A kicsi jönni akar, de persze csak kolonc a nagy nyakán - testvérek közt alapeset az ilyen, és innen indul a lengyel Jan Wagner kisfilmje is, pontosabban a szexújságtól. Az elemlámpa (tüntetően kelet-európai gyártmány) titkolt fényénél izgalmas lapozgatásra készül a gyerekjátékokból kinőtt kamasz, de az öccse (hozzá képest hátulgombolós kisember) megzavarja az egyszemélyes légyottot. Vigyél magaddal! - kérleli a kicsi a nagyot, akit érthető módon nem lelkesít túlzottan a közös pecázás gondolata. Hogy ki ez a két gyerek, azon túl, hogy testvérek, hogy hol az apa az anya mellől, és hogy nyaralunk-e vagy otthon vagyunk a helyszínül szolgáló faluhelyen - jó néhány kérdés, melyek megválaszolására joggal tarthat igényt a néző, az események azonban, még ha csak néhány jelenet is az egész, olyan magától értődő természetességgel és kevés szóval követik egymást, mintha már régtől fogva be lennénk avatva. Hatásos a közös pecázásba beépített dráma, és helyén van az ezzel illusztrált képlet is a testvéri kötelékként közismert viszony "levakarhatatlanságáról", ezek azonban csak részeredmények; Jan Wagner kisfilmjének legnagyobb erénye saját kicsiségének leküzdésében rejlik. E nem egész 10 perces etűd meggyőz arról, hogy e két dacos, de összetartozó kamaszarc mögött közös múlt van, és ha nem is látszik, de van tovább is: mintha e történet előbb elkezdődött volna, mint ahogy a kamera működésbe lépett, és nem ott ér véget, ahol a stáblista elkezdődik. Ha mindez csupán előtanulmány egy majdani nagyfilmhez, érdemes lesz számolni azzal, hogy kicsiben már majdnem megvolt minden.
****
