„Világboldogító koromban (ezen a perióduson tudvalevőleg a magasabb gimnáziumi esztendőkben esik át a legtöbb férfiember) rövid habozás után rájöttem, hogy az emberiség megváltásának egyetlen módja van: tanítsuk meg a földi halandókat zongorázni. Legalább annyira, hogy ki-ki el tudja játszani magának a Wohltemperiertes Klavier negyvennyolc fugáját a hozzá tartozó prelúdiummal együtt. Ezt a gondolatot persze a kategórikusz imperatívusz második személyű alakjában írtam a naplómba és miután beírtam, elmentem labdázni. Ó szent gyermekifjúság kora, amikor minden oly egyszerű. Mily könnyű egy eszmét megálmodni és még mennyivel könnyebb hozzáálmodni a kivitelt. Mi kell a fenti esetben például? Istenem, csekélység az egész. Óriás kótagyárak… mindenkinek saját zongorája… monstruózus zeneiskolák… ki törődik a részletekkel? Az összes problémák meg volnának oldva. Akár az én apró problémáim, iskolai bajaim, a szekundák, a tanári és apai dorgatóriumok, az első lány mosolya, vagy közönye, az első jövőbenézések szorongása, minden, de minden eloszlott, feloldódott, szublimálódott ügyetlen ujjaim gyatra próbálkozásaiban, melyek mégis közel hozták hozzám a bodros parókájú, nyájasképű, drabális lipcsei kántor, Bach Sebestyén lelkét.”
1911-es írása tanúsága szerint így képzelte hajdanán a kamasz Lányi Viktor a gyökeres világjobbítás munkáját, amelynek elvégzésére, fájdalom, azóta sem vállalkozott senki. A nyájasképű Bach Sebestyén zenéjét többnyire váltig csak hallgatjuk, igaz, a világon már ez is javít valamicskét. Például a jövő kedd este során, amikor Vashegyi György és együttesei a monumentális h-moll misét fogják előadni, többek között Megyesi Zoltán és Szutrély Katalin szólóénekesi közreműködésével (Nemzeti Hangversenyterem, szeptember 22., fél nyolc). Vagy még előbb, most szombaton, midőn a tavaszi halasztást követően végre ott lehetünk majd Kelemen Barnabás szólóestjén, ahol is három Bach-hegedűpartita kerül a nagy muzsikus vonója alá (Zeneakadémia, szeptember 19., fél nyolc). Valamint Bach-zene és annak kortárs továbbgondolása nyitja Ránki Fülöp (képünkön) ugyancsak őszre átcsúszott koncertjét is, amelynek komponista főszereplője mindazonáltal Dukay Barnabás lesz, aki a nyáron volt 70 esztendős, és így akár prolongált születésnapi ajándéknak is tekinthetjük e programot (Solti terem, szeptember 23., hét óra).
S végezzük e heti ajánlónkat egy messze külföldre szakadt hazánkfiával: Benyovszky Móriccal. A Kamcsatkára elhurcolt, majd tengeri úton onnan sikerrel megszökő, Formosára és Makaóba is szerencsésen eljutó, s utóbb még madagaszkári királynak is megválasztott nemesúr és hétpróbás kalandor most egy francia opéra comique címalakjaként jut elibénk, méghozzá éppen Móric-napon (Eiffel Műhelyház, szeptember 22., nyolc óra). François-Adrien Boieldieu 1800-ban komponálta meg a Benyovszky, avagy a kamcsatkai száműzöttek című dalművét, amelynek koncertszerű leporolására Tóth Sámuel Csaba irányításával készülnek, Boncsér Gergely tenoristával a címszerepben. Mit is mondhatnánk erre? Vivát, Benyovszky!
