Helmut Stürmer impresszív, nagyszabású díszlete egy épp tatarozás elõtt-alatt álló kávéházat idéz: itt ütközik egymásba a két szerelmes ifjú, a két zsarnok apa, a két szerelmes lány, miközben Olt Tamás szolgálója puha, vontatott léptekkel, szenvtelen arccal pincérként szervírozza a különféle kellékeket. Purcarete erõs komédiai tempót vegyít sötétszürke atmoszférával - ez utóbbit leginkább Vasile Süirli remek zenéje hozza. Finom rendezõi kézimunka ez: gondosan komponált jelenetek, a mozgástól a mimikáig eltervezett színészi játék, szellemes ötletek, melyek mind a két zsarnok apa megleckéztetését szolgálják, pontosabban azt, aki ezt elvégzi: Scapint. Trill Zsolt álmából ébresztve is hozni tudja ezt a figurát, a látványos szemfényvesztést, a nagy kópét, aki sem különös örömet, sem igazi hasznot nem húz saját képességeibõl. Trill váratlan mozdulatokra képes fizikuma nem a mélységre, hanem a szórakoztatásra tör, persze ügyesen és szellemesen. Tán ezért halványabb, miközben mélyebb és árnyaltabb is Rácz József a gátlásos Octave szerepében: az elsõ erõsebb hangra máris a szájában landol a hüvelykujja, és az apjával való szembeszállás puszta gondolatára is összepisili magát - de sokkal megrendítõbb néma tétovasága, az élettõl, felnõttségtõl való zsigeri félelme. Mészáros Tibor a másik ifjú, Leander, akit zabálásba hajszolt a zabáló apa mintakövetése; a két apát Varga József és Garay Nagy Tamás adja a fösvénység és ostobaság különféle keverékét mutatva.
Rövid és flott elõadás. Nemigen tombol a mélység, viszont ott lebeg a produkció felett a vígjátékot, a tetszést rutinból nyomó színészet veszélye. Purcarete ezt aligha látja, a közönség meg aligha bánja.
Debreceni Csokonai Színház, október 15.
****
