Ha azt mondom, hogy ebből tizenkettő egy tucat, esetleg azt, hogy bemegyek a videotékába és van kétpolcnyi ilyen film - leszólom a dolgot, pedig nem áll különösebben szándékomban. Ugyanakkor nem elkerülhető valamenynyire kijelölni a játékteret, ahol mozgunk. A videokölcsönzők mondott tárlóiban persze akadnak jobb (bár azt csak a koneszőrök tudnák megmondani, melyik vagy hova valósi baltás, szalagfűrészes, dugóhúzós bestia a tuti nyerő, mert az én kedvencem a Véres kés 2, ilyen film meg lehet, hogy nincs is, bár csodálkoznék) és rosszabb dolgozatok - utóbbiak lajstromba vételéhez meg nyilván nem kellene szakértőt kihívnunk. Végül mindegy is, a Vacancyt ugyanis olyas természetű honi várakozás előzte meg tapasztalataink szerint, amelyeknek csak másodlagos fontosságú, hogy most akkor az opus lenyomja-e A fejszés visszatért vagy sem. Ne szépítsük, honfiúi gerjedelmeink a Kontroll rendezőjének hollywoodi antréjára irányultak, s ezek kábé úgy foglalhatók össze, hogy vajon mennyire sikerülhet egy európai kultúrájú fiatal szakembernek kitágítania az adott műfaj határait, vagyis Antalnak mennyi Kontrollt sikerült belecsempésznie a tucathorrorba. Nyilván már a feltevés is hamis, de elnézhető, hisz annyira szerettük, annyira magunkénak éreztük a Kontrollt. Már az "európai kultúrájú" is sántíthat éppenséggel, bár valószínűleg nem lenne szégyellnivaló - csak nem sokat számít az adott esetben. De mik is lehetnének azok az értékek, amiket a Kontrollból kéne csempészni Az elhagyott szobába? A lendület, a humor, az empátia? Miért ne lehetne minden ilyesmi alapjáraton is elvárható egy ijesztgetős mozitól is? Akkor felejtsük el a Kontrollt? Ugyan nem fog menni, de arra a szűk másfél órára simán belefér, míg ez a film tart (az efféle filmekben én azt speciel kifejezetten bírom, hogy nem húzzák órákon át).
Van tehát egy elhidegült házaspárunk, s a szemünk láttára teszik meg azt az elengedhetetlen lépést, ami a belépő minden horrorhoz: letérnek a sztrádáról - a többi már megy magától. Az autó köhögni kezd, de van kéznél egy motel: kis híján tiszta Bates (a Hitchcock-idézgetés mára ugyancsak szigorúan elvárt elem). Már itt visszatérhetünk az elején elvetett, önterepen végzendő összehasonlítgatásokhoz: a magam részéről e műnemben utoljára A motel című felszólalásra emlékszem a magyar nagyüzemi moziforgalmazásból, na, azt példul úgy veri a Vacancy, mint a huszonegyet.
A motel tök üres, van szabad szoba, lepusztult ugyan fenemód, de van benne tévé és video, meg néhány kazetta is, ígéretes tartalmakkal, melyek a korábbi vendégek közepesen változatos módokon véghezvitt lemészárlásának állítanak emléket. Kezdődhet tehát a kergetőzés. Ha akarjuk, s ha nem tettünk le előítéleteinkről, akkor íme egy elidegenítő gesztus: a gyilkolászások egy jelentősebb hányada filmen kívül, a videókon látható, azokat voltaképpen a szereplők készítették, a film épp csak használja. Mondhatnánk még ilyeneket, hagy' örüljenek a Kontroll-rajongók. Meg hogy így mennyire tágul az eredendően szűk tér, a motelszoba. Csakhogy Az elhagyott szoba éppen akkor a legerősebb, amikor a legszűkebb térben jár, a szálló alatt fúrt ürgelyukszerű járatban való menekülés egyszerre dinamikus és klausztrofób, igen jól állnak az ilyenek egy horrornak. Persze van egy-két olyan részlet is, amit még a tucatvérengzésekben is illik cikinek érezni, az egyiket elmondom, a másik sajnos a végén van. Tehát, amikor a férj a nagy bajok észlelése után, nyakig a szószban közli kedves feleségével, hogy ő azért mégis szeretiÉ - hát azt tényleg nem kellett volna.
Összegezve: három kretén határozottan gyilkos szándékokkal kerget két szerencsétlent nem túl hosszasan, s amit a filmtudomány mai állása szerint mindebből ki lehet hozni, azt Antal Nimród többé-kevésbé kihozta. Most tehát kinn van. Nyilván megtette volna más is, de így mi már azt is elmondhatjuk, hogy van virtigli és reményteli hollywoodi B-mozistánk.
Forgalmazza az InterCom