Lemez - Dünnyög egy új mesét - Fujiya & Miyagi: Ventriloquizzing

  • - minek -
  • 2011. február 17.

Zene

A Fujiya & Miyagit illetően rég megoldódtak a rejtélyek: persze hogy nem japánok, és nem is ketten vannak (bár voltak annyian is). Mikor (bő tíz éve) az angliai Brightonban a szintis/bítkovács Steve Lewis és a gitáros-énekes David Best életre hívta közös produkcióját, egy patinás japán édességbolt-hálózat (Fujiya), illetve a Karate kölyök című míves alkotás Pat Morita által megformált idős mestere (Miyagi) nevét vették fel.
Mindez korántsem jelentette azt, hogy munkásságukat a japán zenei élet inspirálta volna. Nekik a hetvenes évek német kraut-rockja volt a vezérlő csillaguk: Neu!-jal keltek és Cannel feküdtek. A zenei struktúrák finom felépítését, a motorikus alapokat és a kulturális referenciák (néha zavarba ejtően túlgondolt) halmozását örökölték elődeiktől - ehhez pedig a közben eltelt évtizedek gitározós és/vagy elektronikus tánczenéjéből hozzátették azt, amit érdekesnek véltek. A szintézis eredményét először a 2006-os Transparent Thingsnél kezdte értékelni szaksajtó és közönség: ünnepelt és alaposan hype-olt zenekar lett belőlük - ekkor már Matt Hainsby basszer belépésével trióvá (majd hamarosan, Lee Adams dobos érkeztével kvartetté) bővült a zenekar. A 2008-as Lightbulbs sokkal fanyalgóbb kritikákat kapott, pedig jó kis lemez az is - csak éppen azt nem lehetett érezni, hogy az F&M többet vagy mást gondolna a zenéről, mint korábbi munkáin.

A vadonatúj Ventriloquizzing pedig hathatósan igazolja, hogy két-három évente képesek megcsinálni egy-egy érdekes, bár nem túl érdekfeszítő lemezt - nem teljesen "ugyanazt", hiszen apróbb-nagyobb módosulások rendre felfedezhetők, de vannak hatás- és stíluselemek, melyektől nem tudnának s sejthetően nem is akarnak szabadulni. Ott van mindjárt az analóg hangkeltő eszközök (vagy legalábbis az analóg kort idéző hangzás) iránti rajongásuk, no meg az a képességük, hogy a számok elején szépen belőjenek egy-egy hipnotikus groove-ot, amely azután szinte fülön fogva vezet minket. Adott David Best jellegzetes dünnyögő/motyogó énekhangja is, ami alkalmanként még sejtelmesebbé teszi a dalokat - amelyek közé néhány kifejezetten izgalmas és szórakoztató darab is becsúszott. A lemez címadója témaválasztását tekintve (a kreatívan szóvegyített cím egyszerre utal a sokszor bábokkal operáló hasbeszélő-produkciókra, no meg a kvízre) leginkább a KFT egykori formabontó slágerére utal. Eme önironikus tónus a későbbiekben is felbukkan a fogyasztói kultúra témáját többszörösen körüljáró, ugyanakkor többnyire jól táncolható, fülbemászó számokban. A Sixteen Shades Of Black And Blue, a Taiwanese Boots vagy a Minestrone kétségtelenül a jobban sikerült darabok közül való - a záró Universe pedig meglepően lassú, női vokálkórussal megbolondított, sompolygós szerzemény. Ezen is érződik a producer, Thom Monahan keze munkája, aki korábban például Devendra Banhart és a Lavender Diamond lemezein dolgozott: utóbbi énekesnője, Becky Stark két számban is vokálozik. A Ventriloquizzing összességében tisztes, jól kifundált, több elemében figyelemre méltó produkció - még ha az ihletettség nem is mindig a sajátja.

Full Time Hobby/Neon Music, 2011

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.