Elsőként is eszembe jut, hogy amikor hajdanában az angol szakon a restaurációs kor jellegzetes drámafajtájáról, a comedy of mannersről tanultunk, mondókaszerűen skandáltuk az idevágó szerzők nevét: Congreve, Etherege, Wycherley, Vanbrugh; már nem emlékszem, vajon prozódiai vagy esztétikai szempontok alakították a sorrendet, és arra sem, hogy miért maradt ki belőle a szoros kor- és pályatárs, George Farquhar. Egyikük sem sűrűn játszott szerző manapság; hogy mennyire méltatlan a feledés, arra jó példa a Katona előadása.
William Congreve Így él a világ című darabjából igen-igen alapos munkával készült szórakoztató, szellemes és még a mai hazai restauráció karakterére is utaló vígjáték. Először is Varró Dániel szemtelen és találékony fordítása sikerült jól; utalásrendszere gazdag, befogja Szemérmetes Erzsókot az ő "ötvenöt éves bájaival", a Hamletet, aztán a Julius Caesart, de még Ady Endrét, Molnár Ferencet is, igaz, mutatis mutandis: "tudatom, hogy az ebéd nem tűr halasztást", mondja a cselédlány. Ezenkívül az egyes karakterek saját fordulattal bírnak: "hogy a hátam legyen elöl" (nem ez a legjobb), "álarcozni és leálarcozni" (azaz leplezni és leleplezni - némi töprengés kell ehhez), de
a "feleséggé huttyanni össze",
mármint beadni az embernek az ő derekát, ez például tetszett, akárcsak az a jelzős szerkezet, amellyel a betoppant vidéki rokont illették: "rusztikusan bárdolatlan".
A katonás színészek otthon vannak ennek az elmés és epés vígjátéknak az aurájában, ezért aztán sok jó alakításból áll össze a szórakoztató este. Ascher Tamás szerteágazó figyelmének főcsapása ismét a függőleges irány: amellett, hogy markáns körvonalakkal látja el a figurákat, igyekszik a gördülékeny, frappáns felszín alá ásni - ide ugyan nem muszáj követni őt, de érdemes. Akkor lehet ugyanis megtudni, hogy a szövevényes intrikaháló és kapcsolatrendszer alatt lélektani mélyfúrás van; eredményeképpen ki-derül nemcsak a hogyan, hanem a miért is. Az érdekek és összefonódások, féltékenységek és vetélkedések mozgatórugója mindig a boldogságvágy, mely gyakorta a pénzben ölt testet.
Az arisztokrata körkép tetején Lady Elalale áll (nincs kihagyva az "elalél" poén), akinek pénze van, ám férjre vágyik; az ő becsapása - a komornyikot öltöztetik be szenvedélyes grófi kérőnek (lásd Mágnás Miska) - osztja ketté a díszes társaságot, pénzéhesekre és pénzéhesebbekre. Előbbiek laza erkölcsű "modernek", amennyiben nyíltan csalnak; utóbbiak erkölcstelen "ódivatúak", ők ugyanis még hazudnak is.
A környezet rusztikus és szellemes: Khell Zsolt díszlete kazettás (és kék) falakkal határolt szalon, kevés bútorral. Szakács Györgyi jelmezei a karakterek részei; nemcsak a leginkább "pozitív hős", Miss Millamant rózsaszínű, piros és türkizkék színben pompázó ruhakölteménye, hanem a Lady mélylila toalettje és a férfiak parókái, a szobalányok változatos (és festői) göncei is.
A rosszakat, a Lady vejét és annak szeretőjét Bán János és Kerekes Éva játssza. Előbbinek sok elmés poén jut, de játéka eléggé darabos; Kerekes Éva viszont a kígyótermészetű asszony szerepében az előadás egyik legjobbja. ' nemcsak pénzre, hanem az ellentábor vezérére, a házasulandó Mirabellre vágyik, és e vágy reménytelensége, azaz sértett női hiúsága készteti arra, hogy egyrészt beérje szeretőjével, másrészt annak pénzére hajtson rá. Kerekes szövegeinél sokszor árulkodóbbak a hangjai: a sok göcögő kuncogás, az elsóhajtott vagy elnyöszörgött ó, á, e meg é. 'k ketten járnak csúful a végére - a lúzerek.
Mirabell és Millamant kapós igazán, de ők egymásra hajtanak. Mielőtt engednének nem túl heves vágyaiknak, és oltár elé vonulnának, komoly - és indulatos - feltétellistát terjesztenek elő. "nodi Eszternek eleinte nehéz a dolga, hisz főleg róla beszélnek, nem pedig ő beszél, de nagyjelenete az álnok Lebenspoont játszó Kerekes Évával igazi remekmű. Fekete Ernőnek Mirabell szerepében túl sok volt és még voltabb viszonyt, létező és leendő flörtöt kell egymás mellett eljátszania, valamint vinni a prímet a cselvetésben is - még nem gyúrta össze teljesen a figurát. Viszont ahogy a Millamant-nal történt megállapodás után rögvest a Lady szorult helyzetben lévő (asszony)lányát nagyszerűen játszó Kiss Eszternek egy röpke pillantással forró éjszakákat ígér, azt muszáj észrevenni.
Bodnár Erika nagy dámát játszik: ő az átvert Lady, aki valami csodával határos módon - és a színésznek köszönhetően, persze - megőrzi méltóságát; meg is mutatja az utolsó jelenetben. Bodnár remek komika - éppen mert semmi felületi komédiázás nincsen benne. A fontos jelenetekben nagyszerű partnere a csalók egyike, a cserfes komorna, akit Pelsőczy Réka érdes humorral, vehemensen játszik - megint csak
a Mágnás Miskából a Marcsa
jutott eszembeÉ Az ő párja Takátsy Péter komornyikja, aki a beöltöztetett kérő vetkőzőszámát kissé túl szimpla kabarétónusban tartja.
Bezerédi Zoltán - akinek már a neve is "Bumford" - a tapló vidéki rokon, aki megnyerni hivatott a közönség kegyét az ő faragatlan őszinteségével, lefegyverző természetességével. Megteszi.
Miss Millamant hódolóinak sorát "vicc" és "dac" szaporítja: Witzingham és Dutzington, a marha kérők. Tiszta Pixi és Mixi - akármi legyek, ha nem innen lett "lenyúlva"É Hajduk Károly jól tűri, hogy mindig orrára csapják az ajtót, Elek Ferenc az önámítást adja szórakoztatóan. Keresztes Tamás jó a változatos szolganépben, akárcsak Tóth Anita az álláshalmozó komornában. Itt jó cselédnek lenni: tiszta egyenrangúság, legalábbis a felszínen. Mert a mélyben minden tök más.
Katona József Színház, április 30.
