Zene

Elég csak gyakran járni kekszet és akvavitet (rövidital) vásárolni az IKEA-ba, máris a skandináv dizájn jelentős értői közé sorolhatjuk magunkat.

Szilágyi Lenkének - a kortárs magyar fotográfia méltán elismert, kiváló képviselőjének - a kiállítása nagyjából kúl, kicsit viszont béna.

Nyolc kis kritika

A szokásos november végi műsor: sorvad a fény, kitelik a létiszony. Az ember ilyenkor szívesen választ magának sötét és brutális lemezeket.

Micsoda hatóereje lehet egyetlen beteljesülésnek! Utóíze vissza-visszahúz még évekkel később is akár, keresztül a keserű emlékek löszfalán, át az ellenérveken.

Angol reneszánsz dalokat dúdolgatok magamban, ami mind a Magyar Narancs, mind a világ történelmében példátlan esemény.

Cipőt a cipőboltból. A praktikus bölcsesség a lábbelikre éppúgy vonatkozik, mint közkedvelt cipészünkre, Ridley Scottra, a báránybőr akciófilmek minőségi szállítójára.

Németország és Tanganyika, Kína és Kalifornia, Párizs és Marseille, Ascona és Koppenhága, Teruel és London - csapongó, esetleges válogatás a helyszínekből. Időpont: a XX. század, a világ vizuális tudomásulvételének a százada, Brassai, Capa, Kertész, Munkácsi, Moholy-Nagy százada.

Az antik drámakincs színházi "megzenésítésére" valahogy nem cuppan tömegesen a közönség - nem is egészen igaz, lásd a katonás Médeát meg a nemzetis Oidipuszt -, a klasszicista reprízre még kevésbé, és ezt mind nagyon-nagyon rosszul teszi.

Az ember egyik legfontosabb tulajdonsága, hogy képes esztétizálni a természetet, elragadónak, sőt szépnek látni és láttatni mindazt, ami aligha ebből az igényből született.

"Sorsfordulatokban, kegyetlen csatákban, egyetértést nem ismerő meghasonlásokban, még béke idején is szörnyű eseményekben gazdag kor megírására vállalkozom" - olvashatjuk a témamegjelölést a szikár Tacitusnál, s e krudélisen találó mondat jószerével minden történeti munka és memoár elé is odabiggyeszthető lenne, ami csak a XX. századi magyar históriát tárgyazza.

Ha minden rendben megy, látni fogom, hogy milyen Moszkva 2042-ben. Valószínűleg nem hasonlít majd arra, amit Vlagyimir Vojnovics leír a Moszkva 2042 című könyvében.

Nyolc kis kritika

Volt egyszer egy film, 1963-ban készült - akkor még senki nem élt, legalábbis mifelénk.