Zene

Átengedve a mikrofont (Marvin Gaye)

Szegény Marvin Gaye, mióta csak lelőtte az apukája, meglehetősen intenzív életet él. Előbb a hip-hop-nemzedék "mentette át" a felvételeit, most meg már a második tribute-album köszönti: Marvin élt, Marvin él, Marvin most hatvan.
  • 1999. szeptember 16.

Helyben vagyunk (Ali Farka Toure)

A középkori Manding-birodalom bölcsőjeként - a nyugat-afrikai országok közül - Maliban érződik leginkább a régmúlt emlékeihez való kötődés; a birodalmat alapító Sunjata Keita a mai napig kulcsfigurája a történetmondók, a "hivatásos" zenészek kasztjába született jalik énekeinek. A francia gyarmati uralom évtizedeiben persze oldódott a zenei önazonosság: a latin dzsessz éppoly népszerű volt, mint a rock and roll, a soul vagy a francia sanzon; hanem a függetlenség elnyerését (1961) követő neotradicionális mozgalom (és az azzal párosuló állami dotáció) a gyökerek kiásására ösztönözte a zenekarokat. A legnépszerűbbek, mint például a Super Biton de Ségou, a Le Super Rail Band du Bamako, a Les Ambassadeurs Internationales képesek voltak olyan tánczenét kreálni, amelyben a felkapott nyugati stílusok összhangba kerültek a manding zenei hagyománnyal.
  • 1999. szeptember 16.

Színház - Salzburgi ünnepi Játékok: F@ust.com (A La Fura Dels Baus a Mátrixban)

Az első La Furával kapcsolatos élményem egy tábla, mely arra figyelmeztet a müncheni Mufathalle falán, hogy az előadás alatt tönkremehet a ruhám, elcsúszhatok a teremben kiöntött folyadékon, és a zajszint időnként átlépheti a normális emberi fül számára megengedett legmagasabb értéket. Nos, nem szakadt el semmim, nem estem el, nem süketültem meg, viszont azóta is hülyén állok, ha el kell mesélnem, minek is voltam részese anno.
  • Szecsõ András
  • 1999. szeptember 9.

Film: Proli furcsaságok (Henry Fool)

Első négy játékfilmjének köszönhetően (Hihetetlen igazság, A semmi ágán..., Egyszerű emberek, Amatőr) afféle embléma lett Hal Hartley, az ifjúi integritásé alighanem. A cassavetesi, wendersi hagyományok követőjeként, sokak szerint folytatójaként, mint antitézise az évtized elején középutas művészfilmjeikkel hangos sikereket bezsebelő, szintén zsenge korú rendezőtársainak. Realistának álcázott filmjei a karakterisztikus dialógusok mentén feslenek fel legelőbb, miután vissza-visszatérő szereplői pont úgy beszélnek, mintha valami filmbe képzelnék magukat.
  • Orosz Ágnes
  • 1999. szeptember 9.

Könyv: Rockparadoxon (Gary Herman: Rock´n´Roll Babylon

Nem mondhatnám, hogy falom a popzenei tárgyú könyveket. Lehet az lexikon vagy életrajz, legendaipari vagy botrányüzemi gyártmány, egyformán nem érdekel. Ami azt illeti, a könnyűzenéből is kiszálltam réges-rég, még húszon innen, és az sem izgat, hogy a rock halott - ami egyfelől ordas közhely, másfelől meg csak félig igaz -, vagy én gyógyultam-e ki idejekorán a rock nevű gyerekbetegségből. A kilencvenes évekig a fülem botját sem mozgattam semmilyen populáris zenére, pusztán irodalmi érdekből kezdtem el olvasni itt a Narancsban Tandori Dezső Klip-klop rovatát, később még kazettákat is kaptam tőle, amikre neki, és úgy számolt, hogy nekem is tetsző számokat vett fel, Pulp, Smashing Pumpkins, Jane´s Addiction, Alice In Chains, Republica, skandináv metál, ilyenek, és egy részük valóban bejött, elkezdtem nézni az MTV-t. Gőzöm sincs, hogy még felszálló vagy már leszálló ágban volt-e akkoriban, csak annyi biztos, hogy azóta jó mélyre küzdötte le magát. 10-15 percenként elviselhetetlen reklámblokkokat nyomatnak, és nem sok jót mondhatok arról sem, ami a reklámok között hallható. Gyűjtögetésre álltam át, eleinte rendszeresen, újabban már csak hébe-korba felveszem, ami tetszik, nem nehéz a választás, csak munkás: jó, ha három számot begyűjthetek egy egész éjszaka alatt, Prodigy, Bush, Géprombolók, Skunk, ilyenek. Öreg harcosok, nagy túlélők, visszaszüremkedő veteránok szóba sem jöhetnek, a rock nem a többszörösen vércserélt, protkós kriptaszökevények műfaja, aki harmincon túl is a szakmában marad, az váltsa ki az iparengedélyt, nyisson betétszámlát, lépjen be az Alkonysugár nyugdíjpénztárba, de rám ne számítson. Ugyanilyen intoleráns és kirekesztő vagyok a kosztümösök rendjével szemben, legyenek azok gyémánt kűrruhában ugráló feketék vagy talpig bőrben feszítő műfémmegmunkálók.
  • Bori Erzsébet
  • 1999. szeptember 9.

