Színház: Csődlét (Az Ivanov Szolnokon)

szerző
Csáki Judit
publikálva
2003/8. (02. 27.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Telihay Péter bolyong az országban, és váltott színházakban Csehovot rendez. Most Szolnok felé került egyet, és Spiró György fordításában az Ivanovot vitte színre. Telihay szemlátomást nem bírja az ideális körülményeket, irtózik a tökéletes szereposztástól - és kedvét leli a megannyi képtelen nehézségben.

Vagy egyszerűen: ilyen az élet. Nincsenek ideális körülmények, nincs tökéletes szereposztás, és a képtelen nehézség a norma. Tiszta Csehov ez az egész, gondoljunk csak a tüdőbajra meg Jaltára, a szereposztás tekintetében esetleg Olga Knyipperre. Az Ivanov - Csehov második, óriási lélegzetű darabja - erőteljesen enciklopédikus ugyan, mégis kezdet; felbukkan benne szinte minden későbbi markáns figura és konfliktus, de leginkább afféle halmazati módon, egymás hegyén-hátán. És bár ebből bomlik majd ki az összes úgynevezett "nagy dráma", a mai színpadon természetszerűleg nem irodalomtörténeti, még kevésbé kronológiai aspektusból szokás megrendezni. Hanem mint a mai csődtömegek mai természetrajzát - ez adja a pikantériáját.

Nekem nagyon tetszett annak idején a Székely Gábor rendezte új színházi, Cserhalmi-féle Ivanov, pedig minden benne volt ahhoz, hogy csöppet se tessék: érintette az embert erősen. Telihay megértőbb rendező, értelmezésében több az érzéstelenítő, mint Székelynél; igaz, a diagnózis ettől még eléggé pokoli. Telihay - ezt az eddigi Csehov-rendezéseiben is láttam - jól olvas és jól elemez; most is megvan minden egyes alak külön bejáratú tragédiája, és még egy keretféleség is kerül az értelmezéshez: Ivanov nekünk háttal ül egy széken, fáradtságról panaszkodik, aztán a végén ugyanitt, ugyanilyen állapotban

nyúl majd a pisztolyért

Szép, kerekded sztori.

A szolnoki színház színpada tágas, mindvégig. Hol zöld kerti bútorok - a ma már szépnek ható, de ledurrant stílben -, hol néhány asztal egy semleges szalonban; elöl egy mélyedésben könyvek hevernek, amiként a plafonról is könyvek lógnak (egyike-másika villanykapcsolóként is működik, de ebbe kéretik nem belegondolni amúgy szimbolikusan). Vannak kiugrók, beugrók, szögletek és üvegajtók - arra szolgálnak, hogy mellettük-mögöttük Ivanov álldogáljon, és némán, de annál erőteljesebben szemlélje környezetét olyankor is, amikor a szöveg szerint nincsen jelen, és épp róla folyik a szó. A némaság megvan, az erőtelj hibádzik.

Menczel Róbert díszlete jó: Lebegyevék szalonjában még egy magas bárszék is van, Zinaida Szavisna, a betegesen fukar feleség innen tartja szemmel a vendégsereget és a fogyasztást, ügyel a csalásra, pazarlásra; egy krupié, pepita kiskosztümben. Szóval Tresz Zsuzsa jelmezei is jók. Amikor Lebegyev azt mondja Babakinára, hogy olyan, mint egy szaloncukor, a néző szájából veszi ki a szót: tényleg. Fodros rózsaszín ruhácska. Tresz egyedül Sárával, Platonov feleségével szemben maradt alul jelmezileg - de ez alighanem színészi kérdés.

Nincs mit tenni: a szolnoki színház jelenlegi gárdájából nem telik ki egy hiánytalan Ivanov-előadás. Seress Zoltán Csehovban is, Telihayban is rutinos: volt már Platonov, és A három nővérben Tuzenbach - de Ivanovnak most gyenge, erőtlen. Ha leselkedés van kitalálva, nem lehet a néző sasszemére bízni, észreveszi-e egyáltalán a félhomályban szándéka szerint jelentőségteljesen, súlyosan álló alakot. Mivel én viszonylag gyorsan megfejtettem Telihay rendezői kódját, a kézenfekvő jelenetekben már kerestem is Seresst valahol oldalt vagy hátul, de kétlem, hogy mindenki így volt ezzel. Seress másik gyengesége - gyengéje - kihelyezett: a nőkben rejlik. Mivel Ivanov in concreto mégiscsak a két nő miatt röpít golyót a fejébe, hát lennie kell két olyan nőnek.

Nem akarok gonosz lenni és azt mondani, hogy van... Nincsen, sajnos. Sárát, a tüdőbeteg zsidó feleséget Sztárek Andrea játssza. Csinos, vonzó, szoláriumbarna; jó smink, szűk nadrág, tűsarkú cipő, dekoltált piros pulóver, mely alól olykor a has is kivillan. Ez mind baj, de a kisebb. A nagyobb az, hogy hangja hamis, köhögése szintén - olyan, mint egy rosszul zsaroló, hisztis feleség. Ivanovnak igaza van, ha menekül tőle - viszont akkor Lvov doktornak nincs igaza, amikor

önző dögnek nevezi

a férfit; szóval megképződik egy láncolat, amely félreviszi az egészet. És hát ezzel a zsidóüggyel, a Sára zsidóságának Ivanov karakterére vetülő nyomával is kellene kezdeni valamit, különösen, mert Telihay szerint fontosnak látszik - de nem kezdődik vele semmi. Amiként az értelmiségi lét csődjegyei sem mutatkoznak - illetve a csődlét értelmiségi jegyei sem.

És a menedék-szerelmet jelentő Lebegyev lányt, Szasát játszó Verebes Linda bizony nem billent helyre egy fikarcnyit sem. Belőle is a természetesség, a színpadi megszólalás természetessége hiányzik elsősorban, másodsorban pedig az az erő, amely, ha átmenetileg is, képes megfogni a csőd felé vágtató férfit. Bízom benne, hogy Verebes Linda egyelőre rutintalan, és azért ilyen halovány.

Baj az is, hogy az idős, kelekótya, élni vágyó, de mélyen megkeseredett Sabelszkijt, Ivanov nagybácsiféleségét a fiatal és életerős Kaszás Mihály játssza - fiatalnak és életerősnek. No élettapasztalat, no rezignált bölcsesség.

A Lebegyev-pár, az jó. Mertz Tibor slampos, lompos papucsférjében fölvillan még, hogy miből és mitől zuhant szét és vált alkoholistává, ráadásul Egri Márta erőskezű, fölvigyázó típusú feleségében is ott lapul egy jobb sorsra érdemes valahai férfi valahai párja. Mindazonáltal a jelenük sivár boldogtalanság: Egri Márta spórolás céljából gyertyákat darabol, Mertz Tibor szűkölve kerülgeti a következő - és persze elkerülhetetlen - csapást.

Ivanov ebben az előadásban kedvtelve - vagy kelletlenül - fényképez, régies fotóapparátja jól mutat a színen, aztán a képeknek még funkciójuk is támad. A legvégén fölvillannak a kulcsszereplők és kulcsjelenetek, utána röpül a golyó. A hirdetés jutott eszembe, a whiskys. Meg az, hogy szegény Ivanovnak nem volt érdemes végignéznie élete filmjét, mert nem élt úgy. Ezért Ballantines sem jár neki.

Csáki Judit

szerző
Csáki Judit
publikálva
2003/8. (02. 27.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...