Ali Farka Toure: Niafunké
A középkori Manding-birodalom bölcsőjeként - a nyugat-afrikai országok közül - Maliban érződik leginkább a régmúlt emlékeihez való kötődés; a birodalmat alapító Sunjata Keita a mai napig kulcsfigurája a történetmondók, a "hivatásos" zenészek kasztjába született jalik énekeinek. A francia gyarmati uralom évtizedeiben persze oldódott a zenei önazonosság: a latin dzsessz éppoly népszerű volt, mint a rock and roll, a soul vagy a francia sanzon; hanem a függetlenség elnyerését (1961) követő neotradicionális mozgalom (és az azzal párosuló állami dotáció) a gyökerek kiásására ösztönözte a zenekarokat. A legnépszerűbbek, mint például a Super Biton de Ségou, a Le Super Rail Band du Bamako, a Les Ambassadeurs Internationales képesek voltak olyan tánczenét kreálni, amelyben a felkapott nyugati stílusok összhangba kerültek a manding zenei hagyománnyal.
Ugyanilyen fúzió jellemezte a hangszerelést is: a hagyományos (hárfaszerű) kora, a négyhúros (gitárszerű) ngoni, a (xilofonrokonságú) balafon és a beszélő tama dob szépen össze lett boronálva a fúvós hangszerekkel és a gitárokkal. A gitárok nagyon mentek, még a 2. világháborút, a katonák hazatérését követően terjedtek el Nyugat-Afrikában. Az első stílusteremtő gitárosok Guineában tűntek fel, Ali Farka Toure történetesen Keita Fodebát hallva váltott 1956-ban a ngoniról egy kölcsönbe kapott hathúrosra. Az ő stílusát John Lee Hookerével szokás párba állítani, és Ali nem is tiltakozik emiatt, ha hangsúlyozhatja, hogy a blues afrikai gyökerű.
*
Ali Farka Toure nem jali, hanem nemesi családba született hatvan évvel ezelőtt. Tizedik fiúgyermeke volt az anyukájának, s az egyetlen, aki túlélte a csecsemőkort. Apukája a 2. világháború alatt halt meg, azután költöztek Kanauból Niafunkéba.
Ali a farmon cseperedett fel, gyermekkora mellőzte az iskoláztatást; később taxisofőrként, autószerelőként, vízi mentősként dolgozott. Első hangszerét, az (ugyancsak gitárszerű) egyhúros djerkelt tizenkét évesen kapta, s noha korántsem bátorította a család, hamarost a falusi zenés összejövetelek egyik főszereplőjévé vált. Alit "a folyó gyermekének" tekintette Niafunké: azon különleges szellemiségű muzsikusok közé tartozott, akikről azt tartották, hogy képesek kapcsolatot teremteni a Niger szellemeivel. Niafunkéban, s egyáltalán, Mali jelentős részén, az iszlám mellett egy másik vallás is él, mely szerint a folyó alatt élő szellemek irányítják a világ dolgait.
A hatvanas évek kezdetétől a Niafunké District Troupe zenészeit és táncosait vezette. Mali-szerte kitűnt, a djerkel és a ngoni mellett otthon volt bambuszfuvolán és njarka hegedűn. 1968-ban, Malit reprezentálva, Szófiában lépett fel, ez volt az első külföldi útja, és az első saját gitárját is ekkor akasztotta le. 1970 és ´80 között Bamakóban a Radio Malit igazgatta, közben végigjárta Nyugat-Afrikát, rádiófelvételeit kiadták a franciák. Aztán vissza Niafunkéba, s noha még szakított egy kis időt európai, japán és amerikai koncertekre, egyre mélyebbre ásta magát a farmon, négy feleségére, tizenegy gyermekére, illetve a földre koncentrálva.
Ali Farka Toure, The River, The Source, Talking Timbuktu, Radio Mali - 1987 óta a World Circuit kiadó hozza ki a lemezeit; a Ry Cooderrel közös Talking Timbuktuért 1995-ben Grammy járt. De mondom, Alit nem nagyon izgatja a showbusiness, a Niafunkéval történetesen öt évig várt. Mi több, a kiadójának kellett odatelepíteni egy mobil stúdiót.
*
Helyben vagyunk. Míg a The Source vagy a Talking Timbuktu a Niger és a Mississippi "összefolyásának" benyomását keltette, s így a Nyugat-barát fülbe könnyen bebocsáttatott, a Niafunké próbára tesz kissé, mondhatni hardcore. Egy omladozó épületben állították fel a mikrofonokat, majd "a harmadik napon, amint besötétedett, és előmerészkedtek a kigyók és a szúnyogok, megérkezett Ali, bedugta a gitárját, és elkezdett játszani". Tessék csak erre a fotóra pillantani. Ez egy ilyen lemez végig, keresetlen és nyers, kőkeményen autentikus és vegytisztán Mali. És bár azonnal az európai rádióslista élére ugrott, megismétlem, rokonságban kell lenni a Niger szellemeivel, különben a torkunkon akad. Egy kis türelem, egy kis megértés kéretik, aztán majd a hatodik szám magával ránt: "Tulumba, benned testesül meg a mélységes Mali tömény boldogsága."
Marton László Távolodó
World Circuit, 1999
