Zene

A sikerszerző sokadik thrillere úgy indul, mint egy hollywoodi B film. És úgy folytatódik, hogy az első mellé becsatlakozik egy második B film.

A Fujiya & Miyagit illetően rég megoldódtak a rejtélyek: persze hogy nem japánok, és nem is ketten vannak (bár voltak annyian is). Mikor (bő tíz éve) az angliai Brightonban a szintis/bítkovács Steve Lewis és a gitáros-énekes David Best életre hívta közös produkcióját, egy patinás japán édességbolt-hálózat (Fujiya), illetve a Karate kölyök című míves alkotás Pat Morita által megformált idős mestere (Miyagi) nevét vették fel.

"A haldokló bámulatosan tiszta hangon énekelt és oly nagy odaadással hogy a vad hegyek közé indulók talán még vissza is fogták kissé a lovaikat hogy annál tovább hallgassák mivel ebben az elszántságban maguk is osztoztak vele." Cormac McCarthy ír az érces hangon daloló haldoklóról a Véres délkörökben, a könyvben, amit Dylan Carlson olyan sokat emlegetett, amikor 2005-ben, sok év hallgatás után visszatért. Nemcsak a közönségéhez tért akkor vissza, hanem az életbe is.

Noha a Social Distortiont a kaliforniai melodikus punk meghatározó szereplőjeként, illetve mára egyik utolsó, még aktív alapító atyjaként tartják számon, a zsáner fel-le hullámzó népszerűsége nem érintette meg különösebben a harmincéves zenekart. Mike Ness énekes-gitárosba (képünkön) szorult ugyanis annyi különlegesség, hogy évtizedeken át is lebilincselő maradhasson.

2006-ban volt már egy hasonló körünk, akkor Párizsról kellett röviden megfogalmazniuk neves alkotóknak, mi jut eszükbe a nekik kedves kerületekről. Megerőltetniük aligha kellett magukat az antológusoknak, hogy hova utaztassák legközelebb a művészelitet, elvégre New Yorknak bérlete van az ilyen önünneplésekre.

Remélem, jó alaposan megtekintette az egri Gárdonyi Géza Színház frissen fölkent (és helyi önkormányzati rokoni kapcsolattal alaposan megtámogatott) igazgatója a színházában játszott Csiky Gergely-darabot, mielőtt oda nyilatkozott, hogy száznyolcvan fokos fordulatot, hátraarcot fog levezényelni a teátrumban. Csáki Judit

Várnai Gyula kiállításai és munkái szépek. Az öncélú gyönyörködést a művek látványában azonban felülírja az az igény, hogy mögéjük látva mintegy felfejtsük a posztkonceptuális alkotói "szándékot", s ezen felbuzdulva valamilyen, az adott művön kívüli valósághoz hurkoljuk az interpretációnkat. Dékei Kriszta

Ha már egyszer minden gondolata a huszárok, a lovagok és a harc körül forog, legalább annyi szerencsénk lehet, hogy képes ezt a vágyát 80 decibel alatti formában is szublimálni... Amikor egy mindenre elszánt ötéves kitúr a szekrényből egy sakktáblát, és talál hozzá valakit, aki elhiszi, hogy tényleg ezt akarja, akkor már csak a Jóisten állíthatja meg - de Polgár Judit biztosan nem fogja. Orosz Ildikó

Az USA 43. elnökének önéletrajzi kötete nem véletlenül viseli a Döntési helyzetek címet.

Szélsőséges lemezt ígért a 30y, ami a Városemberen végigtekintve leginkább a csendes búsongás és a nagybani zúzda közti közlekedést jelöli. A honi alterbandák egyik legnépszerűbbike ötödik lemezén egyszerre igyekezett minden korábbinál keményebb és minden eddiginél érzelmesebb lenni: az elődöknél némivel rockosabb a tételek java (rögtön egy súlyosan dübörgő rohammal indítunk, mely riffjeihez méltón Kövér disznók névre hallgat), de szép számmal akad érzékeny, zongorás lassú is (mint a lélekszaggatónak szánt, de kevésbé hatékony Ásító) - amiképpen az is előfordul, hogy a zenekar gyengédebb és brutálisabb oldala egyetlen nótán belül is kidomborodik (mint például a szenvedelmes csillagkémlelésnek induló, ám hamarost bedurvuló Riadt háziállatok esetében).

rendszeresen áthaladók nyilván már észre sem veszik őket. A ritkábban arra járó viszont még most is megörül nekik, ahogy kidugják a fejüket a hó alól - vagy most épp a fűből a hirtelen olvadás után.

Szokták kárhoztatni Pierre Boulezt, miszerint nem csupán deromantizálja Mahlert, hanem kilúgozza belőle az érzelmeket, zenéjét hideggé, érzelemmentessé teszi. Vagyis valamiképpen meghamisítja az osztrák mester intencióit.

Susanne Bier filmje csak a rendezői erényeinek köszönhetően nem fajul tanmesévé. Egy dán vöröskeresztes orvos a polgárháború sújtotta Afrikában végzi áldozatos munkáját, s vív kilátástalan küzdelmet nemcsak a lőtt és robbanásoktól keletkezett gyermeki sebek begyógyításáért, de - azzal, ahogy a helybéli sebesült hadúrral bánik, majd elbánik - egyenesen a nagybetűs erőszak ellen is.

"Itt minden mutatva lesz" - énekli a kuplébeli Stux úr, s úgy lehet, az ifjú venezuelai csodakarmester koncertfelvételei láttán a fővárosi közönség is éppen erre az attrakcióra számított. S csalódásra ekképp nem is volt semmi oka, hiszen Gustavo Dudamel kiváló zenekara élén valóban a dirigensi ábrázolóművészet kivételes tehetségének bizonyult, aki nem csupán a karjával, de a lábaival is erősen megdolgozik a sikerért: a karmesteri dobogón eddig legfeljebb a tenor José Cura meg persze a komikus Danny Kaye táncolt olyan autentikus hévvel, mint az éppen harmincéves és máris világsztár Dudamel.