Néhány lényegesebb tudnivaló: 2015-ben ők voltak az utolsók, akik felléptek David Letterman műsorában, nem sokkal később Dave Grohl a lábát törte Svédországban a színpadon, így le kellett mondaniuk pár koncertet, köztük a Wembley- és Glastonbury-bulikat. A frontember végül egy trónon ülve folytatta a turnét, amelynek befejeztével súlyos depresszióba esett. Meglepő módon kibérelt magának egy házat nem messze a saját házától, ahol egy szál alsógatyában nekilátott a dalszerzésnek, és szerencsére elkezdtek dőlni az ötletek.
Az eredeti terv az volt, hogy a FF az új dalokat élőben rögzíti a Hollywood Bowlban 20 ezer néző előtt, de ez meghiúsult. Végül szokványos körülmények között vették fel az EastWest stúdióban, ahol annyi zenész megfordult, hogy a munkálatok gyakran lakomákba torkollottak (Grohl saját bevallása szerint egyszer negyven emberre grillezett az udvaron), és persze a vendégek közül jó páran fel is kerültek a Concrete and Goldra. Paul McCartney és Alison Mosshart (The Kills, The Dead Weather) jelenléte talán kevésbé meglepő, az viszont annál inkább, hogy itt van Justin Timberlake, Shawn Stockman (Boyz II Men) és a smooth jazz szaxofonos Dave Koz, a producer pedig az a Greg Kurstin (Adele, Pink, Beyoncé), aki eddig még nem igazán dolgozott rockzenekarral. Szóval volt itt baljós előjel bőven, ráadásul Grohlék nemrég közösen előadták a Never Gonna Give You Upot Rick Astley-vel, de mindez szerencsére nem lett rossz hatással az új dalokra.
A Concrete and Gold szövegeit részben az amerikai elnökválasztás ihlette (Grohlnak három gyereke van, és aggódik a jövőjükért), a zenére pedig ősi klasszikusok voltak a leginkább hatással, elsősorban a Beatles, a Pink Floyd és a Led Zeppelin. Taylor Hawkins dobos szerint ez az eddigi legpszichedelikusabb lemezük, míg Grohl szerint az egész olyan, mintha a Motörhead eljátszaná a Sgt. Peppert, esetleg a Slayer a Pet Soundsot. Az első kislemeznek választott és vicces klippel megtámogatott Run című számban Grohl időnként grindcore-osan énekli a szöveget, szóval elnyálasodásnak nyoma sincs, de még a Timberlake-et bevető, groove-os Make It Rightban sem. A politikai töltetű The Sky Is a Neighborhood kissé túlzottan ambiciózus, a La Dee Dára viszont semmi panasz nem lehet – ez a dal akár a Physical Graffitin is elfért volna.
„Érzem a fémet a csontjaimban”, énekli Grohl a Dirty Waterben, ami a keménységre és a színpadi balesetére is utal, és ez az a pont, ahol a legkétkedőbb FF-rajongó is megnyugodhat.
A zenekar jó formában van, Grohl továbbra is a rockzene Tom Hankse („mindenki haverja”), a Happy Ever Afterben énekelt „már csak underground szuperhősök vannak” sorért külön jó pont jár neki, de hát abból van már neki bőven. A Concrete and Gold a Foo Fighters legjobb lemeze a 2002-es One By One óta, és ha létezne olyan lista, amelyen a legjobb kilencedik albumok szerepelnek, azon ennek minden bizonnyal elég magas helyezés járna.
RCA/Sony, 2017
