Az előadás címe Suz O Suz volt, máig nem tudom, mit jelent. Eddig három különféle értelmezést olvastam róla a Fura folyton átalakuló honlapján, mindegyiket más írta, és mindegyik szerint teljesen másról szólt, úgyhogy tökmindegy, az biztos, hogy katalánul van. Jelzem, egyszer majdnem rákérdeztem Pera Tantinától, a La Fura egyik alapítójától, de nem mertem, helyette viszont megtudtam, hogy legtöbb előadásuk ötlete általában átdorbézolt éjszakák után pattan ki a fejéből (lásd Magyar Narancs, 1998. október), aztán ehhez teszik hozzá a többiek, ami jön belőlük. A végeredmény pedig általában valami hihetetlenül szuggesztív, kollektív lázálom, össznépi rítus, amit többnyire nagyobb csarnokokban adnak elő, 1000-1500 fő fizető néző statisztálása mellett, akiket néha megrugdosnak, vérrel locsolnak, állatbelsőségekkel dobálnak, de csak azért, mert ők is ezt kívánják. Mint ezt a La Fura Dels Baus idestova húsz éve a katalán kultúra első számú exportcikkeként teszi, hihetetlen következetességgel, csekély állami támogatással, főleg saját erejéből. (Itthon eddig csak a barcelonai olimpia megnyitóján láthattuk őket a tévében.)
A cirkuszi artistákból alakult hajdani La Fura közben kibővült, intézményesítette magát, mindezt úgy, hogy eredeti elképzelésein - a művészeti ágak totális átjárhatóságának megteremtése - nem változtatott. Előadásaik egyszerre drámák és képzőművészeti alkotások, saját és adaptált zenével, videóval, filmmel, számítógép-animációval. Ezen kívül nem esik le a gyűrű az ujjukról, ha alkalmazott területen kell brillírozniuk: készítettek díszleteket operákhoz, vállaltak reklámfellépéseket nagyobb cégeknek - ha jól belegondolunk, ilyen volt az olimpiamegnyitó is -, és évente tartanak két-három kurzust is a föld különböző pontjain.
Mind ez idáig egy dolog hiányzott repertoárjukból: a "hagyományos", klasszikus (kő)színházi produkció. Amikor színpad van és társulat, és a közönség is székeken ülve szakért, és a végén tapsol, ha tetszett. Pera Tantiná elmondása szerint már legalább tíz éve játszadoznak a gondolattal, hogy ezen a számukra mindeddig teljesen idegen, sőt kicsit lenézett pályán is fussanak egy kört, de mindig elutasították a kínálkozó lehetőségeket, mondván: 1. nem tudják elképzelni, hogy a La Fura arzenálja "befér" egy hagyományos színházba, 2. nem találtak megfelelő darabot, 3. félnek a bukástól. Azt azonban már két éve, még a Manes című, szintén csarnokokra kitalált technorémálmuk prágai bemutatóján kijelentette, hogy ha valaha bekövetkezik az elképzelhetetlen, akkor a választott darab biztosan a Faust lesz.
Persze ő már ekkor tudta
A La Fura Dels Baus által készített Faust 3.0 több oldalról is tartogatott meglepetést azoknak, akik vették a fáradságot, hogy elzarándokoljanak az Ausztria legkonzervatívabb városának tartott Salzburg tradicionális nyári fesztiváljára. A La Fura rajongóinak elsősorban azzal, hogy Peráék beváltották fenyegetésüket: tényleg "hagyományos" produkciót állítottak színpadra. No interaktivitás, no dobálás, no tömegjelenetek: Faust doktor történetét mindössze nyolc (!) szereplő adja elő, ezek fele ráadásul néma, tulajdonképpen csak díszletelem. A díszlet multifunkcionális traverzeivel egyszerre idézi az eddigi "hagyományos" La Fura-játéktereket és Shakespeare Globe-jának színpadát (itt is három szinten zajlik a cselekmény), mindezt azonban megfejelték egy reluxákból álló vetítővászonnal, amely, ha kell, nyolc további részre tagolja a színt, ha kell, egy hatalmas videomátrix.
