Marvin is 60 - A Tribute Album
Nem szépítgette a társadalmi kérdéseket; ügyet sem vetett a mainstreamre; zenéjéből sugárzott a szexualitás; senki nem énekelte a himnuszt nála jobban; spirituális nagybácsi; a soulzene újraértelmezője - és így tovább. Két-három mondatban azt kell(het)ett tizennégy előadónak megfogalmaznia, hogy mit jelent számára Marvin, ebből szemezgettem az imént. És ez így rendben is van, mit lehet egy ilyen füzetke két-három mondatában, legfeljebb arról szerettem volna még egy kis bekezdést, hogy mekkora árat fizetett mindezért.
Megpróbálom szépen, röviden.
Ha Marvin Gaye pályafutását két szakaszra osztjuk, az megkönnyíti a helyzetünk. Az elsőről elmondható: az ötvenes évek végén Washingtonból indult, Marvin akkoriban a Marquees, a Moonglows, majd a Harvey & the Moonglows nevű doo-wop-zenekarban próbálkozott, végül Detroitban, a Motown-istállóban kötött ki - a Miraclesnek dobolt, a Marvelettesnek háttérénekelt. Karrierjét nyilván nem hátráltatta, hogy elvette a főnök húgát, Anna Gordyt - de nem ezért adtak el többmilliót az I´ll Be Doggone vagy az Ain`t That Peculiar című felvételeiből. Ám a hangját még semmi esetre sem találta meg; az azonosító jegyek közül leginkább a duetteket emelném ki: az 1969-es Marvin Gaye and his Girls című válogatáson mindhárom addigi partnere: Mary Wells, Kim Weston és Tammi Terrell is szerepelt.
Ám az az év már túlesett a fordulóponton.
A következő történt. Egy virginiai koncerten Terrell Gaye karjába zuhant: agytumor. Huszonnégy évesen halt meg 1970-ben. Aztán hazatért Gaye testvére, Frankie Vietnamból, és tudott egy-két sztorit, hogy Marvin bekattanjon: túl a nőkön és a híveken, túl az önfeledt koncerteken és a sikeren, hogy is mondjam, egy másik világ is van, de az is lehet, hogy az a másik az egyetlen.
Ezek a tragédiák, ez a megrendülés alapozták meg Gaye pályafutásának második szakaszát, s mindenekelőtt a nyomorban, mocsokban, háborúban fogant What´s Going On című konceptalbumot. Nem is tudta felülmúlni, azt hiszem. A szövegek súlya ekkortól markánsabb hangvétellel párosult: a soul- és popdalokat beszippantotta a rhythm & blues és a funky. Let`s Get It On, Trouble Man, I Want You - a hetvenes évekből több jelentős album említhető még, csak közben tönkrement a házassága, kétmilliós adótartozás nyomta, kőkeményen kábította magát, és Hawaiiban öngyilkosságot kísérelt meg. 1983-ban a (Sexual) Healing című daláért ugyan Grammy-díjat kapott, a Midnight Love album turnéjának anyagi csődje azonban újra betett, az újabb narkóhullám miatt a szülei házába menekült - ott lőtte le 1984-ben az apukája, egy eldurvult veszekedés során. Hát így. Dióhéjban ennyivel kell szembesülnie annak, aki Marvin Gaye valamelyik dalát a műsorára tűzi.
Azt a válogatást, amely 1995-ben Inner City Blues címmel látott napvilágot, én meglehetősen kedveltem. Azon híres emberek énekeltek: Bono, Neneh Cherry, Stevie Wonder, Speech, leginkább pedig a Massive Attackkal közösködő Madonna.
Nyilván számolni kellett ezzel a blokkal, elkerülendő az utánérzéseket, az egy helyben topogást. Nos, a Marvin is 60 legfeljebb annyiban jelenthet átfedést, hogy négy szám közös. Ezen a lemezen azonban (számomra) tökismeretlen a felhozatal: Erykah Badu & D´Angelo, Brian McKnight, Will Downing, Jon B., Profyle, Zhané, Montell Jordan, Gerald LeVert, El DeBarge, JOE, Chico DeBarge, Kenny Lattimore, Grenique & Tony Rich. E fiatal oroszlánok és oroszlányok nem az egyéniségükkel tűnnek ki, hanem azzal, hogy képesek tisztességesen megidézni Gaye slágereit és korát; míg az Inner City Blues a kilencvenes évek felől közelített a hetvenes évekhez, a Marvin is 60 ellenkezőképpen. A Distant Lover, a Mercy Mercy Me és a What´s Going On feldolgozását igen jónak tartom, a Sexual Healingét vagy a Til Tomorrow-ét kevésbé egy kicsit, de mondom, inkább annak van jelentősége, hogy mögötte vannak mindahányan. Mintha a hatvanéves Marvin Gaye újra jelentkezett volna, átengedve a mikrofont.
Marton László Távolodó
Motown/Universal, 1999
