Rambo Amadeus Budapesten: M-99

  • - Nusic család -
  • 1999. október 6.

Zene

Miközben a budapesti Városházán több mint félszáz szerbiai, magát ellenzékinek valló polgármester, politikus kereste a kiutat, s amíg Szerbiában a rendőrség éppen a tüntetőket verte agyba-főbe, addig szintúgy Budapesten, a Fonóban koncertezett múlt csütörtökön Rambo Amadeus, a kilencvenes évek egyik legnagyobb jugoszláviai rockzenésze.
Miközben a budapesti Városházán több mint félszáz szerbiai, magát ellenzékinek valló polgármester, politikus kereste a kiutat, s amíg Szerbiában a rendőrség éppen a tüntetőket verte agyba-főbe, addig szintúgy Budapesten, a Fonóban koncertezett múlt csütörtökön Rambo Amadeus, a kilencvenes évek egyik legnagyobb jugoszláviai rockzenésze.

A közönség zöme itt tanuló-dolgozó-lébecoló, egykori nagy-jugoszláv állampolgárokból tevődött össze: szerbekből, vajdasági magyarokból, de pár horvátból is. Ez nem véletlen, és a multietnikus jelenlét nem csupán Rambo Amadeus zenéjének szólt, hanem kiállásának is: ő ugyanis az a zenész, aki nem ült fel a délszláv hisztériának, a nacionalista hőbörgésnek, és nem játszik rá arra a motívumvilágra, amelyet Kusturica házi zeneszerzője, Bregovic is meglovagolt (és ami errefelé is igen népszerű, vö. az Underground nackós zenéjének frenetikus fogadtatását - Kalasnyikov, Kalasnyikov).

Ha blikkfangosan akarunk fogalmazni, elmondhatjuk, hogy igazi posztmodern iróniával dolgozik. Rambo (polgári nevén Ranko Pusic, műnépdal-parodistaként kezdte pályafutását, és tényleg mindent tud a hangjával, vizet fakasztani pl.) 1991-ben adta ki M-91 című lemezét, mely nemcsak címe által katonai (a jugoszláv hadseregben egy-egy fontos dolgot, tankot meg ilyeneket neveztek M plusz évszámnak): a lemez a front mindkét oldalán a kiskatonák titokban hallgatott kedvencévé vált, s mint Rambo elmondta, mindkét oldalról kapott leveleket, a horvát oldalról a Nemzetközi Vöröskereszt közvetítésével.

E lemezéről énekelte el most is a Zastavnik Dzemo (D. zászlós) című számát, csak most Predsednik Dzemo (D. elnök) refrénnel. Ekkor Rambo menetelt is a színpadon mókás náci léptekkel, mely során mókás náci karlendítéseket alkalmazott. Az elnök szemmel láthatóan igencsak a bögyében van Rambónak, aki ebben a tekintetben például Clinton elnökre is emlékeztet, hogy Louise Arbourról, a hágai törvényszék (volt) elnökéről már ne is beszéljünk, bár tény, hogy sem Clinton, sem Arbour nem tudott volna olyan magas szinten megbirkózni a Ja sam Balkan Boy (Én egy B. B. vagyok) című sláger interpretálásával, mint a művész. Rambo a diktatúra kiröhögését és kiröhögtetését forszírozta, terapikus jelleggel és frenetikus sikerrel, amelynek biztos jeleként néhány sörösüveg is szárnyra kelt a színpad felé (melyek senkit sem találtak el, Rambót és csapatát meg végképp nem).

Rambo egyébként rockzenét játszik, ezt nyugodtan állíthatjuk különféle stílustanulmányok nélkül. Van benne egy kis jazz is, fogjuk rá, annál kicsit több techno és - nyilvánvaló ironikus-parodisztikus szándékkal - szerb, sőt Crna Gora-i népzene is. Rambo rapelni is tud, a legérdekesebb az, amikor a szerb népdalok tradicionális versformájában, a deseteracban teszi ezt. A szövegei pedig brutálisan szellemesek, tényleg nem akarok túlzásba esni, de az, ahogyan hülyét bír csinálni minden helyi érdekű népnemzeti mítoszból vagy abból, ahogy a Balkán népe magát látni kívánja, vagy ahogy a Nyugat szemében ezek a sztereotípiák visszatükröződnek, a műfaj legnagyobbjaira emlékeztet. Pennája lényegretörőbben és pontosabban írja le a kilencvenes évek Kis-Jugoszláviájának társadalom- és kultúrtörténetét, mint szociológusok százai. Ezért is szeretjük őt oly nagyon.

