köztér - A Moszkva téren

rendszeresen áthaladók nyilván már észre sem veszik őket. A ritkábban arra járó viszont még most is megörül nekik, ahogy kidugják a fejüket a hó alól - vagy most épp a fűből a hirtelen olvadás után.

rendszeresen áthaladók nyilván már észre sem veszik õket. A ritkábban arra járó viszont még most is megörül nekik, ahogy kidugják a fejüket a hó alól - vagy most épp a fûbõl a hirtelen olvadás után. Nagyra nõtt, színes robotfejek, óvodás célközönség animációs filmjébe való együgyû figurák, de nézhetjük õket régi, csak éppen egy kissé antropomorfizált készülékeknek, böhöm rádiónak, hõsugárzónak is.

A valóságban a metró betonkocka-szellõzõi, és a tér borzasztó összképén eddig sem tudtak rontani. Viszont azt az állítást, hogy ezen az összképen már csak egy szõnyegbombázás segíthet, legalábbis részlegesen cáfolja a tavalyi városszépítési akció, amelynek eredményei a Nyugati téri felüljáró lábaira sorban felírt óriási személyes névmások és a Flórián téri aluljáró egy felújított része mellett a Moszkva tér kiszínezett felületei is, mint például a lépcsõ korlátoszlopaira festett képregénytöredékek, nem is szólva az ugyanitt kihelyezett vidáman amorf, mûanyag hulladékból reciklált ülõbútorokról. (Van még más is, érdemes most körülnézni kissé a téren.)

A Színes Város alkotócsoport produkcióját sok kritika érte, például a dekoráció viszonylagos konzervativizmusa miatt, ami kétségtelen tény, viszont a célközönség, az átlagos lakos aligha nyelne be ennél vadabb látványt, és valljuk be, ez is sokkal, de sokkal több az évtizedeken át változatlan semminél. Az alkotói szárnyalást ráadásul az anyagi lehetõségek is korlátozták - legyen elég annyi, hogy úgy hírlik, a fõvárosnak (a Norvég Civil Alappal szemben) nem került pénzébe a ráncfelvarrás.

****