Zene

Van két ember, barátok. Egyikük Argentínába kivándorolt orosz zsidók leszármazottja, gyermek- és ifjúkorát Izraelben töltötte. Elõször világhírû zongorista, majd nem kevésbé híres karmester válik belõle. Munkája ma többnyire Berlinhez és Chicagóhoz köti. Másikuk egy keresztény palesztin családba született, Jeruzsálemben (Jeruzsálem "egy költõi képzet" - ahogy Barenboim fogalmaz). Gyermekkorát Kairóban töltötte.

"Pályám korántsem tipikus. Nem voltam csodagyerek. Tudomásom szerint nem vagyok zsidó. Nem vagyok kelet-európai. Szüleim nem voltak muzsikusok. És mégis sikerem van" - mondja magáról az 1931-ben született, jelenleg Londonban élõ mûvész, aki tavaly elnyerte a Siemens-díjat, azaz a zenei Nobelt. Hamisítatlan Brendel - önirónia kesernyés félmosollyal. Aki ilyen elfogulatlanul nézi magát, semmiképpen sem zenei sámán, és a régi mestereket egyfajta családias kollegialitással szemléli.

A múlt még tart, a jövõ el se kezdõdött - most éppen ez van (többek között), tessenek alaposan kinyitni kis fülüket.

Határsértés: amennyire divatos ma ez a kifejezés, annál nehezebb meghatározni, hogy voltaképpen mit is értünk alatta: mikor beszélhetünk egy hagyomány követésérõl, és mikor a megváltoztatásáról, esetleg eltérõ hagyományok ötvözésérõl, vagy éppen újak megalkotásáról. Az újabb zenei áramlatok esetében sincs ez másképp, sõt úgy tûnik, minden egyes innovatív zenekar saját mércét állíthat fel a határok átlépéséhez.

film Ray A téma az utcán hever, Ray Charles afroamerikai, vak, szegénysorból jött, sok slágert írt, nemrég halt meg: nosza, filmet neki/belõle! Az efféle ziccereket akarják aztán a hollywoodi erõcsatárok teli csüddel a hálóba bikázni, és lesz belõle csúfos kapufa vagy szöglet. Nem így a mi esetünkben.

Határsértés: amennyire divatos ma ez a kifejezés, annál nehezebb meghatározni, hogy voltaképpen mit is értünk alatta: mikor beszélhetünk egy hagyomány követésérõl, és mikor a megváltoztatásáról, esetleg eltérõ hagyományok ötvözésérõl, vagy éppen újak megalkotásáról. Az újabb zenei áramlatok esetében sincs ez másképp, sõt úgy tûnik, minden egyes innovatív zenekar saját mércét állíthat fel a határok átlépéséhez.

film Ray A téma az utcán hever, Ray Charles afroamerikai, vak, szegénysorból jött, sok slágert írt, nemrég halt meg: nosza, filmet neki/belõle! Az efféle ziccereket akarják aztán a hollywoodi erõcsatárok teli csüddel a hálóba bikázni, és lesz belõle csúfos kapufa vagy szöglet. Nem így a mi esetünkben.

Korabeli poén, Kosztolányi Ádám Szentkuthy Miklósnak: - Te, Miklós, úgy hallottam, hogy megfilmesítik a Prae-t, és Bilicsi Tivadar lesz a Prae!

Brumi már régen nem Mackó-városban kószál, nem a Balatonon nyaral, iskolába sem jár: fölnõtt, s felnõttként szembe kellett néznie önmagával. Önképét pedig el kellett helyeznie, bele kellett illesztenie a világ képébe, mely torz és kegyetlen, bár alkalmasint - s ezt Brumi is jól tudja - igen szépen ábrázolható. Brumi elveszített egy szeretett lényt, s most Panasz Muki bõrébe bújva siratja. Brumi alól kifutott az idõ.

Vannak drámák, amelyek alól olykor kimegy az idõ. Van olyan is, hogy megint visszamegy, de olyan is, hogy többé soha. Nem a szokásos - és olykor magától értetõdõ - avulásról van szó, hanem inkább az idõ kanyarjáról.

Ahogy a szociális ellátás, a filmgyártás sem tud mit kezdeni a hajléktalanokkal. Egy komolyabb karakter - koldus, utcagyerek, utcai zenész - megformálásához már bizonyos szakmai ismeretek szükségesek, ezért a klosárnak a vásznon legtöbbször csak a statiszta igen gyúlékony szerepe jut. De Ragályi Elemér elsõ filmjében fordul a kocka: a Keleti pályaudvar mocskában fetrengõ ágrólszakadt (Kern András) krétai luxusszállót örököl, és mivel a jogos birtokbavétel egy percet sem várhat, hõsünket görög ügyvédek szállítják, csak úgy melegében, mocskosan, büdösen a napfényes szigetre. A stewardessnek egy flakon légfrissítõt kell felhasználnia.

A szerzõ (a Magyar Narancs egykori fõszerkesztõje, a továbbiakban VBA) ebben a kissé sûrû, verbunkos amerikanizmusokkal, pesti szlenges japánsággal megírt életrajzi regényattakjában Hollywood "legfüggetlenebb" és "legõrültebb" rendezõjérõl értekezik.

Verdun 108-as számú, Bingo Alkonyként elhíresült lövészárká-ban Manech-nak (Gaspard Ulliel) és négy társának elege lesz az értelmetlen öldöklésbõl. Hagyják a fenébe a németeket, inkább önmagukat csonkítgatják, a mihamarabbi hazatérésben reménykedve. Az otthon melege helyett azonban a tûzvonal közepén halálra ítélve, a senkiföldje drótakadályaiba gabalyodva találják magukat.

Már megint egy szimpatikus szerencsétlen a klottgatyák és sörhasak birodalmából: Miles vagyok a szomszédból, a minden lakótömbre jutó lúzer. Lábam görbe, vállam csapott, és a könyvemet sem akarják kiadni.