tánc - FIÚK

  • - sisso -
  • 2010. január 14.

Zene

Férfitestek a színpadon, idegen és ideges testek, magányos görög szobrok, önformájukkal kérkedő groteszk alakok, szép erőművészek, intelligens akrobaták. It's a Man's World - így szól a sláger a kemény technopulzálások között, és ezt hallva itt valóban elszorulhat a nézői szív.
Férfitestek a színpadon, idegen és ideges testek, magányos görög szobrok, önformájukkal kérkedõ groteszk alakok, szép erõmûvészek, intelligens akrobaták. It's a Man's World - így szól a sláger a kemény technopulzálások között, és ezt hallva itt valóban elszorulhat a nézõi szív. Mert a férfi élete is kõkemény: megannyi oktrojált szerep a lehetséges megfelelés és a teljesítõképesség határain. Kirakatbabák és kemény melósok õk egyszerre mindannyian. A férfitest szépségeirõl, a férfitudat (és a tudattalan) váltakozó képeirõl kapunk híradást - a narcisztikustól a bolondon át a herkulesiig. A férfiúi alaptermészetek sorjáznak a radikálisan irányított fények közepette: néha csonkának, nyomorultnak, viccesnek tûnnek a színpadon. A frenáki térkihasználásnak megfelelõen vertikálisan is játszódik a történet, felrepülnek és alászállnak hosszú köteleken a táncosok az ösztönök, a gyûlölet, a féltékenység, a harc különbözõ rétegeibe, és csak ámulunk, hogy mégis mennyire nem cirkuszi ez a produkció. Költõi és kegyetlen szembesítés inkább.

Rendre elámulok Frenák Pál koreográfiáin, aki az erotikára, a test használatára épít több mint tíz éve következetesen, és azt kutatja, hogyan lesz a testbõl azonnal ikon. A társadalmi háttér mindig csak egy gondolat, nincs propaganda, csak tiszta tánc, erõszakos, robbanós, ütközõs, bevállalós fajta. Ilyen szempontból makulátlan mûveket hoz létre Frenák. Az elõször mintegy négy éve színpadra állított (2006-ban Lábán Rudolf-díjat kapott) mû most másképp, más táncosokkal elõadva sem veszített semmit az aktualitásából, sõt ha lehet, még több jelentés lepte el. A darab ismerõs kívül és belül, de tökéletesebb, mert újabb és újabb érdekes részletek foglalják le a szemet. Lezuhan vagy sem, ez itt a kérdés - mintha mindig bizonytalan volna a tánc, de persze ez is csak illúzió.

A Fiúk ma, Holoda Péter, Major László, Nelson Reguera táncosok és Enrico Astegiano akrobata elõadásában is törhetetlen tükör.

Trafó, január 8.

*****

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.