színház - HENRIK IBSEN SOLNESS ÉPÍTÕMESTER

  • - ki -
  • 2009. február 5.

Zene

című darabját viszonylag ritkán veszik elő, és ennek alighanem csak egyik oka, hogy túlságosan is nyitottan mutatja, miről szól. Hát tényleg arról, hogy ez a kétségkívül tehetséges építőmester, Solness nem tűr meg vetélytársat maga körül; sem embert, sem az időt.
címû darabját viszonylag ritkán veszik elõ, és ennek alighanem csak egyik oka, hogy túlságosan is nyitottan mutatja, mirõl szól. Hát tényleg arról, hogy ez a kétségkívül tehetséges építõmester, Solness nem tûr meg vetélytársat maga körül; sem embert, sem az idõt. Hogy hajdani, bûnökkel is szerzett "legjobbságát" nem ereszti, pedig már nem bizonyítja - csak akkor, amikor egy fiatal lány, Hilde Vangel erre rákényszeríti. És ebbe belehal - mert már nem a legjobb.

Bálint András - kivált az elõadás elején - nem kevés színészi öniróniával játssza Solnesst; ez jót tesz a figurának is, a darabnak is. Kár, hogy Kiss Csaba rendezése aztán kiengedi ezt az öniróniát, és komorrá, sõt tragikussá színezi azt az utat, amelyet Solnessnek végig kell járnia. Mintha tétje lenne ennek a szimbolikus toronyra mászásnak, és mintha ez a tét a siker és Hilde Vangel szerelme lenne. Pedig hát egyiket sem szabadna túl komolyan venni - ma érdekesebbnek tûnik e toronyba mászás, e kényszeredett próbatétel bûnhõdés jellege; bûnhõdni ugyanis bõven van miért ennek a Solnessnak.

Alinét, Solness feleségét (és áldozatát) Kováts Adél játssza; nagyjából annyi fedettséggel és rejtélylyel, ami izgalmassá teszi kapcsolatukat. Hilde - Marjai Virág - viszont zajosan és zsizsegõsen kavarja fel, amit állóvíznek hisz, és elnyomja a halványabb, de mélyebb árnyalatokat. Hajtja elõre Solnesst az úton - és (ez egyébként jó eleme az alakításnak) nemigen látja, hogy voltaképpen nem róla van itt szó, és nem hajlandó látni, mit csinál valójában. De hogy mirõl van itt szó, és milyen az a valami, amirõl a játék szólna - ez nem bír áttörni ezen a hangos felszínen.

A Radnóti Színháznak jól áll ez az Ibsen-féle, hagyományos, érzékeny, lélektanilag alaposan kielemzett színjátszás. Nem bánnám a hagyományost; most épp az érzékenységet és a lélektani alaposságot nem láttam eléggé. A vége pedig kifejezetten ügyetlenre sikerült.

Radnóti Színház, december 21.

***

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.