Interjú

„Ott biztos értékelnék a gumikacsahangomat”

Csordás Zita és Balogh Gallusz – Mayberian Sanskülotts

  • Soós Tamás
  • 2020. szeptember 13.

Zene

Csókolomos lo-fi sanzonokkal kezdték, cure-os dreampoppal folytatták, tavaly már a barcelonai Primaverán is felléptek. A Mayberian Sanskülotts két alapítójával a tíz­éves jubileum és az újra felvett régi számaik kapcsán tekintettük át a dadaista kezdeteket, a lo-fi mítoszát és a hanyag karrierépítés előnyeit.

Magyar Narancs: Miért éreztétek magatokat kezdetben „a hálószobabumm proletárjainak”?

Csordás Zita: Ezt az Indexen írták rólunk, biztos azért, mert a káposztásmegyeri lakótelepről indultunk, és ott is vettük fel az első két lemezünket. De előtte volt már egy zenekarunk, a Lányok.

MN: Milyen zenét játszottatok?

Balogh Gallusz: Rosszat.

Csordás Zita: Én szerettem. A Kisképzőbe jártunk, ahol mindenki Bizottságot hallgatott, és mi is dadaista művészzenekart csináltunk. Minden számunk improvizáció volt. A suli pincéjében adtunk egy koncertet, amiről kettőnkön kívül szép lassan mindenki lelépett a büfébe. Akkor megbeszéltük, hogy szeretnénk valami komolyabbat csinálni. Gallusznak volt egy kiállítása a Hunniában, és a szervező szólt, hogy kéne egy zenekar is a megnyitóra, ő pedig azt válaszolta viccből, hogy neki van egy.

Balogh Gallusz: Megjelent a Pesti Estben, hogy fellépünk a megnyitón. Akkor esett le, hogy a szervező komolyan vette, amit mondtam.

Csordás Zita: És akkor megírtuk egy hét alatt az első lemezünket.

 
Csordás Zita és Balogh Gallusz – Mayberian Sanskullots. Fotó: Németh Dániel
 

MN: Izgalmas közeg volt akkoriban a magyar hálószobapop?

Balogh Gallusz: Igen. Egy tumblr oldal köré szerveződtek a zenekarok, volt a Vittulában lo-fi est, ahol felléptünk Morningdeerrel és a Halál Judittal. De a legtöbb lo-fi zenekar hamar feloszlott.

Csordás Zita: Szerintem kicsit túl van misztifikálva. Mi sem azért csináltunk rosszul szóló lemezeket, mert azt szerettük, hanem mert nem volt más lehetőségünk azon kívül, hogy egy laptoppal és egy kazettás magnóval felvegyük a számainkat a kápmegyeri lakásunkon. Másrészt szerintem nem tíz éve találták ki a lo-fit: kb. ezt csinálta a Trabant is, csak ők kazettán terjesztették a zenéiket. A lo-fiban – és az internetben – az volt a jó, hogy lehetőséget adott sok zenekarnak, hogy egyáltalán elinduljanak.

MN: Benne volt, hogy ti sem élitek túl a lo-fi hullámot?

Csordás Zita: Egyszer adtunk egy búcsúkoncertet a Tarajos Gőtében, de csak azért, hogy sokan eljöjjenek.

Balogh Gallusz: Nagyon jó barátok vagyunk, nem csak zenésztársak. Előfordult, hogy sokáig nem történt semmi a zenekarral, de attól ugyanúgy összejártunk.

MN: Milyen szálak fűznek a nyolcvanas évek undergroundjához?

Csordás Zita: Szeretem a Bizottságot, az Európa Kiadót, a Trabantot. A Csókolomot is imádom, ez hallatszódik is a régi számainkon.

Balogh Gallusz: Főleg akkor hallgattuk sokat ezeket a zenekarokat, amikor elkezdtük a Mayberiant. De nem akartunk tudatosan olyan zenét csinálni, mint ők. Már csak azért se tudtam volna lenyúlni őket, mert akkor még nem tudtam, hogyan kell gitározni.

MN: Mi volt az a pont, amikor megtaláltátok a saját hangotokat?

Balogh Gallusz: Nem volt ilyen. A dalszerzés nálunk kicsit esetlegesen folyt, azt írtuk meg, ami éppen jött belőlünk. Meg egyébként is két akkordot variálunk minden számban.

Csordás Zita: Bárki, aki le akarná szedni a dalainkat: Fisz-dúr, a-moll. Néha G-dúr és e-moll.

Balogh Gallusz: Szerintem nem jó, ha egy zenekar „megtalálja a saját hangját”, mert az olyan, mintha lenne egy recept, amit mindegyik számra alkalmazhat. Én jobban örülnék, ha folyamatosan keresnénk a hangunkat, mint ha egyszer csak megtalálnánk.

MN: Idővel kettőből hattagúvá bővült a zenekar. Ez milyen változást hozott a zenétekben?

