Színház: Szobamusical (A pókasszony csókja a Tivoliban)

  • - sziren -
  • 2002. január 31.

Zene

AKander-Ebb szerzőpáros nevét a Kabaré tette igazán híressé, de a világ musicalszínpadain aratott a Chicago és A pókasszony csókja is. Utóbbi elsősorban azért, mert szokatlanul bátran nyúlt a homoszexualitás kérdéséhez.
AKander-Ebb szerzőpáros nevét a Kabaré tette igazán híressé, de a világ musicalszínpadain aratott a Chicago és A pókasszony csókja is. Utóbbi elsősorban azért, mert szokatlanul bátran nyúlt a homoszexualitás kérdéséhez.

A Manuel Puig regénye alapján íródott musical helyszíne egy latin-amerikai börtön, ahol a homoszexuális Molina többéves büntetését tölti fiatalkorú molesztálásáért. A férfi börtönéveit egy általa felépített álomvilágban próbálja meg átvészelni, ahol a főszerepet Aurora, a negyvenes évek ünnepelt filmszínésznője játssza. Egy napon Molina új cellatársat kap. A politikai aktivista és az egykori kirakatrendező között a kezdeti, áthidalhatatlannak tűnő ellentétek ellenére sajátos baráti viszony szövődik.

A magyarországi ősbemutató különös kontextusba kerül. Ahol nyilvános vita folyik arról, hogy egy transzvesztita örökbe fogadhat-e egy gyermeket, ott nem lehet egyszerűen csak bemutatni ezt a darabot. Szegvári Menyhért mégsem törődött az áthallásokkal, így rendezésében a főszerep a két férfi kapcsolatának jut.

A Tivoli színpadára szó szerint bezsúfolták az előadást. A középen elhelyezett, mozgatható cella újra és újra helyzetet vált, ezzel biztosítva elég helyet a börtönön kívüli jeleneteknek.

A kamaraszínpad - bárhogy próbálta is a díszlettervező tágítani a teret - nem elegendő egy Broadway-musical színvonalas előadásához. A mindössze négy főből álló tánckar tagjai így is összeütik a pálcáikat, a börtönigazgatónak pedig a helyszűke miatt már csak a zsinórpadláson jut hely. Az apró tér miatt gyakoriak és hosszasak az átdíszletezések, kínos másodperceket kell csöndben várnunk, míg az előző szám szereplői elhagyják a színpadot.

A Tivoli kettős szereposztásában a rendező meglepően eltérő alkatú színészekre osztotta a főszerepeket.

Molinát a fiatal Bereczky Zoltán, valamint Bardóczy Attila kelti életre, míg a forradalmár szerepében Földes Tamás és Miller Zoltán látható felváltva.

Bár Bardóczynak mind korban, mind karakterében jobban áll a saját nemét szerető Molina figurája, keveset mutat meg abból a lassan kialakuló szerelemből, ami a férfit cellatársához fűzi. Miller Zoltán Bardóczy partnereként szenvedélyesen küzd az elveiért, s elítéli rabtársát, amiért az csupán Auroráért rajong, és nem hajlandó tudomást venni arról, milyen világban él.

Földes Tamás Valentinje mélyebben érez. Az idősebb barát megengedő gesztusával hívja az ágyába Molinát, aki "cserébe" belehal barátja "szent" ügyébe, amikor kiszabadulása után elkapják, mert Valentin megbízásából kézbesít egy üzenetet.

A Tivoli Színház Pókasszonyának legnagyobb érdeme a fiatal Bereczky Zoltán játéka. "Második" Molinaként mindenkit lejátszik a színpadról. Huszonévesen alakítja a negyvenéves rabot, akit csapdába, pontosabban mosdóba csalt egy fiatalkorú, amiért most bűnhődnie kell. A börtönbeli megaláztatásokat Aurora és az anyja iránt érzett határtalan rajongása segít átvészelni. Bereczky érzékeny Molinája egyszerre megható és nevettető.

Bár főszerepként hirdetik, Aurora szerepe nem biztos befutó. A Molina álmaiban rendszeresen felbukkanó sztár többnyire csupán egyetlen dal erejéig lép a színpadra, dramaturgiai funkciót elfelejtettek adni neki. (Kivéve, amikor a halált hozó pókasszony jelmezében tetszeleg, aki végül Molinát is magával ragadja.) Vári Éva a hálátlan szerepet kitűnő hangjával és a dalokon is átsütő humorával oldja meg, bár gyakran előnytelen ruhái mind azt sugallják, hogy ezt a szerepet valójában egy fiatal bombázónak kellene játszania. Hasonlóan mondjuk a másik szereposztásban színre lépő Dorogi Barbarához. Kétségtelen, hogy egy filmsztárról alkotott elképzeléseinknek ő sokkal jobban megfelel. Biztos énektudásával hozza is a szerepet.

Kár, hogy a többi szereplőnek elsősorban a kicsiny hely miatt nem jut más, mint hogy időnként felbukkanjanak, és egy helyben állva elénekeljék saját dalukat. Így válik semmitmondóvá Valentin szerelmének, Mártának (Tunyogi Bernadett, Szabó Margaréta) vagy Molina anyjának (Szilágyi Zsuzsa, Varga Éva) a szerepe.

Az előadás kétségkívül legnagyobb érdeme, hogy a szereplők ének- és tánctudása megüti a Broadway színvonalát, ami a hazai musical-előadásokban korántsem mindennapos. A Pókasszony dallamai ráadásul kedvesebbek is a fülnek, mint a szintén Kander-Ebb által jegyzett Chicago-melódiái. Kár, hogy a szöveg elmarad a daloktól. Fodor Ákos tollából ugyanis időnként meglepő zöldségek születtek, néha Geszti Péter idétlen szóvicceire emlékeztetve.

A Pókasszony nem cáfolt rá hírnevére, a másság kérdését azonban csak felületesen érinti, sok szálat elvarratlanul hagy. Molina fehér frakkban előadott, a másvilágról küldött zárószáma pedig falsul azt sugallja, mintha minden rendben lenne. Mintha a világok legjobbikában élnénk.

- sziren -

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.