"Dobozba zárt film" - így hirdette meg a rendező e munkája vetítését, amiben még akkor is van némi önellentmondás, ha eltekintünk a Dialektus Antropológiai Fesztivál 2004-es fődíjától. Persze nem arra célzott, hogy betiltották a filmjét, csupán azt sérelmezi, hogy az előzsűri nem válogatta be az idei szemle programjába. Sorolhatnám a nagy neveket, hogy ki mindenki sérelmezhetné még ugyanezt, de ezzel csak megkerülném a lényeget. Arról van szó, hogy az Amari kris már a Dialektus fesztiválon vitát kavart, voltak ugyanis, akik - többek közt Szuhay Péter antropológus és Kőszegi Edit rendező, számos cigány témájú film társalkotói - azt állították, hogy a benne ábrázolt vitarendezési módszer, a "cigánytörvény" már nem élő hagyomány.
Az opponensekre rácáfolni látszik Loss Sándor és Lőrincz Veronika egy tanulmánya (Romani kris a dél-békési oláh cigányoknál, Beszélő, 2002/9.), ami Bódist a téma nyomába indította. Ám a film tanúsága szerint nem találta meg (vagy nem egészen azt találta), amit keresett, és így az a paradox helyzet állt elő, hogy a film nem megerősíti, hanem kérdésessé teszi a dolgozatban leírtakat. Békés megyei romák között járunk, akik nemzedékek óta lókupeckedésből élnek - a jelek szerint nem is rosszul. A fővárosból meg a statisztikák felől nézve szinte láthatatlanok: Magyarország éves össztermékének mintegy 4 százalékát adja a mezőgazda-ság, ezen belül a ló mint haszonállat nem mérhető mennyiséget képviselhet; az oláh cigányok - a hazai romák legarchaikusabb, leghagyományőrzőbb rétege - számát 50 és 80 ezer közé teszik, arról nincs adat, mennyi ebből a lókereskedő. Bódis Kriszta filmjében egyetlen közösség - azonos régióban élő, hasonló foglalkozást űző, egymást személyesen ismerő csoport - jelenik meg, és köztük is egy-két nagycsalád (nemzetség) viszi a prímet. Mármost ami a krist mint a közösség konfliktuskezelő, jogszolgáltató intézményét illeti, két konkrét eset kerül terítékre: egy megromlott házasság és egy balul kiütött lóüzlet. Minden valószínűség szerint az utóbbi a tipikus eset, olyannyira, hogy a házasság ügyében a lány szülei nem is mentek bele a "becsületbíróság" összehívásába. A kapcsolat megromlását a férj anyjától és apjától halljuk, az érdekelt felek nem szólalnak meg. A részletek homályban maradnak, annyit tudunk meg, hogy a makulátlan, koszorús menyasszony (aki az esküvő előtt se moziba, se diszkóba be nem tette a lábát) az esküvő után három hónappal "elkurvult", ezért visszaküldték a szüleihez, és visszakérték tőlük a lagzi árát (7 milliót). A szülők se fizetni nem akartak (végül is három hónapig "használták" a lányt), se a krist nem fogadták el ("ez nőügy, nem lóügy" - közli a lány anyja), majd némi huzavona után kiegyeztek egymillióban.
Örök titok
marad, mit értenek elkurvuláson ott, ahol egy mozi is erkölcstelennek számít, de a szülők derűs higgadtsága azt sejteti, hogy nem történhetett olyan égbekiáltó dolog. Ezután jön az igazi, komoly ügy: a ló. Két lovat cseréltek egy lóra plusz negyvenezer forintra. Utóbb az egyik ló beteg lett, és a felkért bíráknak abban kellett igazságot tenni, hogy régi, eltitkolt betegsége volt-e a jószágnak, vagy az új gazdánál robbant le.
