Csak sejtések vannak arra nézve, pontosan mikor születhetett ez az olvasók elől mostanáig eltitkolt Szép Ernő-regény. Annyi bizonyos, hogy a szerző 1945 után készült el vele, abban a hátralévő nyolc évben tehát, melynek maga tette közzé belső számvetését házi készítésű, szomorú bonmot-jában: "Szép Ernő voltam" - köszönt az életből kifelé tartó író és emelte kalapját. A Natália annál is érdekesebb felfedezés, mivel az író, aki ebben a regényében már álruhát sem választ, hogy saját magáról írjon, e könyv oldalain még jól hallhatóan így mutatkozik be: "Szép Ernő vagyok".
Kis híján jelen időt teremt, még ha arról az 1905-ös esztendőről ír is, amikor 19 évesen Pestre jött a gimnázium nyolcadik osztályába beiratkozni. A művet nem nehezítik az eltűnt idő utáni nyomozás terhei, nem a fiatalságtól való búcsú regénye, mely a visszaemlékezések divatosra sárgult képeslapjaival rakja ki a békebeli Budapest képét, benne az irodalmi munkássá válás iskolájának kenyérgondos mindennapjaival; még csak nem is igazi regény, az ablakban trónoló címadó "kéjnő" (kurva) története csak egy a mesélővel ideig-óráig összefonódó, tucatnyi sors közül: diákos marháskodások kerülnek egy lapra sorstragédiákkal, irodalomtörténeti főszereplők csókra éhes trafikoslányokkal, korabeli nőfogó technikák a versírás szent tébolyának leírásával. A technikátlanság technikájával a narrátor egy szuszra mesél el mindent, a melleslegek és apropók tucatnyi leágazásával, egy térkép nélküli kószálás természetességével. E kószálás szépségébe az sem rondít bele, hogy a séta többnyire éhgyomorra történik, a szabad mozgásnak pedig kétféle asztal szab irányt: egy, ami körül éhes művészek, és egy másik, ami körül egyszerűen éhes emberek gyülekeznek. Az író mindkettőnél megfordul, eszik és jegyez, alkalmi asztaltársaságaiból egy sor finoman groteszk portré kerekedik: a csodabogárnak nézett szocialistáé, a tehetségtelenségét öntudattal ellensúlyozó művészé, az Ibsen-drámán mulató optikusé - mindegyik csak úgy mellesleg, az éhesek sorsközösségének szolidaritásával felvillantva. A Natália a város apraja-nagyjának regénye, anélkül, hogy bárminek a bármije is akarna lenni. Magasztos szavak a szerző háza tájáról, az irodalomról sem igen esnek, a költővé érés szimfóniája helyett az éhségből való kilábalás krónikája olvasható. A vers mellett ott a vers ára is, az újdonsült irodalmi és zsurnalisztikai divatok mellett azok napi árfolyama. Egy csomó, nagyon is prózai dolog, e próza csodája azonban épp abban áll, hogy minél földhözragadtabb a téma és annak megfogalmazása, annál költőibb a végeredmény. A kézirat felbukkanása váratlan, nagy fordulat Szép Ernő újrafelfedezésének mindeddig finoman szólva is akadozó történetében. Olvasásra rendeltetett mű, mellyel óvatosan spórol az ember, hogy harmadnapra is maradjon belőle.
Noran Kiadó, 2008, 207 oldal, 2699 Ft
