Tenni azért, hogy egyszer majd ne kelljen félni

  • Soós Tamás
  • 2018. december 14.

Zene

Azért foglalkozik a noÁrban közéleti rappel, hogy egyszer majd ne kelljen félni Magyarországon. Ellenzéki balekoskodásról, függetlenségről és a Figyelő-ügyről is beszélgettünk.

MN: A közéleti rapbe már korábban is belekóstoltál a K úrnak című videóddal.

MÁ: Felháborított 2014-ben Kerényi Imre nyilatkozata, miszerint a Színművészeti Egyetemen a buzilobbi diktál. Egyáltalán mi az, hogy buzilobbi? És miért fogad közöny egy ilyen kijelentést? Lementem az Úri muriba, a színműsök törzshelyére, és azt láttam, hogy a fiatalok egyáltalán nem reflektálnak a helyzetre. Csak a sör melletti világmegváltás ment, mint a Vígben. Úgyhogy gondoltam egyet, felhívtam Kiss László Marcell operatőr barátomat, és előadás után leforgattuk a videót. Három óra alatt, indulatból csináltuk, de megszületett bennem a felismerés, hogy ez egy érvényes platform lehet.

(...)

MN: Meg tudod őrizni a függetlenségedet? Az ellenzéki sajtóban gyakran szerepelsz, a Figyelő viszont felnyomta a felügyeleti szervnél a gimnáziumot, ahol a Tanulni akarunkklipjét forgattátok.

MÁ: Szívesen adok interjút bárkinek, politikai oldaltól függetlenül. A Figyelő újságírójának is adtam, de ő már az elején leszögezte, hogy semmiben nem fogunk egyetérteni. Így nincs értelme interjúzni, mert ebből nem alakulhat ki valódi párbeszéd. Érdekes módon ez a cikk már csak előfizetéssel tekinthető meg.

false

 

Fotó: Németh Dániel

 

MN: Lett következménye a Figyelő-ügynek rád nézve?

MÁ: Ez is egy komoly baj. Azon gondolkodni, hogy a szabad véleménynyilvánításnak mi a következménye. A Figyelő azt állította, hogy üzleti és politikai célokra használtuk az iskolát, de egyik sem igaz. A noÁrral senki nem keres pénzt, mert nem engedélyezünk reklámokat a videóink alatt a YouTube-on, a politikai cél pedig mégis mi lett volna? Ne vicceljünk már…

(...)

MN: Azt szoktad mondani, hogy nem akarsz félelemben élni. Működik ez a mantra?

MÁ: A Figyelő újságírója is azt kérdezte, hogy mitől kell ma félni. Szerinte ez csak ellenzéki mítosz, szerintem viszont sok dologtól kell félni. Például attól, hogy a gyűlöletideológiák közepette felnő egy generáció, amely azért akar rendőr vagy katona lenni, hogy megvédje a szüleit a migránsoktól. Félni kell attól, hogy az emberek nem merik vállalni a véleményüket, mert akkor elveszíthetik a munkájukat. Félni kell attól, hogy ha diákként elmész egy tüntetésre, fegyelmit kapsz. És nagyon kell félni attól, hogy a civil szervezetekre, melyek rengeteg segítséget nyújtanak a társadalomnak a tisztánlátásban, az emberek ellenségként tekintenek. Ha külföldi ügynöknek bélyegzik a civileket, azzal romba lehet dönteni egy társadalmat. A noÁrral ezek ellen szeretnék tenni, hogy egyszer majd ne kelljen félni.

Molnár Áronnal arról is beszélgettünk, hogy milyen szabadúszóként dolgozni a színházi életben, miért hagyta ott a Vígszínházat és hogyan szeretné továbbfejleszteni a noÁrt. Részletek a friss Magyar Narancsban.

A lap már kapható az újságárusoknál vagy megrendelhető itt.

Magyar Narancs

A digitális Magyar Narancs digitális olvasójának a digitális olvasáshoz szükség lesz a DIMAG Reader letöltésére. A digitális példányok a következõ platformokon érhetõek el online, és offline is: Iphone/Ipad (iOS), Google Android, PC. Fizessen elõ egy évre, fél évre, negyed évre, egy hétre!

Figyelmébe ajánljuk

„A harmincas-negyvenesek gyakran megkérdezik maguktól, hogy miért élünk még mindig itt”

Soltész Béla Osztatlan közös című második novelláskötetének szereplői átlagos emberek, akik a 2020-as évek rossz közhangulata ellenére, a polikrízis közepette próbálnak boldogulni. Generációs tapasztalatokról és az élet minden területére beférkőző politikáról is beszélgettünk a szerzővel, aki társadalomtudósként a migráció hatásait kutatja, dél-amerikai kalandjairól pedig útleírásaiban számolt be.

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”