Lemez

Sodró lendület

Secret Machines: Awake in the Brain Chamber

Zene

A Dallasban húsz éve alakult, majd később New Yorkba áttelepült Secret Machines tipikusan az a zenekar, amely több sikert és figyelmet érdemelt volna: 2004-es debütlemezük, a Now Here Is Nowhere különleges, egyedi hangzást hozott a zenei színtérbe csapkodós ritmusszekciójával és kásás gitárhangzásával és remek dalaival: a 9 perces, fokozatosan egyre eksztatikusabb First Wave Intact vagy a nem kevésbé bombasztikus Nowhere Again nagyívű karriert vetítettek elő. Sajnos nem így lett. A két évvel későbbi Ten Silver Drops című album már nem sikerült olyan jól, és a kereskedelmileg többet váró Warner ejtette is a zenekart.

Ezt követően Benjamin Curtis gitáros-énekes kiszállt és megalapította a School of Seven Bellst, így testvére, Brandon (ének, basszusgitár, billentyűk) és Josh Garza (dob) nélküle adta ki 2008-ban a Secret Machines harmadik, cím nélküli lemezét. Itt ismét emelkedett a színvonal, és már a negyedik album is a célegyenesben volt, amikor az együttes 2010-ben feloszlott. Brandon az Interpol turnébillentyűse lett, és 2012-ben nekiállt új saját dalokat fabrikálni – a projektbe testvérét is bevonta, aki ekkor már súlyos beteg volt, és 2013 végén, mindössze 35 évesen elhunyt. De Brandon Curtis az évtized közepén újra elővette a szerzeményeket, és elkezdte élőben játszani azokat Cosmicide nevű új együttesével.

Egyik 2018-as koncertjükre ellátogatott Garza, akit fel is hívtak a színpadra, és egy közös régi dal előadását követően el is döntetett a Secret Machines újjáalakítása. A munkálatokat elnapolta a dobos feleségének súlyos betegsége, de a felépülését követően ismét teljes gőzzel folytatódott a munka. A végeredmény pedig a mindössze 32 perces új album, amelyen pár vendégzenész mellett a néhai Benjamin gitározása is hallható azokról a bizonyos 2013-as demófelvételekről. Az Awake in the Brain Chamberen ismét megkapjuk a csapkodós dobolást, a hozzá remekül passzoló robusztus basszust és a mindezt jótékonyan belengő gitár- és szintifüggönyt. Olyan zene ez, amit jó cuccon, nagy hangerőn érdemes hallgatni, nem laptopon vagy telefonon. Akadnak sodró lendületű zakatolások (Dream­ing Is Alright, Angel Come és a csúcspontnak tekinthető Everything’s Under), középtempós darabok (3, 4, 5, Let’s Stay Alive, illetve a School of Seven Bells szintisebb hangzását idéző A New Disaster), és még azokat a slágergyanús szerzeményeket is megkapjuk (Talos’ Corpse, Everything Starts), amelyeket annak idején a Warner hiányolt. Mintha ki sem maradt volna az elmúlt 12 év a zenekar kevés rajongójának (mindössze 3400 lájk a Facebookon), ráadásul hamarosan jön egy EP az albumról lemaradt dalokkal, jövőre pedig megjelenik az a bizonyos 2010-ben félbehagyott lemez, The Moth, the Lizard and the Secret Machines címmel.

TSM Recordings, 2020

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.