Lemez

Sparks: A Steady Drip, Drip, Drip

  • - minek -
  • 2020. július 18.

Zene

Talán meglepő, de a pályájukat a hatvanas évek végén kezdő popelőadók, zenekarok közül talán éppen a Sparks testvérduó jár alkotói erejének, kreativitásának csúcsán. Egy dolog, hogy már a 24. albumuknál tartanak (valójában az efféle rekordok nem olyan ritkák a szakmában), de frissebb megjelenéseikkel, például a 2017-es Hippotamus lemezzel már egyenesen az egykor áttörést hozó 1974-es albumuk (Kimono My House) sikereit ostromolták. Az A Steady Drip, Drip, Drip sem éppen egy megfáradt agytröszt műve: a koncepció éppoly friss, mint a megvalósítás, a szűk órás lejátszási időben egy percre sem ismétlik magukat, így annak sem lesz unalmas a dalcsokor, aki már képben van fél évszázados pályafutásukat illetően. A rájuk oly jellemző, a szövegekben és a jól eltalált zenei tréfákban is megjelenő (néha keserű) irónia most is átszövi szerzeményeiket – különösen jól érvényesül az olyan dalokban, mint a fűnyíróval teljes kertvárosi létről írt, sejtetéssel teli, repetitív ballada Lawnmower. Russel Mael, az ifjabb testvér hangja még mindig eleven és kifejező, ahogy Ron, a báty billentyűsi és hangszerelői talentuma is töretlen. Elképesztően változatos (és ettől korántsem függetlenül hihetetlenül inspiratív) pályafutásuk szinte minden műfaji állomása megidéztetik egy-egy pillanatra. Glam rock, new wave, diszkó, szintipop, musical – ezek étvágygerjesztő elegyéből építkeznek újabb keletű metaslágereik is, mint a zenetörténeti bohózatnak sem utolsó Stravinsky’s Only Hit vagy a szorongást vad vágtatásban feloldó The Existential Threat.

BMG, 2020

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.