Persze az azóta eltelt időn kívül látszólag kevés dolog indokolja, hogy éppen most indultak turnéra – rendes albumot utoljára nyolc éve adtak ki (ez volt a Heligoland), rövidebb kiadványokkal (3 EP-vel, illetve maxival) is utoljára két éve jelentkeztek, közülük a Ritual Spiritről az este során el is hangzott három szám. Persze lehetne azt is mondani, hogy a régebbi, sokszor apokaliptikus dalok üzenete éppen most lett aktuális, másfelől akad a MA-daloskönyvben számos olyan darab is, ami maradandó, klasszikus sláger. Indokolt az előzenekar-választás, a skóciai Young Fathers amúgy is az elmúlt évek egyik legnagyobb felfedezettje, éppen ideje volt, hogy lássuk élőben is, ahogy széles gesztusokkal szétcincálják a pophagyományt. Rövid, de velős attrakciójuk alatt ott lógott mögöttük a friss Cocoa Sugar album blackface borítójából készült óriásmolinó, a magasról rájuk irányított oszlopszerű fények pedig névjegyként szolgálnak.
A hármuk által közösen művelt kántálást szinte ipari zajok, fura zörgés, fűrészfoghangok, afroritmusok, néha meg szinte garázspunkalapok kísérik. Ráadásul a Massive Attack-koncert kellős közepén ismét a színpadra hívták őket, és ikonikus fényoszlopaik alatt elő is vezettek két közös számot. Ez azonban csupán kakukktojás volt az este során, elvégre már felütésként is a Hymn of the Big Wheelt kaptuk az 1991-es első albumról (Blue Lines), meglepő módon az eredeti énekes, a legenda Horace Andy tolmácsolásában. Az egykori mágikus trió mára duóvá olvadt, sőt a MA már jó ideje a suttogva rappelő 3D (Robert Del Naja) projektje, a másik tag, Daddy G csak néha került elő a homályból a mikrofon elé, hogy eldörmögjön egy-két strófát. Az egész mit sem érne a kísérőzenekar nélkül, néha egyszerre két dobos a színpadon, plusz gitárosok, no és a vendég vokalisták, például a Ritual Spiritet feléneklő Azekel. Akit pedig nem kötöttek le a zenei finomságok, élvezhette a nagyon profi, politikai üzenetekben és idézetekben gazdag, hatásos vetítést, amely a turné minden állomásán reflektál arra, mi is zajlik az adott országban.
A számválasztás racionális alapon zajlott: a turnén a mozgósítható vokalisták dalai mennek, így azután nincs Protection (hiszen Tracey Thorn sincs), nem hangzott el a Karmacoma (ami Tricky nélkül mit sem ér), de a Teardrop sem szólalt meg, mivel ezúttal nem hozták magukkal a csodás Liz Frasert. Velük volt viszont egy remek énekesnő, akinek hangja megtévesztésig Shara Nelsonét idézte – ő zárta a visszataps előtti fő blokkot a Safe from Harmmal, majd elénekelte az estét méltón záró Unfinished Sympathyt is. Két tökéletesen a helyén lévő modern soul sztenderd, a tőlük megkívánt vokális attrakcióval: ezekért annak is megérte eljönni, akinek nem lábad könnybe a szeme, ha eszébe jut a „trip hop” és a Bristol sound aranykora.
Papp László Budapest Sportaréna, június 23.
