Lemez

Sodró lendület

Secret Machines: Awake in the Brain Chamber

Zene

A Dallasban húsz éve alakult, majd később New Yorkba áttelepült Secret Machines tipikusan az a zenekar, amely több sikert és figyelmet érdemelt volna: 2004-es debütlemezük, a Now Here Is Nowhere különleges, egyedi hangzást hozott a zenei színtérbe csapkodós ritmusszekciójával és kásás gitárhangzásával és remek dalaival: a 9 perces, fokozatosan egyre eksztatikusabb First Wave Intact vagy a nem kevésbé bombasztikus Nowhere Again nagyívű karriert vetítettek elő. Sajnos nem így lett. A két évvel későbbi Ten Silver Drops című album már nem sikerült olyan jól, és a kereskedelmileg többet váró Warner ejtette is a zenekart.

Ezt követően Benjamin Curtis gitáros-énekes kiszállt és megalapította a School of Seven Bellst, így testvére, Brandon (ének, basszusgitár, billentyűk) és Josh Garza (dob) nélküle adta ki 2008-ban a Secret Machines harmadik, cím nélküli lemezét. Itt ismét emelkedett a színvonal, és már a negyedik album is a célegyenesben volt, amikor az együttes 2010-ben feloszlott. Brandon az Interpol turnébillentyűse lett, és 2012-ben nekiállt új saját dalokat fabrikálni – a projektbe testvérét is bevonta, aki ekkor már súlyos beteg volt, és 2013 végén, mindössze 35 évesen elhunyt. De Brandon Curtis az évtized közepén újra elővette a szerzeményeket, és elkezdte élőben játszani azokat Cosmicide nevű új együttesével.

Egyik 2018-as koncertjükre ellátogatott Garza, akit fel is hívtak a színpadra, és egy közös régi dal előadását követően el is döntetett a Secret Machines újjáalakítása. A munkálatokat elnapolta a dobos feleségének súlyos betegsége, de a felépülését követően ismét teljes gőzzel folytatódott a munka. A végeredmény pedig a mindössze 32 perces új album, amelyen pár vendégzenész mellett a néhai Benjamin gitározása is hallható azokról a bizonyos 2013-as demófelvételekről. Az Awake in the Brain Chamberen ismét megkapjuk a csapkodós dobolást, a hozzá remekül passzoló robusztus basszust és a mindezt jótékonyan belengő gitár- és szintifüggönyt. Olyan zene ez, amit jó cuccon, nagy hangerőn érdemes hallgatni, nem laptopon vagy telefonon. Akadnak sodró lendületű zakatolások (Dream­ing Is Alright, Angel Come és a csúcspontnak tekinthető Everything’s Under), középtempós darabok (3, 4, 5, Let’s Stay Alive, illetve a School of Seven Bells szintisebb hangzását idéző A New Disaster), és még azokat a slágergyanús szerzeményeket is megkapjuk (Talos’ Corpse, Everything Starts), amelyeket annak idején a Warner hiányolt. Mintha ki sem maradt volna az elmúlt 12 év a zenekar kevés rajongójának (mindössze 3400 lájk a Facebookon), ráadásul hamarosan jön egy EP az albumról lemaradt dalokkal, jövőre pedig megjelenik az a bizonyos 2010-ben félbehagyott lemez, The Moth, the Lizard and the Secret Machines címmel.

TSM Recordings, 2020

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.