mi a kotta?

A legostobább isten

  • mi a kotta
  • 2020. július 18.

Zene

„Mily elviselhetetlenné válnak ezek a sisakos, állatbőrbe bújt emberek a negyedik estére… Képzeljék el: soha nem jelennek meg átkozott vezérmotívumuk kísérete nélkül; némelyik még el is énekli azt! Ez annak az embernek az enyhén tébolyult állapotára emlékeztet, aki névjegykártyáját átnyújtva, annak tartalmát lírai deklamáció formájában hozza tudtunkra! Az efféle megduplázott hatáskeltés végtelenül idegtépő; és mivé lesz az a pszichológiai szerep, amely a zenekarnak jutott, hogy a négy este során megszámlálhatatlan kommentárt erőszakoljon ránk a történethez kapcsolódóan, amelynek középpontjában az elveszett és megtalált, afféle gyermeki körjátékokhoz hasonlóan kézről kézre járó gyűrű áll? Nem beszélve arról, ahogy a zenekar nyögvenyelősen igyekszik aláfesteni Wotan értetlenségét is minden őt körülvevő dologgal kapcsolatban! Mert ez a főisten a legostobább az istenek között. Azzal tölti az idejét, hogy szakadatlanul egy olyan történetet meséltet magának, melyet a Nibelung-üzemekben poshadó legfogyatékosabb törpe is megértene; ő azonban mást se csinál, csak a dárdáját lengeti, lángokat lobbant, vagy helyrehozhatatlan baklövéseket követ el, amelyek újra és újra kérdésessé tesznek mindent!”

Mit szépítsük, ily gunyorosan írt Wagner Ring-tetralógiájáról 1903-as kritikájában Claude Debussy, ám bennünket ez a mégoly lesújtó vélemény sem tántoríthat el a „vén Klingsor” zenedrámáitól. Annál is kevésbé, hiszen a hétvégén tovább élvezhetjük a netre áttelepített Budapesti Wagner-napok programját: pénteken hattól A walkür, szombaton ugyanez órától a Siegfried, majd vasárnap Az istenek alkonya felvételének örülve. A Müpa honlapján, Facebook-oldalán és YouTube-csatornáján e három estén a 2015-ös és a 2016-os sorozatok emlékét éldelhetjük majd, többek között olyan operaművészeket találva A Nibelung gyűrűje főszerepeiben, mint Waltraud Meier, Irene Theorin, Anja Kampe, Kurt Rydl vagy épp az élete egyik utolsó előadásán Siegmundként a pesti közönség elé lépett Johan Botha. És mert Wagnerből a sok sem elég, így szerdán hattól A nürnbergi mesterdalnokok 2013-as előadása vár reánk: James Rutherfordnak a szokottnál fiatalosabb Hans Sachs-alakításával, valamint Bo Skovhus tenyeret viszkettetően frenetikus Sixtus Beckmesserével.

Mindemellett péntek hat órától vasárnap éjfélig a Wagnerről oly fanyarul nyilatkozó Debussy egyetlen befejezett operájához, a csodálatos Pelléas és Mélisande-hoz is szerencsénk lehet, hála a Zürichi Operaház konzervközvetítésének (opernhaus.ch). A Dmitrij Csernyakov rendezésében és Corinne Winters (képünkön) női főszereplésével elénk kínálkozó remekmű pedig diadalmasan fölmutatja majd a dialektika hatalmát: ezúttal éppenséggel a programszerű Wagner-kicsinylés és az eltörölhetetlen wagneri hatás kettőssége révén.

Egyebekben váltig bizakodjunk, hiszen most már nemcsak a Fesztiválzenekar, de az Óbudai Danubia Zenekar is szerenádozik! A szentendrei #KULTSZERENÁD-sorozat koncertjeit szombatonként tartják, persze korántsem csupán a helybeliek, de az együttes Facebook-követői számára is.

Figyelmébe ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.