film - EGY JOBB VILÁG

  • 2011. február 10.

Zene

Susanne Bier filmje csak a rendezői erényeinek köszönhetően nem fajul tanmesévé. Egy dán vöröskeresztes orvos a polgárháború sújtotta Afrikában végzi áldozatos munkáját, s vív kilátástalan küzdelmet nemcsak a lőtt és robbanásoktól keletkezett gyermeki sebek begyógyításáért, de - azzal, ahogy a helybéli sebesült hadúrral bánik, majd elbánik - egyenesen a nagybetűs erőszak ellen is.
Susanne Bier filmje csak a rendezõi erényeinek köszönhetõen nem fajul tanmesévé. Egy dán vöröskeresztes orvos a polgárháború sújtotta Afrikában végzi áldozatos munkáját, s vív kilátástalan küzdelmet nemcsak a lõtt és robbanásoktól keletkezett gyermeki sebek begyógyításáért, de - azzal, ahogy a helybéli sebesült hadúrral bánik, majd elbánik - egyenesen a nagybetûs erõszak ellen is. Mindeközben odahaza, Dániában a fiát naponta bántalmazzák a nagyfiúk - mígnem új barátja szembe mer szállni az iskola agresszorával, s brutálisan meg is leckézteti. De leckéztetné a hazatérõ orvost megpofozó autószerelõt is...

Az alkotók, miközben az ideologikusan humanista tételeiket fogalmazzák történetté, szükségesnek látják pszichológiai indítékok elõszámlálásával is hitelesíteni a cselekvéseket. Van itt vád és önvád, hûtlenség alapú engesztelhetetlenség, gyermeki kíméletlenség és dac - s mindezek mibenlétét részletesen ki is vesézik a film megfelelõ pontján. Szép, politikailag szerfelett korrekt és lélektanilag is végigvitt tanítás lenne ebbõl az erõszakmentesség egyedül üdvözítõ voltáról.

Ha a rendezõ eközben nem teremtene olyan feszültséget, ahol még a napkelte is baljós színben tûnik fel, s nem itatná át képeit a félelem és az erõszak megfoghatatlan jelenléte. Minden labilis, minden törékeny: bármikor megjelenhet a valódi gonoszság, s nem is csak a külvilágban, hanem a hõsökben magukban, bármikor átbillenhet az idill horrorba, bármikor gyõzhet az agresszió a világos értelem felett. Mint a valóságban.

A Cirko Film - Másképp Alapítvány bemutatója

****

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.