Ajvé, a ligetben (Szép Ernő: Lila ákác)

szerző
Deutsch Andor
publikálva
1999/40. (10. 06.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Szép Ernő: Lila ákác - budapesti bemutató a Bárkában

Színház

Szép Ernő: Lila ákác - budapesti bemutató a Bárkában

Ne higgyük ezt a Lila ákácot bájos kis csacskaságnak, édes, múltba merengő matinénak vagy egy könnyű kasszasikerre törő direktor biztosra menő műsorpolitikájának: mármint a Lila ákác mindez együtt, persze csacska, mereng és szinte biztosan működik, de azért a lizsében fontos dolgok történhetnek, ha egy társulat vagy egy rendező komolyan akarja. Szép Ernőn nem múlik, ő ehhez is, ahhoz is (vagy mindkettőhöz egyszerre) magasra adja a labdát.

A Bárka legénysége különleges helyzetben van ahhoz, hogy óvatosan kezelje a biztos labdákat. Nem mintha túl gyakran alakulnának társulatok vagy épülnének színházak mifelénk egyáltalán - de ha alakulnának, épülnének is, ilyen pozitív előítélettel én például még sosem találkoztam. Három évvel ezelőtt egy előadásukkal kedvencek lettek, és azóta mint nagy ígéretre, mint biztos befutóra tekint rájuk szakma és közönség. Sztárok lettek még kapunyitás előtt. A Lila ákácot egy éve játsszák Pécsett, most, hogy felépült végre a színház, megvolt a budapesti premier. Telt házzal (ahogy az elmúlt néhány hét minden előadásán) és a publikum elégedett szeretetétől övezve.

Szép Ernő sikert arat. A liget és az ott összegyűlő életunt meg életvágyó kispolgárok érzelmes, sosemvolt világának megidézésén a mostani überposztmodern közönség is nagyokat nevet - és fogadnék, hogy ugyanott, ugyanazokon a vicceken, amiken a hetven évvel ezelőtti preposztok. Ez a darab sosem volt korszerű: eleve idejétmúltan született, már kortárs nézői számára is inkább felidézett valamit, amiről akkoriban valószínűleg jobban tudták, hogy az ennyire békés békebeliség csupán vicc, hazugság, álom. Nemcsak Pesten: az emlegetett Harkovban a húszas évek elején már egészen ritkák lehettek a hercegek és a cobolybundák. Szép Ernő viszont másképp látta a világot. Ezt a szöveget eleve porosra (csillámporosra) írta, és a szöveg még most is él. Jó volna érteni, miért.

Na, nézzük: az orfeum világa, a hazudozásba, hűtlenkedésbe belenyugodott, mindeköré elveket faragó uracsok és dámák, a prostiként is ártatlan cselédlányok, a naiv, kitörni vágyó ifjoncok: sztereotípiák sora - mindegyik nagy odafigyeléssel, egyenként, pontosan megrajzolva. A színészek biztosan szeretnek Szép Ernőt játszani. Az előadás ki is aknázza az itt rejlő lehetőségeket, és a mellékszereplők nagy sikereit hozza: Mucsi hétgyermekes, kispolgári nőimitátorként persze nagy nevetéseket arat, de Scherer, Gyabronka, Tóth József, Vasvári Emese és a többiek mind eltalált, jól kitalált, élő és mégis a szükséges mértékben felstilizált figurák: minél kisebb a szerep, annál nagyobb az előadás telitalálata (egész a hallgatag bárzongoristáig, aki csak bejön, mosolyog, és játszik, de abban - ahogy ezt komoly kritikusok írni szokták -minden benne van). És mert ez a Bárka jelenlegi legnagyobb repertoársikerében, a Cseresnyéskertben is ugyanígy történik, a mellékszereplők pontosan megkoreografált, a legapróbb részleteket sem lényegtelennek tartó színpadra állítása az előadás egyik legnagyobb erőssége, feltételezhetjük, hogy a kis részletekben rejlő ördögök körüli gondosság lesz a Bárka egyik fő erénye.

Csupa antihős téblábol a színpadon: szépen beszélnek, és nagyon hajlanak a nagy kompromisszumra. Ettől is csak szerethetőbbek - a nagy érzelmeket majmoló Csacsinszky lángolásai bosszantó hazugságoknak tűnnek, vagy szeretnivaló csacsinszkyságoknak. Ebben az előadásban úgy játsszák el az utóbbit, hogy az előbbiről sem feledkeznek meg, és Tóth Manci vidéki kislibaságával sincs ez másképp. Az őt játszó Pokorny Lia tehetséges lány, és szemmel láthatóan élvezi, hogy büntetlenül affektálhat és mórikálhat: jól is áll neki. A lovagját alakító Kaszás Gergő viszont nincs a helyén. ´ született Pukk, mostani szerepét az egyszerűség kedvéért pedig definiálhatnák így is: mindaz, ami nem Pukk, az Csacsinszky. Kaszás képtelen ártatlan, tapasztalatlan fiatalember lenni. Nem erőssége a szelíd irónia -mindig bujkál benne egy kis hisztéria. Persze koncepció kérdése az egész, elképzelhető volna egy Lila ákác-előadás ilyen főhőssel is, csak akkor minden másnak alkalmazkodnia kellene hozzá. Ez az előadás viszont egy olyan, mondjuk hagyományos (tehát nem pukkos, nem krampuszos, rossztündéres) Csacsinszkyhoz alkalmazkodik, aki másképp van jelen.

Pedig az irónia helyes adagolása a legfontosabb itt: az arányokat kell pontosan kikeverni egy jól sikerült akácos esthez, és Simon Balázs, a rendező okosan hagyja is, hogy a darab diktálja az iramot. A háttérbe vonul. Nincsenek vadonatúj megoldásai, meglepő meglátásai, viszont hisz ezekben a szerepekben, és ami itt a legfontosabb: a szövegükben. Mert itt lehet a lényeg, ahogy ezek a figurák ezen a kicsi, poros, békebeli Budapesten olyan pompásan, stílusosan tudtak élni. Sőt elsősorban nem is élni - beszélni tudtak. Szép Ernő úgy látja - úgy hallja -, hogy a mi pompás kis világvárosunk népségének be nem állt a szája; a boldog békeidőket egyként végigbeszélte a cselédlány, bankfiú és artistacupringer. Hogy ki tudták fejezni magukat! Nagyanyáink mind költők voltak, és ettől boldogok. Irigylem őket, és a közönség legtöbb tagja valószínűleg ugyanígy volt ezzel. Közhelyfrappírozás meg édes csacsiságok gúnyos-komolyan való előadásában nem érünk már a nyomukba se.

Ez a szerény színház feltalálása: a darabot tálalják elénk, nem az előadást. A közönség tapsol, jól érzi magát, elégedett. Azután eltelik egy hét, és már nem a színész arcára emlékszik, csak arra, hogy van világ, ahol azt lehet mondani az imádott nőnek: Mi van, te kis csomag!

Deutsch Andor

Rendezte: Simon Balázs (nem a költő); szereplők: Kaszás Gergő, Pokorny Lia, Tóth József, Börcsök Enikő, Mucsi Zoltán, Scherer Péter, Gyabronka József, Vasvári Emese stb.; dramaturg: Tasnádi István; díszlet: Khell Zsolt; jelmez: Kárpáti Enikő

szerző
Deutsch Andor
publikálva
1999/40. (10. 06.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...