Az idén 25 éves a Killing in the Name, minden idők legdühösebb slágere, és az ember időnként elgondolkozik azon, hogy a düh miért tűnt el annyira a rockzenéből. Mint kiderült, ez Tom Morellónak is hiányzott, és miután tavaly a sajtóban, a választási hisztéria közepette egyre többször hangzott el az a kifejezés, hogy „Trump és Sanders dühös a gépezetre”, nem tudta türtőztetni magát. Szupergrupot alapított, melynek tagsága a következőképp néz ki: a Rage Against the Machine mínusz frontember, Chuck D és DJ Lord a Public Enemyből, valamint a Cypress Hill mekegő rappere,
B-Real. A cím nélküli album tehát nem jöhetett volna létre az új amerikai elnök nélkül, aki ugyan több dal klipjében is felbukkan, a szövegekben viszont érdekes módon egyszer sem mondják ki a nevét. Talán egy kicsit megmosolyogtató, hogy az ember 40-es, 50-es arcoktól várjon egy igazán dühös produkciót, de szerencsére nincs semmi gond az albummal. Morello még mindig úgy gitározik, mintha a hangszere különböző fogorvosi eszközökre lenne rácsatlakoztatva, a ritmusszekció ugyanolyan bivalyerős, mint húsz éve, és a rapperekre sem lehet panasz. B-Real, a tagság legapolitikusabb tagja valószínűleg csak úgy vállalta a részvételt, ha írhat egy számot a fűről, ezt a lehetőséget meg is kapta, a végeredmény Legalize Me címre hallgat. Ami a dalok színvonalát illeti, van egy-két gyengébb (például az RHCP-féle funkrockot megidéző Take Me Higher vagy a túl sematikus Hands Up), de kapunk erősebb darabokat is. Ilyen az Unfuck the World, a katartikus Strength in Numbers, a kőkemény Who Owns Who, valamint a hajléktalanság problematikáját boncolgató Living on the 110, amivel a Prophets of
Rage a legközelebb kerül a sláger fogalmához. Megbízható források szerint a zenekar az idén parádés koncertet adott a Nova Rockon – hátha a szigeteseknek is sikerül becserkészni őket.
Fantasy/Universal, 2017