Az Amari kris csúcspontja A döntés, az a sodró erejű, felfokozott drámai jelenet - amelyet nagyszerűen rögzít Gózon Francisco kamerája -, amikor a felkért bírák a közösség tagjainak jelenlétében meghozzák az ítéletet. Elementáris hatása van. Színházrendezőknek tanítani lehetne, ahogy a megérkezéstől és üdvözlésektől az ügy balladaian szaggatott elővezetésén és az indulatok már-már tettlegességig fajuló kirobbanásán át tökéletes drámai ívet felrajzolva jutnak el a bölcsek döntéshozásáig, a megbékélésig és a feszültséget levezető ünneplésig.
Csakhogy ez a kris nagyon nem felel meg a Loss Sándor által le-írtaknak. Az adatközlői sokórás (vagy akár többnapos) tanácskozásról beszélnek, melynek során a legapróbb részletekbe menően, hosszas esküvésekkel és tanúkat állítva adják elő ügyüket a felek. Mivel az eset sok vonatkozása homályban maradt, újranéztem a filmet, de csak még inkább elbizonytalanodtam. A házassági ügyben - amit a férj anyja és fivére beszél el, miközben az érdekelt feleket még csak nem is látjuk - talán nem is a lány szülei nyilatkoznak? Több lóügyről is hallunk, olyanról is, amit nem vittek bírák elé - de végül melyikben hoznak döntést? És főleg milyen tények alapján? Nem látjuk-halljuk, hogy a pörös felek ismertetik a tényállást. Nyomós okunk van azt gondolni, hogy nem valós idejű krist, hanem drámaian sűrített, hiteles rekonstrukciót filmeztek le.
Nehéz kivonnunk magunkat a látottak hatása alól, de annyit bátran kijelenthetünk, hogy az Amari kris nem ismeretterjesztő film. Bódis Kriszta már más munkáiban is kivételes empátiáról tett tanúbizonyságot, de ezúttal súlyos aránytévesztésbe sodorta a lelkesedés. "Teljesen logikus, hogy saját maguk szeretnének dönteni, és nem például magyar bírósági útra terelni az ügyet. Hiszen az egy másik kultúra intézménye. Miért mennének oda, ha van egy sajátjuk?" - mondja egy interjúban. Egyfelől nem kell ahhoz oláh cigány lókupecnek lenni, hogy valaki úri huncutságnak tartsa, és ha csak lehet, elkerülje a hivatalos jogszolgáltatást. Másfelől meg a kris szűk kör-ben és speciális esetekben alkalmazható jogszokás, amely praktikus okokból maradt fenn: nincs az az ember-arcú bíróság, amely dönteni tudna a fenti házassági vagy lóbetegségi ügyekben. Fontos továbbá, hogy csak kisebb közösségen belül működik a kris, ahol az emberek személyesen ismerik egymást, de még a leghagyományőrzőbb közösség sem lehet annyira zárt, hogy csak egymás közt házasodjon, üzleteljen. Élek a gyanúperrel, hogy Bódis szereplői távolról sem olyan egzotikus, archaikus népek, ahogy azt a film láttatja. Loss Sándor és Bódis Kriszta egyaránt az adatközlőkre volt utalva, akik elmondták, hogy a kris ma is létezik, és ezt konkrét ügyek leírásával támasztottak alá. Hazudtak volna az adatközlők? Természetesen nem, de ők csak arra válaszolhattak, amit kérdeztek tőlük. Ha azzal mentek volna hozzájuk, hogy mondják el, miben és mennyiben változott, fejlődött az oláh cigány közösség az idők során, akkor meglehet, nemcsak a mobiltelefonok, videokamerák és motorban megtestesült lóerők kerültek volna elő, hanem főiskolás gyerekek, weboldalak és európai üzletkörű export-import cégek is. Na meg a helyi kisebbségi önkormányzatban végzett munka. Mindezeknek - és nem kételkedhetünk abban, hogy a romák ezt pontosan tudják - legalább akkora szerepük van a közösség fennmaradásában és előrejutásában, mint a hagyományőrzésnek.
