Zene: Melódia és dub, reggae és visszhang

szerző
Mihál
publikálva
1999/35. (09. 02.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Néhány hónapja számoltam be a Mafioso Records úttörő vállalkozásáról: a Heartbeat, a Ras és a Munich Records reggae-kiadványainak hazai terjesztéséről. Az első körben bemutatott alaplemezek után tovább bővült a kínálat; mintaboltnak pedig továbbra is tekintsük az I & I-t.

Néhány hónapja számoltam be a Mafioso Records úttörő vállalkozásáról: a Heartbeat, a Ras és a Munich Records reggae-kiadványainak hazai terjesztéséről. Az első körben bemutatott alaplemezek után tovább bővült a kínálat; mintaboltnak pedig továbbra is tekintsük az I & I-t.

A Studio One a vezető stúdiók egyike volt a hatvanas évek végén, a reggae igazi felfutásakor, mikor is a rock steadyt frissiben váltotta Jamaica zenei életében. A legendák közül innen indult Bob Marley és a Burning Spear - a Heartbeat Records pedig igyekszik (az aktualitások mellett) hozzájuk fogható klasszikusokat megjelentetni. A két legkedvesebb anyag számomra a Heptones énektrió Sea of Love és az Albert Griffiths vezette Gladiators Bongo Red című albuma. Mindkét csapat a reggae első hullámának legnagyobb slágerszállítói közé tartozott, a Heptones zeneileg a rock steadyben is térdig állt, de már - mint az énekmelódiákból kitűnik - hatással volt rá a rasta nyabingi is, ugyanakkor a hatvanas évek nyugati rockdallamainak befolyása is érezhető. A Gladiators ezzel szemben erősen emlékeztet a hetvenes évek eleji Wailers megszólalására - ám mivel fej fej mellett követték el, ne klónra, hanem kortársra gondoljunk. (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy bár később a Wailers lett a csúcs, ekkor még a Gladiators erősebb volt kicsit, csak tessék utánahallgatni.)

A közelmúltban hunyt el tragikus hirtelenséggel

Dennis Brown,

a reggae egyik nagy veteránja, akinek új (és utolsó) albuma Tribulation címmel jelent meg. Brown már akkor legendának számított, amikor indult; játszott szinte az összes kiváló jamaicai zenésszel, slágereiből több best of és greatest hits válogatásra futja átfedés nélkül. Az új lemezen kedvenc kísérőzenekara, a megbízható Roots Radics nyomja a hömpölygő és fülbemászó roots reggae-t. S ami még ennél is simogatóbb, az Dennis lágy és végtelenül barátságos hangja, mely úgy öleli át a hallgatót, ahogy csak Bim Sherman és Gregory Isaacs tudja. A Tribulation ezzel a tizenhat szépséges dallal a slágerlistámra került; csak az a baj, hogy folytatásra nincs kilátás.

Sugar Minott

a hetvenes években kezdte - szintén a Studio One-ban - az African Brothers kollektívával és Tony Tuff, Derrick Howard producerekkel. Klasszikus reggae-dalaiból több húzós sláger lett, ezek szárnyán emelkedett fel az angol listákra is (nagyon ment akkor a reggae Londonban). Sugar Minott a nagy tehetségek egyikének számított sajátos melódiáival, aztán a nyolcvanas években, a dancehall térhódítása idején a műfaj egyik vezéregyénisége lett. Most újra kijött - bónuszokkal megtoldott kiadásban - a legjobb akkori műve, a Herbman Hustling, a Roots Radics segédletével; míg a Ras Records Ras Portrait című sorozatának vonatkozó darabja Minott három kilencvenes évekbeli albumából szemelvényez dancehall- és rootsdallamokat Sly & Robbie, Tappa Zukie és a Scientist közreműködésével.

A jamaicai zeneiparban a kezdetektől fogva vezető szerepet vívtak ki a

producerek,

akik egymással állandóan versengve teremtettek korszakos hangzásokat, stílusokat. Közéjük tartozott a ska és a rock steady uralma alatt Duke Reid, Coxsone Dodd és Prince Buster. A hetvenes években, a dub kifejlődése korában olyan máig ható egyéniségek dolgoztak éjjel-nappal, mint Lee "Scratch" Perry és King Tubby. Ezek a visszhangokkal és egyéb effektekkel gazdagon megspékelt felvételek tették lehetővé a korabeli DJ-k és MC-k (akkoriban toasterek) számára, hogy minél jobban kifejleszthessék szövegtechnikáikat. Az olyan DJ-k, mint I Roy, Big Youth, U Roy vagy Prince Jazzbo így énekesként is elismertek lettek, aztán a legtöbben tényleg azzá is váltak. A Don Mais Presents: Roots Tradition from the Vineyard és a Linval Thompson Presents: Jah Jah Dreader Than Dread e két fiatal producer felügyeletével - a hetvenes évek második felében, a Channel One stúdióban - készült művekből válogat. A zenét, vagy ahogy akkor nevezték, a ritmust újfent a Roots Radics szolgáltatta. Ezek a felvételek nem azok a melódiaközpontú reggae-felvételek, mint amelyeket az Island vagy a Ras kiadványainál megszokhattunk, hanem valójában pszichedelikus, néhol minimalista, de robbanékony dubok, melyekre olyan fiatal toasterek dumálnak, mint Welton Irie, U Brown, Toyan vagy Little John és többek között olyan énekesek, mint Peter Ranking, Sammy Dread, a Viceroys trió és Freddie McGregor. Érdemes őket meghallgatni, majd összevetni a - hasonló alapanyaggal dolgozó - Blood & Fire lemeztársaság kiadványaival.

Mihál

szerző
Mihál
publikálva
1999/35. (09. 02.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...