- Nusic család -

MaNcs: Tudod-e, hogy kultikus személyisége vagy azon budapestieknek, akik a volt Jugoszlávia területéről származnak?

Rambo Amadeus: Hát ezt nem tudtam.

MaNcs: De arról tán hallottál, hogy mennyire működik itt is a jugó-nosztalgia.

RA: Na, erről már hallottam, de hát ez meg nem egy nagy biznisz. Ezek az emigránsok még nem találták meg a helyüket. Ha majd meggazdagodnak, nekem is jobb lesz tán. Ez az egész arra vezethető vissza, hogy a régi, a nagy Jugoszláviában baromi sok volt a vegyes házasság, etnikailag meg kulturálisan is keveredtek a dolgok, és ezt ma már persze nehéz simán visszakeverni. Régen persze eleve nagyobb közönségre számíthattunk. De a jugó-nosztalgia más formában is él, a národnyákok (a 3 + 2 szerb archetípusai, a szerk.) soha nem éltek jobban, mint ma, éppen a vendégmunkásoknak köszönhetően.

MaNcs: Valaki azt mondta nekem, hogy esetleg téged is ugyanúgy félreértenek majd itt, mint a szlovéniai Laibachot, akiket lefasisztáztak.

RA: A Laibach mára elvesztette a jelentőségét, éppen azért, mert a volt Jugoszláviában a fasizmus olyan mindennapos jelenség lett, hogy annak a paródiáját már alig lehet tőle megkülönböztetni. Ráadásul ők a művészeti hiperbolát is túllőtték. Én univerzális zenét akarok játszani, ha az jó, az egész világ hallani fogja, a minőség a fontos. Az, hogy a karrierem hol áll, azért a zeném a hibás, mert ha a karrierem lehatárolt, a zeném is lehatárolt, de ez fordítva is áll. Ez a koncert éppen azért fontos számomra, mert olyan ugródeszka, amelyik egy kilövőállomás is lehet, de az is előfordulhat, hogy egy feneketlen kútba esem be róla.

MaNcs: Szokásod bombasztikus kijelentésekkel sokkolni a közvéleményt, közismert az ellenzéki beállítottságod. Ez most nem akadályozza meg, hogy Szerbiában muzsikálj?

RA: Én szívből beszélek, aztán annyi. Most különben is Crna Gorában élek, nem Belgrádban - kellemes az éghajlat, kellemesek az emberek. Zenélni még Szerbiában is lehet, éppen csak senkinek sincs pénze a koncertjegyre. Az egész le van szarva, szeretnék már normálisan dolgozni egyszer, és pénzt is keresni.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Levél egy távoli galaxisból

Mészáros Lőrinc olyan, mint a milói Vénusz. De már nem sokáig. Ő sem valódi, s róla is hiányzik ez-az (nem, a ruha pont nem). De semmi vész, a hiány pótlása folyamatban van, valahogy úgy kell elképzelni, mint a diósgyőri vár felújítását, felépítik vasbetonból, amit lecsupáltak a századok. Mészáros Lőrincnek a története hiányos, az nem lett rendesen kitalálva.

A gólem

Kicsit sok oka van Karoł Nawrocki győzelmének a lengyel elnökválasztás június 1-jei, második fordulójában ahhoz, hogy meg lehessen igazán érteni, mi történt itt. Kezdjük mindjárt azzal a tulajdonképpen technikai jellegűvel, hogy az ellenfele, Rafał Trzaskowski eléggé elfuserált, se íze, se bűze kampányt vitt.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.