lemez

Talking Heads: Don’t Take No Chances

  • - minek -
  • 2019. október 12.

Zene

Az 1975 és 1991 között aktív zenekar életműve megkerülhetetlen klasszikusnak számít – ezért is különös, hogy eddig csak két hivatalos koncertlemezük jelent meg, a Name of the Band Is Talking Heads (1982) és a Stop Making Sense (1984) egyaránt klasszikus, különleges darab. Ehhez képest az idén elérhetővé tett felvétel a bostoni Berklee Performance Centerben tartott 1979-es koncertről, egyenesen a zenekar fénykorába enged betekintést. Ekkor a Fear of Music című harmadik albumuknál tartunk, amely Brian Eno produceri közreműködésével készült második lemezük, s amely végleg kirepíti a zenekart a belterjes CBGB-kedvencek köréből. David Byrne előadói és szerzői fegyverzetének teljében jelenik meg, ekkor születik meg a TH-repertoár legerősebb darabjai közül is számos időtálló „sláger”, a Heaven, a Mind, a Cities, a Life During Wartime.

A posztpunk világ zaklatott hangzása társul a sajátosan átértelmezett és a céloknak megfelelően kifehérített funkkal és némi afrobeat ritmikával, és ez még erőteljesebben érvényesül a Don’t Take No Chances gondosan összeválogatott setlistjében. Byrne neurotikus hangja és hol zaklatott, hol szinte csilingelő gitárjátéka harmonikusan fonódik össze Tina Weymouth ötletes basszusmeneteivel, Chris Frantz precíz és motorikus dobolásával, no és Jerry Harrison szintifutamaival. Persze az első album örökbecsű darabjai is előkerülnek, elvégre a Psycho Killer vagy a The Book I Read nélkül még 1979-ben sem fejeződhetett be egy rendes TH-koncert.

 

Shockwave, 2019

Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.