Mire odáig jutunk, hogy a szerencsétlen kis zsidóból (kicsi, értsd kisember, zsidó, értsd zsidó) kétségbeesésében előtörjön; de én egy komoly ember vagyok! - már megtörtént a córesz, sőt egy ideje már úgy záporoznak szegény fejére a córeszok, mintha a jóisten rajta felejtette volna a hüvelykjét a God against Man videojáték tűzgombján. De hát mit vétett ez a szerencsétlen, amiért a teremtő ilyen csúnyán kibabrált vele? Rossz férj lenne? Nem rosszabb, mint az utcájából bárki. Rossz apa lenne? Simán hozza a kertvárosi átlagot. Akkor tán a hivatását hanyagolja, vagy ami még ennél is nagyobb bűn, a hitközségi kötelezettségeit? Mesebeszéd! Nem, nem és nem: Larry Gopnik az égvilágon senkinek sem vétett semmit, Larry Gopnik se nem szent, se nem bűnös, Larry Gopnik egy minden lakóközösségre jutó komoly ember, akinek felesége van, két gyermeke, háza, kertje, megtakarítása, és aki egy szép napon halkan belelép. És mert zsidóként lép bele, s teszi ezt a hatvanas években és abban az Amerikában, melyre Midwestként vagy a lapos Közép-Nyugatként hivatkoznak az útleírások, mi sem természetesebb, mint hogy a cipőjére tapadt és egyre sürgetőbb szagú szerencsétlenséget egy meglehetősen egzotikus környezetben hordja ki, marihuánás cigaretták és hanukagyertyák, jiddis dalcsokrok és Santana Abraxasa között.
Földrajzi kérdésekben persze még ennél is közelebb járunk az igazsághoz, ha nem egy midwesti postafiókszámot, hanem a Coens Avenue-t adjuk meg Larry Gopnik levelezési címeként, mert, mi sem természetesebb, Gopnikék ugyanazon a házsoron laknak, mint Barton Fink, Jerry Lundegaard, Jeffrey Lebowski, Ed Crane, Harry Pfarrer vagy Llewelyn Moss, még ha utóbbiak ezúttal képen kívül is maradtak. Csupa-csupa komoly ember, de hiszen a Coenek soha nem is foglalkoztak mással, mint komoly emberekkel. Komolytalan emberek vígjátékban szerepelnek, amilyet tán, tisztán műfaji kivitelben, kétszer vagy háromszor gyártottak a filmtörténetileg is összenőtt fivérek - nem nagy tétel egy ekkora életműben, akit érdekel, a futottak még rovatban megtalálja valamennyit. De nem Larry Gopnikot, benne tényleg nincsen semmi vicces, kisember a szívóágon, aki ha nem lenne, még csak véletlenül sem kellene kitalálni, van belőle még kismillió a raktáron. A szívóág viszont, az alkotók kedvenc ága ezúttal némi von haus aus színezetet kapott, noha az életrajzi érintettség, ha ad is némi extra kuriózumértéket a filmnek, a végelszámolásnál nem esik túl nagy súllyal latba. A Coenek annyi kispolgári portán megfordultak már termékeny filmes életük során, hát istenem, most a saját fiatalkoruk kulisszái között abszurdkodnak. Elfogultsággal aligha vádolhatók, Gopnik apuka ugyanazzal a kitartó kacsázással araszol előre a pofonok földjén, mint megannyi őse a Coen-legendáriumban, melyben zsidók és nem zsidók, új- és ószövetségeket ápolgatva boldogan osztoznak a válogatott, de többnyire a kapitális önsorsrontás felé vezető kisembersorsokban. De hogy ne csak a saját mércéjükkel mérjük az alkotókat, ezúttal mintha a nagy jiddis nyelvű író, Isaac Bashevis Singer felől érkezett volna az ihlet, mintha Singer regény- és novellahősei, a nagy amerikai szétszórtságban elveszetten mozgó galíciai túl- és továbbélők kelnének új életre. Jobban mondva nem is újra, hanem egy nagyon is régire, az újdonság természetesen nem bennük van, hanem ahogy rájuk néznek, és ebben a nézésben az empátia versenyez a gyilkos humorral. Méghozzá bőséges humorral, mégha az - újdonságot ezzel aligha mondunk - inkább a morbid, mintsem a térdcsapkodós fajtából is való. Larry Gopnik tanult ember, akire nem hatnak a tanítások, szegény feje a rabbinikus tanácsadás rendszerében sem találja a helyét, szépen bele is sétál három egymást követő rabbiviccbe. A fokozás nagy mestereiként ismert Coenek ezúttal sem adják alább, a tornasorban egymás után következő bölcsek csodás összhangban licitálnak egymásra a bölcs semmitmondásban. Az utolsóként színre lépő, csodaszámba menő rabbi már valóban nem is mond semmit - de azt olyan emlékezetes módon teszi, hogy azzal túltesz az egész mezőnyön.
A három rabbi már önmagában olyan tökéletes műsorszám, hogy egy másik filmben maga lehetne a teljes program, itt azonban csak része az egésznek, három megálló a becsavarodáshoz vezető hosszú úton, melyen, ha éppen nincs ünnep, hatalmas a forgalom. A kikapós feleségtől az önmagába (és eszelős találmányába) roskadt bátyig, a galíciai dibbuktól a kenetteljes csábítóig, a beszíva bármicvózó Gropnik Jr.-tól a marihuánázó szépasszonyig, a zsidófalónak rémálmodott szomszédtól a bukott dél-koreai diákig mindenki szegény szerencsétlen Larryt izélgeti.
Nagy az isten állatkertje, és ezen belül a Coenéké sem tartozik éppenséggel a kicsik közé. A végső csattanó persze magáé az állatkert alapítójáé, aki filmen utoljára talán az Ádám almáiban mutatkozott ilyen abszurd kedvében.
A Palace Pictures bemutatója
