Zene: Melódia és dub, reggae és visszhang

  • Mihál
  • 1999. szeptember 2.

Zene

Néhány hónapja számoltam be a Mafioso Records úttörő vállalkozásáról: a Heartbeat, a Ras és a Munich Records reggae-kiadványainak hazai terjesztéséről. Az első körben bemutatott alaplemezek után tovább bővült a kínálat; mintaboltnak pedig továbbra is tekintsük az I & I-t.
Néhány hónapja számoltam be a Mafioso Records úttörő vállalkozásáról: a Heartbeat, a Ras és a Munich Records reggae-kiadványainak hazai terjesztéséről. Az első körben bemutatott alaplemezek után tovább bővült a kínálat; mintaboltnak pedig továbbra is tekintsük az I & I-t.

A Studio One a vezető stúdiók egyike volt a hatvanas évek végén, a reggae igazi felfutásakor, mikor is a rock steadyt frissiben váltotta Jamaica zenei életében. A legendák közül innen indult Bob Marley és a Burning Spear - a Heartbeat Records pedig igyekszik (az aktualitások mellett) hozzájuk fogható klasszikusokat megjelentetni. A két legkedvesebb anyag számomra a Heptones énektrió Sea of Love és az Albert Griffiths vezette Gladiators Bongo Red című albuma. Mindkét csapat a reggae első hullámának legnagyobb slágerszállítói közé tartozott, a Heptones zeneileg a rock steadyben is térdig állt, de már - mint az énekmelódiákból kitűnik - hatással volt rá a rasta nyabingi is, ugyanakkor a hatvanas évek nyugati rockdallamainak befolyása is érezhető. A Gladiators ezzel szemben erősen emlékeztet a hetvenes évek eleji Wailers megszólalására - ám mivel fej fej mellett követték el, ne klónra, hanem kortársra gondoljunk. (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy bár később a Wailers lett a csúcs, ekkor még a Gladiators erősebb volt kicsit, csak tessék utánahallgatni.)

A közelmúltban hunyt el tragikus hirtelenséggel

Dennis Brown,

a reggae egyik nagy veteránja, akinek új (és utolsó) albuma Tribulation címmel jelent meg. Brown már akkor legendának számított, amikor indult; játszott szinte az összes kiváló jamaicai zenésszel, slágereiből több best of és greatest hits válogatásra futja átfedés nélkül. Az új lemezen kedvenc kísérőzenekara, a megbízható Roots Radics nyomja a hömpölygő és fülbemászó roots reggae-t. S ami még ennél is simogatóbb, az Dennis lágy és végtelenül barátságos hangja, mely úgy öleli át a hallgatót, ahogy csak Bim Sherman és Gregory Isaacs tudja. A Tribulation ezzel a tizenhat szépséges dallal a slágerlistámra került; csak az a baj, hogy folytatásra nincs kilátás.

Sugar Minott

a hetvenes években kezdte - szintén a Studio One-ban - az African Brothers kollektívával és Tony Tuff, Derrick Howard producerekkel. Klasszikus reggae-dalaiból több húzós sláger lett, ezek szárnyán emelkedett fel az angol listákra is (nagyon ment akkor a reggae Londonban). Sugar Minott a nagy tehetségek egyikének számított sajátos melódiáival, aztán a nyolcvanas években, a dancehall térhódítása idején a műfaj egyik vezéregyénisége lett. Most újra kijött - bónuszokkal megtoldott kiadásban - a legjobb akkori műve, a Herbman Hustling, a Roots Radics segédletével; míg a Ras Records Ras Portrait című sorozatának vonatkozó darabja Minott három kilencvenes évekbeli albumából szemelvényez dancehall- és rootsdallamokat Sly & Robbie, Tappa Zukie és a Scientist közreműködésével.

A jamaicai zeneiparban a kezdetektől fogva vezető szerepet vívtak ki a

producerek,

akik egymással állandóan versengve teremtettek korszakos hangzásokat, stílusokat. Közéjük tartozott a ska és a rock steady uralma alatt Duke Reid, Coxsone Dodd és Prince Buster. A hetvenes években, a dub kifejlődése korában olyan máig ható egyéniségek dolgoztak éjjel-nappal, mint Lee "Scratch" Perry és King Tubby. Ezek a visszhangokkal és egyéb effektekkel gazdagon megspékelt felvételek tették lehetővé a korabeli DJ-k és MC-k (akkoriban toasterek) számára, hogy minél jobban kifejleszthessék szövegtechnikáikat. Az olyan DJ-k, mint I Roy, Big Youth, U Roy vagy Prince Jazzbo így énekesként is elismertek lettek, aztán a legtöbben tényleg azzá is váltak. A Don Mais Presents: Roots Tradition from the Vineyard és a Linval Thompson Presents: Jah Jah Dreader Than Dread e két fiatal producer felügyeletével - a hetvenes évek második felében, a Channel One stúdióban - készült művekből válogat. A zenét, vagy ahogy akkor nevezték, a ritmust újfent a Roots Radics szolgáltatta. Ezek a felvételek nem azok a melódiaközpontú reggae-felvételek, mint amelyeket az Island vagy a Ras kiadványainál megszokhattunk, hanem valójában pszichedelikus, néhol minimalista, de robbanékony dubok, melyekre olyan fiatal toasterek dumálnak, mint Welton Irie, U Brown, Toyan vagy Little John és többek között olyan énekesek, mint Peter Ranking, Sammy Dread, a Viceroys trió és Freddie McGregor. Érdemes őket meghallgatni, majd összevetni a - hasonló alapanyaggal dolgozó - Blood & Fire lemeztársaság kiadványaival.

Mihál

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.