lemez

Talking Heads: Don’t Take No Chances

  • - minek -
  • 2019. október 12.

Zene

Az 1975 és 1991 között aktív zenekar életműve megkerülhetetlen klasszikusnak számít – ezért is különös, hogy eddig csak két hivatalos koncertlemezük jelent meg, a Name of the Band Is Talking Heads (1982) és a Stop Making Sense (1984) egyaránt klasszikus, különleges darab. Ehhez képest az idén elérhetővé tett felvétel a bostoni Berklee Performance Centerben tartott 1979-es koncertről, egyenesen a zenekar fénykorába enged betekintést. Ekkor a Fear of Music című harmadik albumuknál tartunk, amely Brian Eno produceri közreműködésével készült második lemezük, s amely végleg kirepíti a zenekart a belterjes CBGB-kedvencek köréből. David Byrne előadói és szerzői fegyverzetének teljében jelenik meg, ekkor születik meg a TH-repertoár legerősebb darabjai közül is számos időtálló „sláger”, a Heaven, a Mind, a Cities, a Life During Wartime.

A posztpunk világ zaklatott hangzása társul a sajátosan átértelmezett és a céloknak megfelelően kifehérített funkkal és némi afrobeat ritmikával, és ez még erőteljesebben érvényesül a Don’t Take No Chances gondosan összeválogatott setlistjében. Byrne neurotikus hangja és hol zaklatott, hol szinte csilingelő gitárjátéka harmonikusan fonódik össze Tina Weymouth ötletes basszusmeneteivel, Chris Frantz precíz és motorikus dobolásával, no és Jerry Harrison szintifutamaival. Persze az első album örökbecsű darabjai is előkerülnek, elvégre a Psycho Killer vagy a The Book I Read nélkül még 1979-ben sem fejeződhetett be egy rendes TH-koncert.

 

Shockwave, 2019

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.