A szereplők hangsúlyozottan emberi gesztusokkal, az elvárhatónál sokkal kevesebb akrobatikus elemet használva jönnek-mennek ebben a térben, ahol láthatóan minden egyetlen célt szolgál: hogy minél olajozottabban gördüljön a cselekmény. Az előadás nyelve - természetesen - a katalán. A díszlet jobb oldalára épített kivetítőn megjelenő német fordítás tulajdonképpen csak jelzés szintjén követte a színpadi szöveget, inkább csak vezérmondatokat tartalmazott, de ez legfeljebb azokat zavarta, akik a klasszikus Goethe-féle szöveget várták: azért, mert azok nem nagyon voltak.
A Faust 3.0 ugyanis az 1808-ban és 1832-ben keletkezett Faust I. és II. következetesen át- és újraírt ezredfordulós adaptációja. A mi enyhén pedofil hajlamú Faustunk az interneten keresztül, számítógép előtt szembesül az ördöggel, buzibárokban lődörögve keresi az ő szűzi (szopni is épp csak megtanult) Margaritáját, travesztiknek udvarol.
Az előadás abból az alaptételből indul ki, hogy nincs Isten. Jobban mondva, lehet, hogy van, csak nagy ívben tesz ránk, bűnös emberekre. Ergo Mephistopheles sem lehet maga az ördög, hanem valami más. Tulajdonképpen egy megfáradt pszichológus, aki már örömét sem leli munkájában: kísért, mert kísértenie kell, és tárgyilagosan szemléli a végeredményt. Unja az egészet, aztán a végén jól el is bukik kreatúrájával, ezzel a szánalmas, kapuzáráspánikkal küszködő, erotomán balfasszal együtt, aki tulajdonképpen ő maga.
Margarete - Sara Rosa - más tészta. A tizennégy éves lány viszonylagos ártatlansága a szemünk előtt foszlik szét. Nem azért, mert az előadás egyik legattraktívabb pontján, egy hálóban függeszkedve, nyílt színen szeretkezik Fausttal (és pár percre rá ugyanitt - igaz, már háló nélkül - erőszakolja meg bátyja), hanem mert ezt akarja. Készül rá, hogy elbukjék, legfeljebb az árfolyamot szeretné minél magasabbra srófolni. Személyes pechje, hogy egy jól szituált bróker helyett a meghasonlott Faust kerül útjába.
A férfi főszereplők - Santi Pons mint Faust és Miguel Gelabert mint Mephistopheles - pátosz nélkül, keresetlen egyszerűséggel köpködik a súlyos mondatokat. Az előadásban legtöbbet előforduló két szó a "semmi" és a "sors".
Nem tudom, miért, de úgy képzelem, hogy az ötlet szülőatyja, a szöveg átírásában és a rendezésben is tevékenyen szerepet vállaló Alex Ollé, miután szerző- és alkotótársaival, Carlos Padrissával, Jürgen Müllerrel, Tantinával, Miki Espumával és Hansel Cerezával - ők együtt a La Fura Dels Baus - végigvonszolta magát a világ egy tetszőleges nagyvárosának éjszakáján, ráklikkelt az infosztrádának nevezett számítógépes megapornócsatorna megfelelő ablakaira, nem csinált mást, csak leírta élményeit, összemixelte a El País napihíreivel, és a kész termékre rányomta a hangerőt. Hölgyeim és uraim, sajnos, undorítók vagyunk, és megértünk a bukásra.
Szecső András
A La Fura Dels Baus honlapjának címe:
http://www.lafua.com.
A Faust 3.0 szeptember 15-26-ig Berlinben, 30-tól október 1-jéig Pöltendsben, 7-11-ig Münchenben, 15-16-án Linzben látható.