Tévékonyha: Kifogás

Előre is elnézést kérek mindenkitől, de én csak a földi sugárzású csatornákat fogom, ezért most az ott előforduló gasztronómiai műsorokkal foglalkozom. Ezek pedig ketten vannak, mivel a Magyar Televízió nem indított a témában versenyzőt, így csak az RTL Klub Receptklub és a TV 2 Lacikonyha című műsorát értékelhetem.
  • Para-Kovács Imre
  • 1999. szeptember 2.

Film: Fecseg a felszín (54)

A Studio 54 nevezetű New York-i diszkóról először a Világ Ifjúsága című képes agitprop-magazinból értesülhetett a magyar fiatalság. A fotón Mick Jaggert és Maggie Thrudeau-t láthattuk, amint nagyon hülyén bámulnak bele a kamerába, a cikkből pedig kiderült, hogy ez a hely maga a pokol, a parti sosem ér véget, ide járnak a legnagyobb sztárok, folyik a szesz, mindenki kábítószerezik, pfuj!, hát ilyen bűnös város ez a New York, kedves olvasók.
  • - legát -
  • 1999. szeptember 2.

Zene: Melódia és dub, reggae és visszhang

Néhány hónapja számoltam be a Mafioso Records úttörő vállalkozásáról: a Heartbeat, a Ras és a Munich Records reggae-kiadványainak hazai terjesztéséről. Az első körben bemutatott alaplemezek után tovább bővült a kínálat; mintaboltnak pedig továbbra is tekintsük az I & I-t.
  • Mihál
  • 1999. szeptember 2.

Kikandikál ugyanaz (Marianna Faithfull)

Marianne Faithfullnak teljesen mindegy, hogy népdalokat, bluest, rockszámokat vagy "komoly" szerzeményeket énekel. Mindegy, hogy maga írja, kapja vagy "találja": mintha az önéletrajzából készülnének a felvételei. S amit ebben a bizniszben úgy hívnak, hogy "sex and drugs and rock & roll", az lenyűgöző melankóliával párosul harmincöt éves életművében. ´96 decemberében Kurt Weill, Noel Coward és Friedrich Hollaender dalaival érkezett Pestre, egy évvel azelőtt Angelo Badalamenti komputerzenéjével "filmesítette meg" az életét. Új albuma mögött pedig újra egy "igazi" rockzenekar áll, már legalábbis gitárok, billentyűk, dobok.
  • 1999. szeptember 2.

Könyv: Túl az óperencián (Alessandro Baricco: Tengeróceán)

Jób pörölni mert a főnökkel, aztán kapott a fejére. Alessandro Baricco nem bocsátkozik meddő vitákba, egyszerűen félretolja az Urat, és nekiáll teremteni. Egyelőre nem az egész világot, csak az egyik, elég jól sikerült részét, a nagy vizet, amely kívülről nézvést kék bolygónak mutatja a földgolyót. S hogy teremtményét össze ne tévesszük a prototípussal, új nevet is ad neki: tengeróceán. Baricco könyve persze csak egy regény, de látni fogjuk, hogy a szerző sokkal többre tört ennél.
  • Bori Erzsébet
  • 1999. augusztus 26.

Ponyva: A sedó Moonlightban (Dean R. Koonitz: éjfél)

Túrni kell, és jőni fog. Higgyék el, érdemes kutatni a jó ponyvák után, esküszöm, még egy kiskörúti könyv-végkiárusítás giccsparádéján is. Ott találtam ugyanis leértékelve Koonitz újabb magyar kiadását, tartalmához képest igen olcsón, borzongatóan kommersz borítójával együtt - keselyű a teliholdban, megnyúlt árnyak a kisváros bozótjai között magasnyomással, és a többi túlzó grafikai effekt, ami mind arra szolgál, hogy messzire elkerüljük az írott betűt. Egyetlen könyvét olvastam néhány évvel ezelőtt, a Rossz hely címűt, amivel számomra végleg megszűnt az olyannyira kedvelt Stephen King monopóliuma. Addig ugyanis nem volt olyan, hogy ne mertem volna egyedül olvasni, és meg kelljen várnom, míg valaki hazaér. Sőt nem túlzok, ha azt állítom, hogy a szobában lévőnek ébren kellett maradnia a fejezet végéig, különben ritmusos oldalba rúgással ébresztettem, vagy ha nem, csak azért nem, mert elkezdtem parázni, milyen átalakulásokon megy keresztül, mire álmából visszatér. Koonitz ugyanis a bizonytalan tudati utazások, az átalakulások, a valószínűségszámítás és a felismerések pillanatainak nagymestere, aki a hagyományos és leghatásosabb, nyomozó nélküli krimik eszközeivel él, illetve él vissza. Regényei kapcsán mindenki átismételheti a végső, az egzisztenciális magányt, akár számkivetve egy másik világegyetemben. Nem vagyunk kímélve már a könyv eleji ajánlásokban sem, és már ott is késő, már ott sem lehet abbahagyni.
  • - sisso -
  • 1999. augusztus 26.