Nateki vezeti a magyar hallgatottsági listát

  • narancs.hu
  • 2023. augusztus 12.

Zene

Nem lehet tudni, kicsoda, csak azt, 16 éves, most kezdi komolyan venni a zenélést, és tényleg magyar.

A legtöbbet streamelt magyar előadó Nateki, legnépszerűbb száma, a Midnight több mint 170 millió streamig jutott el, a YouTube-on pedig 43 millió megtekintésig – írja a 24.hu.

Az, hogy az ő zeneművét hallgatják a legtöbben, Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság tanulmányából derült ki, ez a Spotify és a YouTube különböző listái és elemzései alapján készült. Látszik, hogy az előadó ezt a népszerűséget nem föltétlenül a magyar hallgatók körében vívta ki magának. Számainak általában angol a címe, amelyiknek nem, az alapján akár dél-amerikai előadóra is lehetne gondolni, mint ahogy hivatkoznak így is rá, és magyarként is.

A műfaj, amelyben Nateki alkot, a drift phonk, amely a phonk egyik alműfaja, 2021 óta népszerű, magas basszus jellemző rá, a kolompok és a torzított hangok használata. A lap el tudta érni Natekit, aki megerősítette, hogy magyar, de ragaszkodik az inkognitójához. Azt állította magáról, hogya 16 éves fiú, Magyarországon él, és azt, hogy ő írja ezeket a számokat, a családja és néhány régi barátja tudja. 

Egy argentin kollégával, Playamanéval közösen hozta össze a Midnightot. Ő is meglepődött a 186 milliós Spotify-hallgatottságon, és bár eddig a zenélést hobbinak tekintette, most már komolyabban veszi. A magyar zeneiparral nincs kapcsolata. 

Ilyen a drift phonk:

Címlapképünk a Midnight című dal alatt látható a Youtube-on

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.