Színház: Az életlift (A törpe / Várakozás - Két egyfelvonásos az Operában)

szerző
- csont -
publikálva
2003/15. (04. 10.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Tudjuk, hogy Alfred von Zemlinsky, A törpe szerzője Schönberg tanára volt, később sógora, és hogy az 1909-ben írt Erwartungot ő mutatta be Prágában 1924-ben. Kézenfekvő tehát, hogy egy estén játsszák a két darabot. Ám a rendező, Zsótér Sándor tovább ment, ő egyetlen díszletben is adatja a két művet, és ez már művészi-értelmezési döntés. A nagy kérdés: miféle eredményekkel jár? Az eredeti librettók szerint A törpe (Oscar Wilde szövege alapján) valamilyen általános 16. századi spanyol udvarban játszódik, míg Schönberg drámájának egy időtlen erdőszél (más értelemben: a lélek színpada) a színhelye. Zsótér a budapesti Párizsi udvarba (mely nagyjából a két opera keletkezése idején épült) helyezte mindkét dalmű cselekményét, és ezzel - akarva-akaratlanul - hungarizálta a darabokat. De vajon egy jottányival magyarabb, maibb, aktuálisabb, idevágóbb lett-e ezáltal a két mű? Nem hiszem, ráadásul mindkét darab olyannyira a kor zenei és irodalmi köznyelvét beszéli (Zemlinsky poszt-poszt-posztromantikus-szecessziós, Schönberg vadul expresszionista), hogy tárgyi tartalmuk aktualizálására nem sok a remény. "Oly szép vagy, mint egy hárfa az éjszakában" - mondja a törpe; a Várakozás erdejében bolyongó hölgy pedig

Tudjuk, hogy Alfred von Zemlinsky, A törpe szerzője Schönberg tanára volt, később sógora, és hogy az 1909-ben írt Erwartungot ő mutatta be Prágában 1924-ben. Kézenfekvő tehát, hogy egy estén játsszák a két darabot. Ám a rendező, Zsótér Sándor tovább ment, ő egyetlen díszletben is adatja a két művet, és ez már művészi-értelmezési döntés. A nagy kérdés: miféle eredményekkel jár? Az eredeti librettók szerint A törpe (Oscar Wilde szövege alapján) valamilyen általános 16. századi spanyol udvarban játszódik, míg Schönberg drámájának egy időtlen erdőszél (más értelemben: a lélek színpada) a színhelye. Zsótér a budapesti Párizsi udvarba (mely nagyjából a két opera keletkezése idején épült) helyezte mindkét dalmű cselekményét, és ezzel - akarva-akaratlanul - hungarizálta a darabokat. De vajon egy jottányival magyarabb, maibb, aktuálisabb, idevágóbb lett-e ezáltal a két mű? Nem hiszem, ráadásul mindkét darab olyannyira a kor zenei és irodalmi köznyelvét beszéli (Zemlinsky poszt-poszt-posztromantikus-szecessziós, Schönberg vadul expresszionista), hogy tárgyi tartalmuk aktualizálására nem sok a remény. "Oly szép vagy, mint egy hárfa az éjszakában" - mondja a törpe; a Várakozás erdejében bolyongó hölgy pedig

a dilettáns expresszionizmus

szótárát használja; Marie Pappenheim (1882-1966), a szövegíró a különféle új elméletekkel, stiláris szenzációkkal megbolondított értelmiségi bécsi hisztérikák prototípusa. És most mindez németül került elő a "Szőnyeg", "Takarékpénztár" feliratokkal ellátott díszletben, melyben fel s alá jár a modern lift, igaz, megőrizve egykori szép kovácsoltvas keretét. Aztán a Várakozásban a lift alól előkerül egy hulla - talán még a Freud-korszakban beszorult szerelő? De persze nem, a bűntudattól roppantul kromatikus nő szerelme fekszik kiterítve ott. Az élet liftje, folytathatnám a gonoszkodást, és akkor a mondanivaló így fest: egyszer fent, egyszer lent. De az egész úgy is értelmezhető, hogy a Várakozás mintegy A törpe folytatása. Ám ezt az eszmét sem sikerült végiggondolni. Problematikus az idő rendezői kezelése is. A Várakozásban előkerül egy hatalmas óra, melyen a másodpercmutató helyén a nagymutató ugrál, így mintegy 12-13 óra telik el a rendezés fikciója szerint. Ám mindig veszélyes konkrét időt társítani az időben lejátszódó zenéhez, kivált az operához, melyben az elbeszélés ideje korántsem esik egybe az elbeszélt idővel. Ráadásul Schönbergtől tudjuk, hogy ő mintegy egyetlen pillanat lassított felvételeként tervezte a darabot, elemzésében Adorno egyenesen azt írja: a Várakozás egyetlen másodperc örökkévalósága 470 ütembe sűrítve. Az idő mégoly absztrakt konkretizálásával Zsótér túlzottan szájbarágóssá tette az eredeti elgondolást. Amikor aztán a dráma végén egy hatalmas zöld tücsök is előmászik az egyik kirakatból, már mosolyog, aki még kitartott a nézőtéren.

Mindez arra utalhatna, hogy a rendezés kudarc. Ám egészében mégsem az, van ugyanis egy jelenet A törpében, amely oly költőien megtervezett, hogy megmenti az előadást. A kertben vagyunk, az ajándékba kapott törpéjét szerelemre ingerlő infánsnő ugyanabba a ruhába öltözött be, mint

a nyomorult torzszülött

A nő (Wierdl Eszter) mindenáron rá akarja ébreszteni a törpét önnön csúfságára, ám a férfi menekül, ő még sosem nézett tükörbe, így fogalma sincs arról, ki is voltaképpen. Most az ő groteszk ruháját viselő infánsnő testének tükrében pillantja meg torz önmagát. E tükörkép egyben felfedi, hogy mennyire összetartozik voltaképpen e két fiatal, és hogy mi rejlik egy szerelem mélyén. Nagy jelenet, példás ízléssel megoldva.

Az előadás zeneileg igen szép eredményeket hozott; nagyon tetszett Herczenik Annamária az infánsnő bizalmasa, Ghita szerepében. Kovács János, a karmester különösen a Schönberg-partitúra megszólaltatásával remekelt. És a magánszólamot Anja Silja énekelte. E méltán világhírű énekesnő bemutatta, mit jelent a nálunk kissé feledésbe ment nagy operajátszás, mit jelent a színpadi jelenlét, mit jelent az éneklés kultúrája, akkor, ha már túljutott az ember pályája csúcsán. Elegáns, már-már fenséges jelenség; fehér, jó szabónál csináltatott középpolgári ruhájában úgy szorongott a liftben, akár egy Cassavettes- vagy Bergman-hősnő: suttogások, sikolyok egy hatás alatt álló nő torkából. Az Erwartung felejthetetlen félóra volt zeneileg.

- csont -

szerző
- csont -
publikálva
2003/15. (04. 10.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...