Lemez

Sodró lendület

Secret Machines: Awake in the Brain Chamber

Zene

A Dallasban húsz éve alakult, majd később New Yorkba áttelepült Secret Machines tipikusan az a zenekar, amely több sikert és figyelmet érdemelt volna: 2004-es debütlemezük, a Now Here Is Nowhere különleges, egyedi hangzást hozott a zenei színtérbe csapkodós ritmusszekciójával és kásás gitárhangzásával és remek dalaival: a 9 perces, fokozatosan egyre eksztatikusabb First Wave Intact vagy a nem kevésbé bombasztikus Nowhere Again nagyívű karriert vetítettek elő. Sajnos nem így lett. A két évvel későbbi Ten Silver Drops című album már nem sikerült olyan jól, és a kereskedelmileg többet váró Warner ejtette is a zenekart.

Ezt követően Benjamin Curtis gitáros-énekes kiszállt és megalapította a School of Seven Bellst, így testvére, Brandon (ének, basszusgitár, billentyűk) és Josh Garza (dob) nélküle adta ki 2008-ban a Secret Machines harmadik, cím nélküli lemezét. Itt ismét emelkedett a színvonal, és már a negyedik album is a célegyenesben volt, amikor az együttes 2010-ben feloszlott. Brandon az Interpol turnébillentyűse lett, és 2012-ben nekiállt új saját dalokat fabrikálni – a projektbe testvérét is bevonta, aki ekkor már súlyos beteg volt, és 2013 végén, mindössze 35 évesen elhunyt. De Brandon Curtis az évtized közepén újra elővette a szerzeményeket, és elkezdte élőben játszani azokat Cosmicide nevű új együttesével.

Egyik 2018-as koncertjükre ellátogatott Garza, akit fel is hívtak a színpadra, és egy közös régi dal előadását követően el is döntetett a Secret Machines újjáalakítása. A munkálatokat elnapolta a dobos feleségének súlyos betegsége, de a felépülését követően ismét teljes gőzzel folytatódott a munka. A végeredmény pedig a mindössze 32 perces új album, amelyen pár vendégzenész mellett a néhai Benjamin gitározása is hallható azokról a bizonyos 2013-as demófelvételekről. Az Awake in the Brain Chamberen ismét megkapjuk a csapkodós dobolást, a hozzá remekül passzoló robusztus basszust és a mindezt jótékonyan belengő gitár- és szintifüggönyt. Olyan zene ez, amit jó cuccon, nagy hangerőn érdemes hallgatni, nem laptopon vagy telefonon. Akadnak sodró lendületű zakatolások (Dream­ing Is Alright, Angel Come és a csúcspontnak tekinthető Everything’s Under), középtempós darabok (3, 4, 5, Let’s Stay Alive, illetve a School of Seven Bells szintisebb hangzását idéző A New Disaster), és még azokat a slágergyanús szerzeményeket is megkapjuk (Talos’ Corpse, Everything Starts), amelyeket annak idején a Warner hiányolt. Mintha ki sem maradt volna az elmúlt 12 év a zenekar kevés rajongójának (mindössze 3400 lájk a Facebookon), ráadásul hamarosan jön egy EP az albumról lemaradt dalokkal, jövőre pedig megjelenik az a bizonyos 2010-ben félbehagyott lemez, The Moth, the Lizard and the Secret Machines címmel.

TSM Recordings, 2020

Figyelmébe ajánljuk

Móricka evangéliuma

Semmi nem áll távolabb a keresztény szellemiségtől, mint a magas áhítatossági kvóciensű elmélkedések magáról a Történetről, de talán egyetlen kifejezésforma sem produkált annyi fércművet, mint a film.

Rap-szódia

Misztikus hangulat, a forgószínpadon egy kettéhasított vár, eleve ferde elemekkel, amelyek épp eldőlni készülnek. A látvány (díszlet: Horesnyi Balázs) rögtön megteremti az alapérzetet: minden szétesni látszik Veronában a két család viszálya miatt. Egy cseppnyi költőiség még így is kerül mindennek a tetejébe: égi jelenségként érkezik Júlia ágya, ahol újdonsült férjével, Rómeóval elhálhatják a nászéjszakát.

Szegvár, retúr

Még előző kötetében, a Lányos apában írta Grecsó Krisztián, hogy két évtizede az édes­apjáról szeretne írni. „Gyakoroltam, készültem, megbocsátottam, fejlődtem, aztán felejtettem, kidobtam mindent, gyűlöltem, visszaestem.”

Vissza a kenguruhoz

„Mi az a gondolati, szemléleti újdonság, amely a csalogató, modern kísérőzenén, a színes képeken, a megvalósult filmben átsugárzik? Sajnos nem több, mint hogy a Levi’s vagy a Lee Cooper márkájú farmerdzseki alatt is doboghat becsületes munkásszív” – írták találóan A kenguru című filmről 1976-os bemutatója után a Filmvilágban.

Tájékozódunk

Egy héttel azután, hogy az Egyesült Államok pénzügyminisztériumának illetékes szerve szankciós listára tette Rogán Antalt a magyarországi rendszerszintű korrupcióban betöltött szerepe miatt, összeült az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága.

A harmadik köztársaság kapujában

Száz napot kellett várnia a kormányalakítási felkérésre a pártvezető Herbert Kicklnek, noha az Osztrák Szabadságpárt az élen végzett a tavaly szeptemberi választáson. Az államelnök Alexander Van der Bellen mindent megtett, mégsem tudta elkerülni a szélsőjobboldal kormányba hívását.

Elveszett eszmények

  • Bretter Zoltán
Tudtuk, nem tudtuk, az elmúlt több mint kétszáz évben a következő gondolat szabta meg életünket: „A felvilágosodás az ember kilábalása maga okozta kiskorúságából. Kiskorúság az arra való képtelenség, hogy valaki mások vezetése nélkül gondolkodjék."

Nem lehetetlen lekerülni az amerikai szankciós listáról, de bajos lesz a Rogán elleni szankció visszavonatása

Egy nappal azután, hogy az Egyesült Államok szank­ciós listára helyezte Rogán Antalt, a Miniszterelnöki Kabinetiroda miniszterét, a magyar kormány sajtója „David Pressman kicsinyes bosszújaként” igyekezett beállítani a történteket. Lázár János miniszter egye­nesen megfenyegette a nagykövetet: a későbbiekben „kerülje el ezt az országot”.

Hatvan, hetven, nyolcvan, száz puszta

Az autoriter rendszerek kiépülésének egyik legbiztosabb jele, hogy a vezető mellől lassan eltűnnek az egykori harcostársak. Ez általában az autoriter vezető hatalmának megszilárdulásával és korlátlanságának növekedésével egy időben történik. Helyüket a klán tagjai veszik át.