Férfitestek a színpadon, idegen és ideges testek, magányos görög szobrok, önformájukkal kérkedõ groteszk alakok, szép erõmûvészek, intelligens akrobaták.
It's a Man's World - így szól a sláger a kemény technopulzálások között, és ezt hallva itt valóban elszorulhat a nézõi szív. Mert a férfi élete is kõkemény: megannyi oktrojált szerep a lehetséges megfelelés és a teljesítõképesség határain. Kirakatbabák és kemény melósok õk egyszerre mindannyian. A férfitest szépségeirõl, a férfitudat (és a tudattalan) váltakozó képeirõl kapunk híradást - a narcisztikustól a bolondon át a herkulesiig. A férfiúi alaptermészetek sorjáznak a radikálisan irányított fények közepette: néha csonkának, nyomorultnak, viccesnek tûnnek a színpadon. A frenáki térkihasználásnak megfelelõen vertikálisan is játszódik a történet, felrepülnek és alászállnak hosszú köteleken a táncosok az ösztönök, a gyûlölet, a féltékenység, a harc különbözõ rétegeibe, és csak ámulunk, hogy mégis mennyire nem cirkuszi ez a produkció. Költõi és kegyetlen szembesítés inkább.
Rendre elámulok Frenák Pál koreográfiáin, aki az erotikára, a test használatára épít több mint tíz éve következetesen, és azt kutatja, hogyan lesz a testbõl azonnal ikon. A társadalmi háttér mindig csak egy gondolat, nincs propaganda, csak tiszta tánc, erõszakos, robbanós, ütközõs, bevállalós fajta. Ilyen szempontból makulátlan mûveket hoz létre Frenák. Az elõször mintegy négy éve színpadra állított (2006-ban Lábán Rudolf-díjat kapott) mû most másképp, más táncosokkal elõadva sem veszített semmit az aktualitásából, sõt ha lehet, még több jelentés lepte el. A darab ismerõs kívül és belül, de tökéletesebb, mert újabb és újabb érdekes részletek foglalják le a szemet. Lezuhan vagy sem, ez itt a kérdés - mintha mindig bizonytalan volna a tánc, de persze ez is csak illúzió.
A Fiúk ma, Holoda Péter, Major László, Nelson Reguera táncosok és Enrico Astegiano akrobata elõadásában is törhetetlen tükör.
Trafó, január 8.
*****
