végzett kölcsönös munkálkodásról: két művész dolgozik a kimondás és megmutatás lehető legintenzívebb színházi formáján.