Balogh Gallusz: Hromkó Pisti korábban a bátyja ska zenekarában dobolt, Szigeti Árpi pedig egy csepeli punkzenekarban basszusozott. Az ő belépésük nagy váltás volt a korai, otthon kesergő számokhoz képest, mert ki kellett találni, hogyan tudunk megszólalni zenekarként. Ez időbe telt. Kábé 2013-tól 2017-ig játszottunk ebben a négyes felállásban, addigra viszont nagyon meguntuk az Adlait című lemezünk számait. Csak néhány dalt játszottunk az Adlaitről, az első két lemezről meg szinte semmit, mert ezek a kétakkordos, csókolomos sanzonok nem illettek volna a műsorba. Egyébként se szívesen játszottuk volna 28 évesen a 18 évesen írt dalainkat.

MN: Akkor miért döntöttetek most úgy, hogy újraveszitek a régi számaitokat?

Csordás Zita: Hogy ne csak bűnrossz minőségben legyenek meg. Az első két lemezünk ebből a szempontból hallgathatatlan.

Balogh Gallusz: Az volt a terv, hogy a tíz­éves jubileumra kijövünk egy dupla lemezzel, amelynek az első felén duóban, a másodikon pedig zenekarral játsszuk a régi számainkat. A müpás koncertre jelent volna meg a Rekult, de a koncert elmaradt, és a járvány miatt csak a lemez első felét tudtuk felvenni, így az jött ki most nyáron.

Csordás Zita: De nem arról van szó, hogy ne szeretnénk ezeket a számokat, hiszen a duós koncertjeinken játsszuk őket. Szerintem a Rekult is nagyon jól sikerült, pedig ritkán mondok ilyet a saját lemezünkre. Viszont az is igaz, hogy ma már máshol tartunk zeneileg.

Balogh Gallusz: Az elmúlt hónapokban írtunk öt számot, azok eléggé mások, mint az eddigiek.

Csordás Zita: Már a negyedik lemezünkön, a Neverending Sorryn is kipróbáltunk a komfortzónánkon kívül eső dolgokat.

MN: Mint például?

Csordás Zita: Jazzszólókat.

Balogh Gallusz: Miután meguntuk az Adlait után összerakott koncertműsort, bevettük a zenekarba Szilót (Várnai Szilvia szintis – S. T.), aki jazzszakot végzett, majd Dorozsmai Gergőt, a Gustave Tiger gitárosát. Ő eredetileg „csak” a Neverending Sorry producere lett volna, de aztán belépett a zenekarba is. A Never­ending Sorryn már az is újdonság volt, hogy volt producerünk, és stúdióban vettük fel a lemezt. Be voltunk szarva, hogy ügyesnek kell lennünk, és jobban ki kell találni előre a számokat, mint amennyire szoktuk.

MN: Profi zenészekké váltatok?

Balogh Gallusz: Mi nem lettünk azok, de bevettünk profi zenészeket a zenekarba. Komolyabban vesszük a zenélést.

Csordás Zita: Régebben hanyagabbak voltunk. Hozzászoktunk, hogy a szervezők hívnak minket koncertezni, magunktól csak két koncertet szerveztünk még a legelején. Aztán lett egy menedzserünk, aki elkezdett lekötni bulikat.

Balogh Gallusz: És pénzt kérni a koncertekért.

MN: Pedig a huszonéves zenészgenerációt pont azért szokták dicsérni, hogy milyen tudatosan építi a karrierjét.

Csordás Zita: Azt hiszem, mi még az előző generációhoz tartozunk. Hülyén hangzik, ha maifiatalokozok, de a mi korosztályunk hozzáállása nagyban eltér a nálunk pár évvel fiatalabbakétól, akik amellett, hogy nagyon ügyes és képzett zenészek, még a brandingben is otthon vannak, és úgy tűnik, mintha mindent pontosan megterveznének. Mi sokáig még útiköltséget se mertünk kérni, mert azt hittük, hogy a zenénk nem egy olyan „termék”, ami pénzt érne. Aztán persze kiderült, hogy az, de nálunk valahogy véletlenül alakult ki ez az arculat.

MN: Nem bánjátok, hogy ti nem álltatok kezdettől fogva ilyen profin a zenéléshez?

Csordás Zita: Ez így volt jó. Így sokkal több kalandot élhettünk át, és ezzel a lassú víz partot mos technikával is eljutottunk a Primavera fesztiválra Barcelonába, ami hatalmas eredmény. Soha nem éreztük azt, hogy nagyon jónak kéne lennünk, vagy hogy kötelező lenne befutnunk. Biztos szentimentálisan hangzik, de azért csináltuk a zenekart, mert szeretünk együtt lógni, hülyéskedni és számokat írni.

MN: A primaverás fellépés már annak a jele, hogy megvetettétek a lábatokat külföldön?

