Receptklub, Lacikonyha
Mint az bizonyára közismert, a fejlettebb képesmédiával rendelkező országokban már nagy hagyományai vannak a képernyőn főzésnek. Ez több szempontból is előnyös, például egynél több munkanélkülit felvonultató, de tévével rendelkező családokban pótolja az ebédet, mikor is a családfő a szignál felhangzásakor összetereli a családot, és ők végignézik, amint Günther csülökkel töltött veknit készít savanyú káposztával, majd valamivel nyugodtabban visszamennek az udvarra, ahol magyarokat nevelnek.
Amióta itt is elkezdődött az ebédpótló, és elismerem, bizonyos esetekben ötleteket adó konyhatévé-dömping, én odaadó híve vagyok minden ilyen próbálkozásnak, de sajnos el kell ismernem, hogy a színvonal igencsak eltérő a két említett műsor esetében.
Az elsődleges különbség a műsorvezetők kiválasztásában érhető tetten, mert míg a TV 2 Benke Lászlót (Laci bácsi) nevezte, addig az RTL Klub először Balázs Péter színművészt és fiát, majd Horváth Rozi fűszerest és Kaszás Géza színművészt.
Sajnos az utóbbi sorozat több problémát is felvet, mert míg Balázs Péter és Son, ha főzni nem is, legalább beszélni tudtak, addig Horváth Rozi és Kaszás Géza dialógusaitól még a Szomszédok szövegíróját is rendszeresen maláriarohamok lepnék el. ´k eközben arról sem győznek meg, hogy a felvonultatott ételeket képesek elkészíteni.
Ezzel szemben Benke László (majd ha bekerülök a családba, akkor Laci bácsizom) elhiteti velem, hogy főz, az alapanyagokból a szemem láttára lesz étel, és még ha éppen egyedül játszik, akkor is képes folyamatosan úgy beszélni, mint az emberek, nyökögés, kényszeredett poénok és nyomasztó, a szemantika ösvényein véglegesen eltévedt mondatok nélkül.
Amikor Horváth Rozi keveredik interakcióba Kaszás Gézával, szinte érezhetők az előző napi családi konfliktusok, de főképp az, hogy legalább harminc részt kellett egyszerre felvenniük, miközben semmi, de tényleg semmi mondanivalójuk sincs az ételről, amit a segédszemélyzet előre süt, főz, gyúr, kóstol, ők meg csak a fűszereket öntik a steril lábasokba.
És itt előkerül rögtön a háttér, a stúdió, a kvázikonyha is. A Benke László köré felépített díszlet képes velem elhitetni, hogy főzni lehet benne, míg a Receptklub enteriőrjében legfeljebb egy állatorvosi rendelő várójára ismerek.
A TV 2-féle konyha működik, az előkészített nyersanyagok nem a lambériának álcázott hűtőből kerülnek elő, hanem ott vannak az asztalon, a sercegő zsír hangja nem nyomja el a sómen szövegét, és főleg senki sem megy hátra néha, hogy bekapcsoljon egy nem létező rádiót. Benke László ott van, bánik a hússal, kezeli a zöldségeket, és közben folyamatosan beszél, mint aki szereti, amit csinál. Ilyenkor még az egyébként hamvas poénok is megbocsáthatók, mert alig várom, hogy elkészüljön a cucc.
A másik különbség az operatőr és a rendező működése. Nem hiszem, hogy elkerülhetetlen volna Horváth Rozi és Kaszás Géza vaksi kamerába bámulása, nem létezik, hogy folyamatosan rossz irányba kell nézniük, és az sem elengedhetetlen, hogy amikor valami lényeges történik a fazékban, akkor a bemondó szekondot nézzük, amikor pedig éppen egy darab répa úszkál a lében, akkor azt. Miért sikerülhet a Lacikonyhában mindig azt mutatni, ami lényeges? Nyilván azért, mert nem Pista-Teammel csináltatják a műsort, hanem valakivel, aki már az előző héten is sejtette, hogy hova kell letenni a kamerát. Ez fontos, de tényleg, mert a folyamatos bénázás miatt egyáltalán nem lehet figyelni a készülő ételre, bár szerencsére a beszélgetésnek álcázott szerencsétlenkedésre sem.
Szóval összefoglalva a lényeget: minden tényező a Lacikonyha felé billenti a mérleg nyelvét, sajnos csak azt az egy pozitívumot sikerült felfedeznem a Receptklubban, hogy nem ismétlik meg hétvégén, ami hát elég kevés.
Ja, és a Lacikonyhában még a kaják is jobbak.
Para-Kovács Imre
