A roki a magyar szórakoztató összejövetelek ugyanolyan nélkülözhetetlen kelléke, mint a vörösboros kóla, a kötelező lerészegedés és az alkalmi ismerőssel folytatott lángolás a mosdóban.
Negyedszázada, 1980. május 18-án akasztotta föl magát macclesfieldi lakása konyhájában Ian Curtis, a Joy Division énekese. A maradék három tag új néven (New Order) folytatta a munkát, de a Joy Division karrierje is töretlen maradt.
A Verve kiadót még 1956-ban alapította egy bizonyos Norman Granz, ám a Verve kiadói csoport azóta számtalan, még ennél is nagyobb múltú dzsesszkiadót olvasztott magába, zenei archívumuk ennek megfelelően elképesztően gazdag.
"Dobozba zárt film" - így hirdette meg a rendező e munkája vetítését, amiben még akkor is van némi önellentmondás, ha eltekintünk a Dialektus Antropológiai Fesztivál 2004-es fődíjától.
Elsőként is eszembe jut, hogy amikor hajdanában az angol szakon a restaurációs kor jellegzetes drámafajtájáról, a comedy of mannersről tanultunk, mondókaszerűen skandáltuk az idevágó szerzők nevét: Congreve, Etherege, Wycherley, Vanbrugh...
A jó nevű antik impérium hanyatlása és bukása élvvel pertraktált évezredes témája a nyugati civilizációnak: történetfilozófiai értekezések elemzik, érzékenyjátékok könnyedzik színpadra vagy éppenséggel technicolor celluloideposzok állítanak örökétig tartó emléket eme vészterhes epochának.
Emlékszem egy fotóra a Melody Makerből, a 70-es évek elejéről-közepéről, a Led Zeppelin fénykorából: Jimmy Page és Robert Plant kényelmesen hátradőlve ül a színpad előterében, valamelyik akusztikus gyöngyszemüket pergetik látható élvezettel.