rövidfilm - A bátyám

  • - dombi -
  • 2009. április 23.

Zene

A kicsi jönni akar, de persze csak kolonc a nagy nyakán - testvérek közt alapeset az ilyen, és innen indul a lengyel Jan Wagner kisfilmje is, pontosabban a szexújságtól. Az elemlámpa (tüntetően kelet-európai gyártmány) titkolt fényénél izgalmas lapozgatásra készül a gyerekjátékokból kinőtt kamasz, de az öccse (hozzá képest hátulgombolós kisember) megzavarja az egyszemélyes légyottot.
A kicsi jönni akar, de persze csak kolonc a nagy nyakán - testvérek közt alapeset az ilyen, és innen indul a lengyel Jan Wagner kisfilmje is, pontosabban a szexújságtól. Az elemlámpa (tüntetően kelet-európai gyártmány) titkolt fényénél izgalmas lapozgatásra készül a gyerekjátékokból kinőtt kamasz, de az öccse (hozzá képest hátulgombolós kisember) megzavarja az egyszemélyes légyottot. Vigyél magaddal! - kérleli a kicsi a nagyot, akit érthető módon nem lelkesít túlzottan a közös pecázás gondolata. Hogy ki ez a két gyerek, azon túl, hogy testvérek, hogy hol az apa az anya mellől, és hogy nyaralunk-e vagy otthon vagyunk a helyszínül szolgáló faluhelyen - jó néhány kérdés, melyek megválaszolására joggal tarthat igényt a néző, az események azonban, még ha csak néhány jelenet is az egész, olyan magától értődő természetességgel és kevés szóval követik egymást, mintha már régtől fogva be lennénk avatva. Hatásos a közös pecázásba beépített dráma, és helyén van az ezzel illusztrált képlet is a testvéri kötelékként közismert viszony "levakarhatatlanságáról", ezek azonban csak részeredmények; Jan Wagner kisfilmjének legnagyobb erénye saját kicsiségének leküzdésében rejlik. E nem egész 10 perces etűd meggyőz arról, hogy e két dacos, de összetartozó kamaszarc mögött közös múlt van, és ha nem is látszik, de van tovább is: mintha e történet előbb elkezdődött volna, mint ahogy a kamera működésbe lépett, és nem ott ér véget, ahol a stáblista elkezdődik. Ha mindez csupán előtanulmány egy majdani nagyfilmhez, érdemes lesz számolni azzal, hogy kicsiben már majdnem megvolt minden.

****

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.