Pedofíling - Larry Clark: Külvárosi rockerek (film)

  • Hungler Tímea
  • 2007. augusztus 16.

Zene

Larry Clarkot nem nehéz félreérteni. Jó páran már meg is tették közel negyvenéves karrierje során - ha éppen nem jogos vádak érték kábítószer birtoklásért/terjesztésért/használatért vagy garázdaságért, akkor az ítészeivel gyűlt meg a baja, akik előszeretettel bélyegezték kukkoló perverznek, aki híres/hírhedt fotóalbumait vagy játékfilmjeit csak azért készítette, hogy (fél)meztelen tinédzser fiúkat nézegethessen.

Larry Clarkot nem nehéz félreérteni. Jó páran már meg is tették közel negyvenéves karrierje során - ha éppen nem jogos vádak érték kábítószer birtoklásért/terjesztésért/használatért vagy garázdaságért, akkor az ítészeivel gyűlt meg a baja, akik előszeretettel bélyegezték kukkoló perverznek, aki híres/hírhedt fotóalbumait vagy játékfilmjeit csak azért készítette, hogy (fél)meztelen tinédzser fiúkat nézegethessen.

Tény, hogy a szex, a drog és az erőszak visszatérő téma a Clark-életműben - ami azonban filmjeiben első ránézésre céltalan kirándulásnak tűnik az illatos kertbe - legyen szó önakasztásos önkielégítésről vagy pedofíliáról -, jobban szemügyre véve nagyon is "helyénvaló", a történetek és a mondanivaló szerves része.

Clark a boldog(talan) tinédzserévek egyik első számú szakértője - álló- és mozgóképein feltűnő kamaszai azonban nem egészen olyanok, mint amilyennek a szülők látni szeretnék őket: AIDS-szel fertőzöttek, brutális gyilkosságokba keverednek, vagy éppen csoportszexben oldódnak fel, amit már tizenhárom éves koruktól aktívan gyakorolnak.

A rendező következetesen halad a maga által kijelölt, igencsak rögös, sokakat sokkoló úton - a helyszín lehet New York (Kölykök), Florida (Genya), egy kaliforniai kisváros (Ken Park) vagy éppen Los Angeles (Külvárosi rockerek), a filmek ugyanannak a problémának a különböző olvasatai. Nevezetesen: az amerikai álom valójában egy rémálom, azoknak a szülőknek, akik a Jerry Springer Show-t nézik, egész nap melóznak, és fogalmuk sincs arról, hogy mit csinálnak és mire vágynak a gyerekeik, egy szavuk sem lehet, ha a kölyköket csak a gördeszka, a szex, a pia, a fű és a (rock)zene érdekli. Valami örömnek csak kell lennie az életben.

A legújabb mozi, a Külvárosi rockerek amellett, hogy passzentosan illeszkedik az életműbe, túl is mutat rajta: a legoptimistább és legkedvesebb Clark-darab. Az ok egyszerű - a főszerepeket alakító deszkás tinédzserbanda most nem a többség reprezentánsa, hanem bevándorlók ivadékai, salvadori és guatemalai tinédzserek, akik történetükkel a posztkolonialista elméletírók tézisét látszanak alátámasztani, mely szerint minden ízében rohadó kapitalista kultúránk a vérátömlesztést már csak a végekről remélheti.

A rettenetes szülők vásott kölykei a Ken Parkban is egymásra találtak az utolsó szcéna orgiájában, igazi közösséggé azonban csak most, a Külvárosi rockerekben kovácsolódnak, ahol már nem csupán a szex, a fű és a deszka, de a közösen megélt élmények, örömök, veszteségek, a Ramones, a szűk farmer, a hosszú haj és a latin gyökerek is összekötik őket.

Amolyan fejlődésregényekre hajazó gördeszkás road movie a film, mely lényegében nem szól másról, mint egy csapat latino tinédzser fiúról, akik egy szép napon felkerekednek, és Los Angeles külvárosából eldeszkáznak Beverly Hillsbe.

Az út a lényeg, nem a cél - tartja a mondás, és valóban: hőseink puccos gazdag lánykákat szednek fel, belógnak egy divatdiktátor garden partyjára, rasszista rendőrök elől oldanak kereket, alkalmazkodnak, túlélnek, és még a vérveszteségeiket is felnőtt módra kezelik (egyik társukat lesittelik, a másikat megölik).

Larry Clark új mozija szórakoztatóan, finom, árnyalt humorral beszél mindarról, amin rendezőnk mindeddig csak siránkozni tudott: társadalmunk kor, faj, nem és státus szerint oszlik klikkekre, és fájó vagy sem, a (szub)kultúrák között alig-alig van átjárás.

A Mozinet bemutatója

Figyelmébe ajánljuk

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.

Dinók a budoárban

Ötévesen, egy tollseprűtánccal indult Karácsonyi László (1976) művészi karrierje, diplomáját 2003-ban pedig egy lovagi páncélzatban védte meg. (A páncél maga volt a diplomamunkája.)

Léda a Titanicon

  • Molnár T. Eszter

Ki ne szeretné a Balatont? Főleg, ha csak a szépre emlékszik? Arra, hogy a vonat vidáman, sőt pontosan fut be a hűs állomásra, a papucs nem töri a lábat, a naptej megvéd a leégéstől, és van hely az árnyékban a kempingszéknek és a gumimatracnak.

Angyalszárnycsikorgás

Nagy luxus olyan kis kultúrának, mint a magyar, nem megbecsülni a legjobbjait. Márpedig Halasi Zoltán a kortárs magyar költészet szűk élmezőnyébe tartozik, ám a szakma mintha nem tartaná számon érdemeinek megfelelően, a nagyközönség számára pedig minden bizonnyal ismeretlen.

Miért hallgat Erdő Péter?

2025 júliusának egyik forró szerda éjjelén Konrád-Lampedúza Bence betanított kémia­tanár hazafelé ballagott Ráczboldogkőn, a Kistücsök névre hallgató alma materéből. Nem volt ittas egy cseppet sem, de megviselte a nehéz levegő, amikor szembejött vele egy kormányzati óriásplakát.