Wanted (film)

  • - köves -
  • 2008. június 26.

Zene

Amikor az égő csipkebokor ábrázolásával is rendre meggyűlik a baja a művészeknek, ha Mózesról készítenek akciófilmet, nagy bátorságra vall a Wanted alkotói részéről, hogy egy szövőszéket tesznek meg a fentről jövő üzenetek tolmácsolójának.
Amikor az égõ csipkebokor ábrázolásával is rendre meggyûlik a baja a mûvészeknek, ha Mózesról készítenek akciófilmet, nagy bátorságra vall a Wanted alkotói részérõl, hogy egy szövõszéket tesznek meg a fentrõl jövõ üzenetek tolmácsolójának. Persze minden attól függ, hogy mit mennyire kell komolyan venni, mert azért az se kutya, hogy a kérdéses szövõalkalmatosságot a Testvériség tagjai veszik körül: egy csomó jól megtermett, fontos beosztást viselõ ítéletvégrehajtó (+ egy bolondos, egy nyüszüge és egy Angelina Jolie), akik a külvilág szemében a Május 1. Ruhagyár egyszerû dolgozói, de maguk közt egy õsi kivégzõbrigád kacsintásokból is értõ beltagjai. A képregénykockákon mindennaposak az ilyesfajta titkos társaságok, s minthogy filmünk is hasonló anyagból vétetett, ott a kiskapu, hogy ujjal mutogassunk a természetesen kultuszstátusba helyezett forrásmûre: ja kérem, ez bizony mûfaji sajátosság. Addig azonban korai lenne még mutogatni, amíg el nem dõl, minek is gondolja magát a produkció: víg operetthajónak vagy high-tech királydrámának. Hasonló dilemmák lengték körül Timur Bekmambetov Moszkva-parti vámpírfilmjeit is (Éjszakai õrség stb.), csakhogy ott a KGB-igazolvány és a vámpírfogak egyidejû felvillantása mindent vitt, míg itt a legfõbb poén, hogy Angelina Jolie Ladába vágja magát (kétségtelen Ötvös Csöpi-reminiszcencia), és beleszáll egy vasúti szerelvénybe. Tele a film ilyen szórakoztató mûsorszámmal, de a szövõszék azért így bántó, az operetthajó fellépõi pedig hol versre váltanak, hol pedig fogják magukat, és tüzet nyitnak a partokra.

A UIP-Duna Film bemutatója

** és fél

Figyelmébe ajánljuk

Aki úton van

Amikor 2021 nyarán megjelent Holi, azaz Hegyi Olivér első lemeze, sokan egy újabb izgalmas hazai rapkarrier kezdetét látták az anyagban.

A franciák megértették

Ritkán halljuk az isteneket énekelni. Néhanapján azonban zongoráznak, szájharmonikáznak és még gitároznak is. Legutóbb Párizs elővárosában, Boulogne-Billancourt-ban, a Szajna partján álló La Seine Musicale kulturális központban történt ilyen csoda.

Hitler fürdőkádjában

Lee Miller a múlt század húszas–harmincas éveinek bevállalós top divatmodellje volt, igazi címlaplány, de festette Picasso, fotózta és filmezte Man Ray, utóbbi élt is vele, és mentorálta mint fotóművészt.

Csaló napfény

Igaz, hamis, tény, vélemény, valóság és fikció. Ilyen és ehhez hasonló címkéket sietünk felnyalni a ránk zúduló információhalom darabjaira, hogy a kontroll, a rend illúziójával nyugtassuk magunkat és ne kelljen szembesülnünk vele, hogy nem létezik bizonyosság, csak kellően szűkre húzott nézőpont.

 

Gyilkosok szemlélője

A két évtizede elhunyt Roberto Bolaño minden egyes műve a költészet, a politika és a vadállati kegyetlenség együtthatásairól szól, az író regényeiben és elbeszéléseiben vissza-visszatérő karakterekkel, a költészet és a világ allegorikus megfeleltetésével olyan erős atmoszférát teremt, amelyből akkor sem akarunk kilépni, ha az hideg és szenvtelen.

Hús, kék vér, intrika

A folyamatosan az anyagi ellehetetlenülés rémével küszködő Stúdió K Színház jobbnál jobb előadásokkal áll elő. Az előző évadban a Prudencia Hart különös kivetkezése hódította meg a nézőket és a kritikusokat (el is nyerte a darab a legjobb független előadás díját), most pedig itt van ez a remek Stuart Mária. (A konklúzió persze nem az, hogy lám, minek a pénz, ha a függetlenek így is egész jól elműködnek, hiszen látható a társulatok fogyatkozásán, hogy mindez erőn túli áldozatokkal jár, és csak ideig-óráig lehetséges ilyen keretek között működni.)