Szép Ernõ: Natália Az elmúlt esztendõ legizgalmasabb és legértékesebb irodalomtörténeti lelete kétségkívül Szép Ernõ önéletrajzi regénykezdeménye volt, amelyet több mint hatvan év irattári lappangást követõen Vida Lajos bocsátott a Holmi olvasói elé. Zoltán Gábor rendezésében ebbõl a befejezetlen, s most a Noran által könyv alakban is megjelentetett regénybõl készült ötrészes rádióadaptáció, Kézdy György felolvasásában. Tüneményes találkozásnak lehetett örvendezõ fültanúja a kandi hallgató, ugyanis a koros, tépázott sorsú Szép Ernõ emlékidézõ trécselése, öregesen szertekószáló mondatai és derb kitérõi tökéletes megelevenítõre leltek Kézdy személyében. A Lázár utcai ablakában üldögélõ izraelita kéjhölgyet, Natáliát (aki cím-, de korántsem fõszereplõje a torzónak) gyümölccsel és virággal udvarló költõsüvölvény szûkös életviszonyainak, elsõ budapesti és irodalmi tájékozódásainak bõ lére eresztett beszámolója egyszerre virtuóz és szeretnivalóan esendõ, a magánérdek határán billegõ munka, s éppen ezt a bájos kettõsséget adta vissza Kézdy György produkciója. Hangján vált érzékletessé a vészkorszakot szerencsével átvészelõ irodalmár öndédelgetõ nosztalgiája, amely említésre szintoly érdemesnek, sõt csodálatra méltónak találja a sárgasággal lábadozó Natália heves testi szerelmének ifjonti emlékét, mint a kócos és nagy hajú kávéházi költõk kiszólásainak és az éhenkórász színházi kardalosok panoptikumának fölidézését. A századforduló éveibõl felködlõ különféle szójárások és vezetéknevek valósággal felujjongtak Kézdy örömtelin csemcsegõ elõadásában: a riportereket majmolva egymást "apám"-nak tituláló rigmuscsinálók nyelvhasználata, meg a vedlett kóristák, Méhes, Nánási és társaik, akik között elõször találkozott Szép Ernõ e megütközve csodált szóváltozattal - "vella".
MR1 Kossuth, május 26-30.
*****
