Remélem, jó alaposan megtekintette az egri Gárdonyi Géza Színház frissen fölkent (és helyi önkormányzati rokoni kapcsolattal alaposan megtámogatott) igazgatója a színházában játszott Csiky Gergely-darabot, mielőtt oda nyilatkozott, hogy száznyolcvan fokos fordulatot, hátraarcot fog levezényelni a teátrumban. Ahol - így Blaskó Balázs - ezentúl nem az utcán, vagyis a való világban látható rémségeket fogja föltálalni az ő kedves közönségének, hanem a magasztos eszméket, a szép, boldogító, fölemelő gondolatokat, hadd nemesedjünk szívben és lélekben. A kapitálisan ostoba szavakra nem lenne érdemes egyetlen szót sem vesztegetni, ha nem nagy és komoly dolog: egy jó színház ítéltetne rohamos pusztulásra. A kevés a vidéki megmaradtak közül.
A helyzet pikantériája - a véletlen keverte így, nem a szándék -, hogy azt a sok csúnyaságot ebben a bizonyos Csiky-drámában egy másik frissen, vagyis ugyanazon a napon fölkent igazgató rendezte: Máté Gábor (aki február 1-jétől a Katona József Színház igazgatója - a szerk.). A profin megírt százharminc éves színdarab, a heves és heveny kritikai társadalomábrázolás úttörőinek egyike ugyanis a való világról szól, ami nem szép. Annyira nem szép, hogy alig is találtatik benne igaz ember, és ő is pusztulásra van ítélve.
A cím - Prolik - kissé problematikus: a mai köznyelv által prolinak nevezett figurából egy sincsen a színpadon, a Csiky által proletároknak nevezettből még kevesebb; az Ingyenélő (ilyen címmel is játszották már) minimum túl kedves-kedélyes, a Lump (ez is volt) egyenesen hízelgő. Nehéz címet adni a darabnak, kivált, ha ragaszkodunk a színpadon föltálalt társaság közös tulajdonságához.
Mert hát kik vagy mik ezek az alakok? Svindlerek, szélhámosok, csalók, képmutatók, gazemberek kicsiben és nagyban; hitelből, kölcsönből, mutyiból és machinációból élnek, nyomorban vagy a vágyott nagy lábon, de mindvégig a teljes tönkremenés fenyegető árnyékában. Látszat és látszatkeltés, amoralitás és cinizmus - "így él a világ", mondhatjuk, már ha érdekel bennünket a színházban, hogy hogy él a világ.
Cziegler Balázs feketében tartott, szakadt, gorkiji sötétséget idéző díszlete (na, ezt is lehet majd kidobni az utolsó szálig, Cziegler meg indulhat új munkák vagy rózsaszín festék után) egy kicsiben játszó szélhámosnő otthona: Szederváry Kamilla egy vértanúözvegy szerepében levélben kuncsorog kis könyöradományokért, a szabadságharc nem túl távoli, de annál dicsőbbnek remélt emlékére apellálva. Társa a svindliben a távolságtartó, elszúrt karrierjét, végleges lecsúszását, magányát és romlottságát függetlenséggé stilizáló valahai ügyvéd, Mosolygó, a helyzetükről mit sem tudó, ártatlan lány, Irén és a kardos, nagyszájú cseléd, a Borcsa. A furcsa családot a múltról mindent tudó középponti gazember, Zátonyi Bence tartja a kezében, aki nagyobb léptékben játszik: a csaláson fölül nősülésre, a feleség kompromittálására, majd szép válási, azaz lelépési pénzért a baleknak való továbbpasszolásra. A legújabb kiszemelt áldozat Timót Pál, a vidéki senki, aki azonban a birkatenyésztésből szép vagyonra tett szert, és a fővárosi "jó társaság" a vágya. És van még egy ifjú ügyvéd, az Irénbe szerelmes Darvas. A többiek a tabló erősítő, illetve kiegészítő figurái.
A jól bonyolított darab társadalomábrázolását Máté Gábor rendezése az abszurdig, méghozzá a komikus abszurdig hosszabbítja meg: elrajzolt alakokat hoznak elrajzolt figurák. Röhejes sötétség veszi körül a hangsúlyozottan domborított, tragikus felhanggal bevont drámai fordulatokat - lehetne tanítani a színészek komor kirohanásait, de hiszen tanították is nekik, ugyanis többségük valóban Máté Gábor tanítványa volt. Az egri színház "kemény magja" szépen összeforrva a társulat más színészeivel remek szólókat és hatásos nagyjeleneteket produkál.
A kissé döcögős első felvonás után a másodikban a kényszeresküvőt (Zátonyi újabb pénzszerző manőverének áldozata Irén) már a fenyegető atmoszféra pörgeti föl - és hiába sejtjük vagy tudjuk, hogy Csikynél a dráma mégiscsak elcsorog egy amúgy nehezen kikanyarítható boldog vég felé, már azt is tudjuk, hogy Máté rendezésében nem fog. A boldog vég szürreális és fehérben tartott álomjelenetben dereng föl, ismét félelmetes gesztusokkal és bohózati külsőségekkel - míg az igazi vég, egy röpke némajelenet nagyot csap az ellenkező irányba: a mélynél is mélyebb, kilátástalan és kikerülhetetlen végromlás felé.
Mészáros Máté Zátonyija kompakt romlottság; apró kibillenésektől eltekintve maga a "vasmarok". Bozó Andrea szélhámosnője színes és flott figura: öniróniával, reflektáltsággal ügyesen keverve. Mészáros Sára az ártatlan és pusztulásra ítélt lány szerepében főként keménységgel, eltökéltséggel dolgozik, semmi naiva; Ötvös András egy briliáns részegjelenetben számol le egy naiv fiatalember minden illúziójával. És hát Kaszás Gergő gazdag és markáns mimikával és gesztusvilággal hozott Mosolygója: igazi Mefisztó, aki tudja, neki áll a világ a végén, csak ki kell sunnyognia. A felvillanó mellékalakok is mesterien gazdagítják a nem mindennapi tablót - melynek valóságszaga még az utcára is kiárad, és fölleli otthonát, föl bizony.
Gárdonyi Géza Színház, Eger, február 11.
