Zene

Az angolszász és a német filozófiai felfogás közötti különbséget legegyszerűbben úgy állapíthatjuk meg, hogy egymás mellé teszünk egy angolszász (angol vagy amerikai) és egy német filozófiai enciklopédiát. Az elsőben filozófusok nevei, a másodikban fogalmak teszik ki a címszavakat. Az első emberekről szól, akik fejükbe vettek bizonyos ideákat, a második ideákról, amelyek átmenetileg befészkelték magukat bizonyos emberek fejébe.

Nyolc kis kritika

Larry Clarkot nem nehéz félreérteni. Jó páran már meg is tették közel negyvenéves karrierje során - ha éppen nem jogos vádak érték kábítószer birtoklásért/terjesztésért/használatért vagy garázdaságért, akkor az ítészeivel gyűlt meg a baja, akik előszeretettel bélyegezték kukkoló perverznek, aki híres/hírhedt fotóalbumait vagy játékfilmjeit csak azért készítette, hogy (fél)meztelen tinédzser fiúkat nézegethessen.

Abban mindannyian biztosak lehettünk, hogy a vetkőzős toll egyszer még szépirodalmi tényező lesz. A hetvenes-nyolcvanas évek pop- és dizájnkultúrája a maga sokszínűségével és értelmetlenségével önmagában is működő, sajátosan burjánzó esztétikai rendszer, ami kétségtelenül elemzésre és megéneklésre vár.

Nem feltétlenül hálás feladat délutáni napindító zenekarnak lenni, a Világzenei Nagyszínpadon sem - habár már az első napon rácáfolt erre a japán ütősegyüttes, a Gocoo érthetetlenül hatalmas sikere, és a skát játszó együttesek is sikerrel vették az akadályt. A Ska Cubanónak a csütörtök jutott, és még szerencséjük is volt, mert a kora esti felhőszakadás megvárta, amíg befejezik a koncertjüket.

Áll a viharban maga a magyar - cikázott nyári villámként agyunkban a citátum szombat délután, ám a Hives kora esti fellépésének kezdetekor a napi zápornak már csak a mementóját, a pódiumot diszkrét távolságból körbeölelő sártengert találtuk ott a Nagyszínpadnál.

Tisztán emlékszem a pillanatra, amikor először találkoztam Damon Albarnnal: a kilencvenes évek közepe táján egy karizmatikus, oldalra fésült hajú brit későkamasz csíkos melegítőfelsőben ismertette nézeteit a párkapcsolatokban betöltött nemi szerepekről a Girls and Boys refrénjében. A Blur énekese igazán sokszínű zenei pályát futott be azóta - augusztus 9-én a kortárs popzene kulcsfontosságú individuuma érkezik a Nagyszínpadra.

Ha azt mondom, hogy ebből tizenkettő egy tucat, esetleg azt, hogy bemegyek a videotékába és van kétpolcnyi ilyen film - leszólom a dolgot, pedig nem áll különösebben szándékomban. Ugyanakkor nem elkerülhető valamennyire kijelölni a játékteret, ahol mozgunk.

Tudom, hogy azzal kellene kezdenem: ízlés dolga, kinek tetszik ez a zsámbéki Libiomfi, és kinek nem. Folytatni meg azzal, hogy nekem speciel nem - és mindjárt be is fejezhetném. És akkor pont úgy tennék, mint az igazi, civil néző - miközben az igazi, civil néző nem ír színikritikát, ha csak nem ment el az esze egészen.

Az intermédia-művész Szegedy-Maszák Zoltán és az informatikus Fernezelyi Márton 1995 óta több közös, a számítógéppel készült digitális, tehát anyagtalan kép és a virtuális, térbeli valóság kapcsolatán alapuló művet alkotott. Művészek és kutatók szoros együttműködése nem egyedülálló jelenség; 1970-ben az oszakai világkiállítás egyik pavilonjának központi terét, egy kollektív műalkotást, amely hatalmas, belülről tükröződő gömbtükör épület volt padlóba rejtett hangszórókkal és egy negyvenöt méter átmérőjű mesterséges ködszoborral, 75 résztvevő építette fel - és közülük csak 12 volt művész, a többi mérnök és tudományos kutató.

Kettős, elektronikus irányítású üvegajtóval ellátott zsilipelő be- és kijárat, kamerák, masszív üvegtárlók, gondosan tervezett, tárgyankénti világítás - rögtön érezzük, hogy kiemelkedő értékeket bemutató kiállításon vagyunk. Minden felirat mellett ott az angol nyelvű párja, bőséges magyarázó szövegek, ráadásul a látáskárosultak számára készült, Braille-írással kommentált, kézbe vehető, tapintható darabok és felületek sem csak látványos gesztusok, hanem végigkísérik a hosszú látogatási útvonalat. Szóval európai a színvonal.

Az irodalomtörténészek megosztottak abban a kérdésben, hogy mennyire volt fontos Ady Endre életében a nagyváradi időszak, az a majdnem négy év, amelyet 1900-tól 1903-ig, előbb a Szabadság, majd a Nagyváradi Napló szerkesztőjeként a városban töltött. Gyakran az 1904-es első párizsi utazáshoz vagy a Léda-szerelemhez kötik "az igazi Ady" születését, mások szerint már előbb is magán hordozta a kétségtelen zseni bélyegét.

Nyolc kis kritika

Négy New York-i, fekete öltönyös, kifogástalan megjelenésű titkos ügynök erősen borult zenei atmoszférával és a nyolcvanas évek megszólalását a jelenbe átültető hangzással - ők azok, akik mintaszerű nyomozásuk során a legmarkánsabban nyúltak hozzá a Joy Division örökségéhez.