Csordás Zita: Úgy érzem, hogy Magyarországon elértük, amit ezzel a stílussal el lehet. Más országokban talán közelebb áll a közízlés ahhoz, amit játszunk. Májusban lett volna egy turnénk francia, svájci és német állomásokkal, de a Covid miatt elmaradt. Többször jártunk már Csehországban, ott vannak rajongóink is, nagyon nyitott, érdeklődő a közönség. Tök jó lenne eljutni Japánba is, ott biztos értékelnék a gumikacsahangomat.

Balogh Gallusz: A Primaverával már lehet villogni, kinyílnak ajtók miatta. Valószínűleg a Szigetre is ezért hívtak meg tavaly.

MN: És mi jön most, mentek majd raktárkoncertezni?

Balogh Gallusz: A jövő év elején kihozzuk a Rekult második részét, és talán az új lemezt is befejezzük nemsokára, ha már véletlenül megírtuk a felét.

Figyelmébe ajánljuk

Halál kasmírpulóverben

Almodóvar öregszik. E tény új dolgokra sarkallja: megjött az étvágya, hogy az öregedésről és a halál egyre nyomasztóbb közelségéről meséljen, és el-elkalandozik spanyol anyanyelvétől.

Mi végre, mi végre?

A Láthatáron Csoport új produkciójának az alcíme – részvételi boldogulás 90 percben – csak első pillanatban tűnik furcsának, hisz’ mindenki próbál valahogyan boldogulni. Együtt, külön, akárhogy. De van-e értelme az egésznek?

Dubček dadogása

2023. október 17-én Pekingben, ahová Kína önfényező „Egy övezet, egy út” fórumára Orbán Viktor egyedüli uniós politikusként utazott el, a magyar kormányfő Vlagyimir Putyinnal is tárgyalt.

Sorcsere Brüsszelben

Az Európai Parlament október 27-én jóváhagyta az Ursula von der Leyen vezette második Európai Bizottság névsorát, rajta a magyar Várhelyi Olivérrel. Az EU új végrehajtó szerve, „kormánya” december 1-jén kezdte meg munkáját, és a 2029-es európai választásokig lesz hivatalban. Ugyanekkor történt őrségváltás az állam- és kormányfők testületében, az Európai Tanácsban is, ahol a belga liberális Charles Michel helyére a portugál szocialista António Costa lépett elnökként. Ezzel teljessé vált a tisztújítás az uniós intézmények élén.

Digidemokrácia

  • Bretter Zoltán

Az elmúlt években sokszor tettem fel magamnak azt a kérdést, hogy vajon hol marad a „román Orbán Viktor”? Az elnökválasztás november 24-én tartott első fordulójának másnapján Romániában mindenki azt kérdezte, hogy honnan bukkant föl Orbán Viktor románsággal súlyosbított változata?

A tétovák és a rutinos betartók

Két hónap után sem jutottak dűlőre egymással a frakciók a Fővárosi Közgyűlésben a főpolgármester-helyettesek ügyében, és nem tűnik úgy, hogy közelednének az álláspontok. A Tisza Párt mintha továbbra is keresné a helyét a fővárosi politikában.

Mennyek és poklok

Jövő márciusban lejár Matolcsy György mandátuma az MNB élén, utóda Varga Mihály pénzügyminiszter lesz. Mit köszönhetünk Matolcsy jegybankelnöknek a Pallas Athéné Alapítványokon, a „kőgazdag” fián és a még mindig magas alapkamaton kívül?

„Ezt ma egy magyar bíró nem meri kimondani”

Másfél évtizede dekorálja ki a kormány társadalmi célú hirdetéseknek álcázott propagandaplakátjait a pécsi jogász, akit ezért elmarasztalt a bíróság. Nem adja fel, az elzárást is vállalja a szabad véleménynyilvánításért. Örül annak, hogy az „óbaloldal” eltűnőben van, de szerinte a Tisza Párt nem tud választást nyerni ellenállási mozgalom nélkül.

„Megjelent egy elefánt”

Mit tesznek a szakemberek a hortobágyi őslovak védelméért, s hogyan kell elaltatni a Budapesti Állatkert egyik rinocéroszát – a Spektrum új, saját gyártású műsorából ez is kiderül, de a nézők a jegesmedvéktől kezdve a bölényeken át a viperákig rengeteg állattal találkozhatnak a nyolc epizódban. A Dr. S.O.S. – Vészhelyzet a vadonban két főszereplőjével beszélgettünk.

Felöltözhet, Mrs. Robinson

Miközben a média és a művészet a feminizmustól hangos, észre sem vesszük, hogy női egyenjogúság címen néha még mindig férfivágyakat kiszolgáló képeket, történeteket adnak el. A gerontoszex témáját feldolgozó filmeket olykor már önmagukban progressziónak tekintik – de vajon valódi reprezentálást nyújtanak-e az érintett nőknek, vagy csak mélyítik a problémát?