Az elmúlt ötven év klasszikus zenei hangversenygyakorlatának egyik drámai vesztese a vonósnégyes műfaja. A hatvanas–hetvenes években még a legtermészetesebb dolog volt elmenni egy kvartettkoncertre, a nyolcvanas–kilencvenes évtizedekben a műfaj körül megritkult a levegő, az ezredforduló után pedig a vonósnégyesestek már kistermi ritkaságnak számítanak, szűk elit közönséggel. Pedig a vonósnégyes-repertoár az emberi szellem egyik csúcsteljesítménye. (Talán ez az oka, hogy nem kell ma?) Ezért is öröm, hogy vannak még nagyszerű fiatal kvartettek, amilyen a francia Quatuor Arod, amely alig három évvel alapítása, 2013 után már meg is nyerte a rendkívüli presztízsű müncheni ARD-versenyt. Nem hiába tanította őket két olyan kiváló kvartett, mint az Artemis és az Ébène, játékukon hallatszik nemcsak a kivitelezés maximalizmusa, hanem az érzékenység és az elmélyültség is.
Ez az érzékenység és elmélyültség uralja debütáló lemezüket. Maga a tény, hogy Mendelssohnt választották, sokatmondó: a zeneszerző fontos és érdekes vonósnégyeseket írt, mégsem tartják számon a valóban jelentős kvartettkomponisták között. A másik figyelemre méltó mozzanat, hogy a három kiválasztott mű, az op. 13-as a-moll vonósnégyes, az op. 44-es e-moll kvartett, valamint az op. 81-es Négy darab keresztmetszetét adja az életműnek. Érzékenységre vall továbbá, hogy a lemezen – Marianne Crebassa hangulatteremtő előadásában – megszólal egy dal, a Frage (Kérdés), amely tematikus összefüggésben áll az a-moll vonósnégyes tételeivel (az eredetileg zongorakíséretes Liedet az együttes brácsása dolgozta át énekhangra és vonósnégyesre). Az előadások hitelesen idézik fel Mendelssohn stílusának klasszikus lekerekítettségét és romantikus izgalmát, a hangzás sűrűségét és a ritmika élénk lüktetését – és érezhető, különösen az a-moll kvartett tolmácsolásában, a vonósnégyes-komponista számára mintaképnek számító Beethoven hatása is.
Erato, 2017
