Színház - Kedélyes vérszomj - Martin Sperr: Vadászjelenetek Alsó-Bajorországból

  • Csáki Judit
  • 2010. május 6.

Zene

Új helyszínen mutatták be a Nemzeti Színházban Martin Sperr darabját: a festőműhelyben, amely eddig nem volt nyilvános, "közönségforgalmi" terület. Pedig kiváló tér: a nagy terem és magas falai, valamint fejünk fölött a tetőablak meglehetősen teátrális. Ráadásul a terem közepén ülünk, pontosabban kuporgunk tömött zsákokon, menekülési útvonal zéró, körbe vagyunk véve. A falon keskeny erkély húzódik végig - kiváló lőállás.

Új helyszínen mutatták be a Nemzeti Színházban Martin Sperr darabját: a festőműhelyben, amely eddig nem volt nyilvános, "közönségforgalmi" terület. Pedig kiváló tér: a nagy terem és magas falai, valamint fejünk fölött a tetőablak meglehetősen teátrális. Ráadásul a terem közepén ülünk, pontosabban kuporgunk tömött zsákokon, menekülési útvonal zéró, körbe vagyunk véve. A falon keskeny erkély húzódik végig - kiváló lőállás.

Alföldi Róbert rendezésében ilyenformán nem túlzottan didaktikus sugallat az, hogy mi magunk, a közönség lennénk a préda; az eléggé kényelmetlen elhelyezkedés még fokozza is fészkelődési ingerenciánkat: forogni, nyakat tekerni kell ahhoz, hogy lássuk, mi történik körülöttünk.

Körülöttünk pedig egy falu éli nagyjából mindennapi életét - a rendkívüli körülmény, hogy egy föltételezett meleg fiatalember is ott lebzsel köztük, egyre jobban megzavarni látszik ezt a mindennapiságot, amelyben ugyan nagyon is otthon vannak pitiáner torzsalkodások, pletykálkodások, áskálódások, de másságfronton maximum a menekült idegent hajlandók tolerálni, őt is csak akkor, ha meghúzza magát, és alázatosan igazodik. Ez a melegügy, ez kiveri a biztosítékot. Beáll a sötét.

Martin Sperr darabja - és a belőle készült emlékezetes film is, amelyet Peter Fleischmann rendezett 1969-ben, és maga a szerző játszotta a homoszexuális fiú, Abram szerepét - a közvetlenül a háború utáni Alsó-Bajorország egy kis falujában játszódik: még nem állt be a nyugatnémet jólét, még szegénység van, és minden, ami ezzel jár. A strukturálatlan mikroközösség tagjainak egymásra hatásából szinte törvényszerűen a rossz következik; mintha egymásra is vadásznának, nem csak a kiközösített fiúra - aki egyébként ugyane közösség tagja, és ő is a rossz felé vágtat.

Alföldit ez az út érdekli; inkább, mint a meleg fiú sorsa, amely persze nem független ettől. De fontosabb az, hogy egy-egy gesztus, elejtett mondat, indulatos szó hogyan formálja közvéleménnyé azt a homályos valamit, ami még véleménynek sem mondható; hogyan terrorizálódik fokozatosan mindenki egyetlen közmegegyezésben, miközben amúgy senki sem vérszomjas állat, csak szerencsétlen; hogyan véli megtalálni mindenki a megoldást a saját nyomorúságára egy közösen elkövetett, ha tetszik, közösségbe forrt gaztettben. Mindközönségesen: hogyan lesz az emberből állat, és hogyan csinál állatot a másik emberből.

Az előadás nem hangos, csak erős. Kijelentő mondat, nem felkiáltó. A többséget szólítja meg; a többséget, amely nem más, és amely saját többségébe és nem másságába kapaszkodik, ebből merít erőt.

Közel vagyunk, minden látható: néhány kiemelkedő és több jó színészi alakítást szemlélünk közelről, miközben a bosszúszomj és a gyűlölet sűrűjében ülünk. Mindjárt az elején mellbe vág a jelenet, amelyben a homoszexuális Abramot megtagadja az anyja - Molnár Piroska e szinte bibliai útnak minden állomását súlyosan mutatja meg: arcán a tétovaság, a vívódás, a fölhorgadás, a vállalás és a tagadás stációi, meg a nehéz sors, az otthontalanság és a saját nyomorúságától való szabadulás hiú reménye. A másik "levegőforraló" alakítás Básti Julié: Mária parasztasszony szerepében egy erős és öntörvényű asszony száll szembe nemcsak a sorscsapásokkal, hanem a falu rosszindulatával is - amíg teheti. Nem emelkedett jelleme, hanem erős életösztöne okán: az elvesztett férj utáni újrakezdés reményében. Ez az asszony a maga módján szereti kissé retardáltnak tűnő fiát, kapaszkodik kitartott szolgájába, hisz' belőle lesz a ház következő ura, befogadja a kiközösített Abramot. A tűhegyes mondatok, a borotvaéles elszántság, a nyers szókimondás hirtelen fordul önmaga ellentétébe, amikor a fia és Abram egymásra találnak; gyorsan fölismeri, hogy gyors átállás kell, muszáj beállni a vadászok közé, különben őt is levadásszák.

Ahogy levadásszák Abramot, akit Stohl András erős színekkel, lendületes mozdulatokkal, markáns gesztusokkal teremt meg; a színészi nekifeszülés nagyobb léptékű, mint a többieké, nagyobb térbe való. Abram birkózik saját homoszexualitásával, szeretne "kigyógyulni" belőle, mint valami náthából - ezért próbálja szeretni Tonkát, a magányos, rossz erkölcsűnek mondott, kötődésre vágyó teremtést, akit Tompos Kátya szinte légiesen értetlennek játszik: Abram űzött állat módjára rátámad, őt öli meg.

Szarvas József Volkert, Mária szolgáját és szeretőjét játssza remekül: egyszerű, érdek- és ösztönvezérelt lény. Hollósi Frigyes az előadásban otthonos kisrealista stíl magasiskoláját mutatja meg Csonti sírásóban; Sinkó László polgármestere néhány jelenetében igazi vezére dicstelen közösségének. A "rémes nőket", a károgó felbujtókat jól adja Murányi Tünde és Söptei Andrea - a hentesné szerepében Péterfy Bori kissé merev. Menczel Róbert a szimbolikus nagytérbe számos hiteles, realista kisteret tervezett, egy egész falut, mely fölött ott lebeg egy éjszakai erdő, és a lámpák, amelyek nem a vadra, hanem a vadászokra vetik éles fényüket. És nem félelmetes, horrorisztikus ölésvágy tombol, hanem buzgó, könnyed, kedélyes vérszomj.

Nemzeti Színház, április 24.

Neked ajánljuk