A leleményes emberiség viszonylag hamar feltalált különböző alternatív televíziózási formákat, amelyek valamelyest enyhítik a tévénézés reménytelen, kilátástalan és szerfelett meddő unalmát. Ilyen forma például a kapcsolgatás útján létrehozott új, szuverén műalkotás (film, klip, de nevezhetjük akár a boldogult emlékű diaporáma mutánsának vagy unokájának is). A műfaj lírikusai leveszik a hangot, és a távkapcsoló virtuóz használatával megalkotják egész estés (és olykor éjszakás) etűdjeiket, mindennap egy másikat - a hardcore művészek full hangerővel csinálják ugyanezt. Mindennap egy új műalkotás: eldobható, és kötelezően elfelejtendő klasszikus. Maga a teljes mozgóképes demokrácia.
Ellenben Susogós mackók a demokrácia legnagyobb ellenségei. Mit Sanya és Brendon? Susogós Sztálin és Leninmackó! Mert hiszen ha a gyanútlan kapcsolgató véletlenül beléjük szalad, vége az önálló műsorkészítésnek: ott ragadsz, és kész. Pedig semmi különös: két medvebáb hülyeségeket beszél vagy csinál valami lakótelepinek tűnő háttér előtt; kiülnek a "színpad" elejére, és castingolnak a Barátok köztre (ami oly kényes poén, mint maga a cím is: e mezőn kívül mindenütt bukna), máskor csak fölordítanak a háztetőre, meg más ilyen baromságok. Bumfordi, mint a nevük is mutatja, rosszul öltözött alakok, olykor a hangoskodástól és az erősebb szavaktól sem tartóztatják meg magukat. Magnetikus hatásuk - megjelenésükön túl - megátalkodott együgyűségben lakik. Annyira egyszerűek, hogy az ember hajlamos azt feltételezni róluk, hogy mindent annak látnak, és annak mondanak, ami. Szóval, hogy emberfeletti képességekkel bírnak. Ez persze igaz is, meg nem is - hisz' a mackó is ember (a susogós mackónál meg nem is kell emberibb). Nem nagyon szerepelnek a műsorújságokban, nem lehet pattogatott kukoricát odakészíteni a fellépéseikhez, csak úgy beléjük lehet rohanni, és seggre ülni a koccanástól. S mire feltápászkodnál, addigra már el is tűntek, reklám jön vagy ajánló, a rendes vicces műsorok a csatornán. Az egypercesek sem tartottak örökké.
A velük eltöltött idő éppenséggel az, amit a legnagyobbak, például Proust is kergettek: az elveszettben, az elveszni látszóban megtalálható idő. A konvertibilis pillanat. Nincs is jobb hely nekik az időkontinuumban, mint amire most rátaláltak. Az óraátállításkor megtalált 60 perc.
Szerintem, ha kicsit gyúrnak még, 2012-ben megpróbálkozhatnak a szökőnappal is.
Comedy Central; október 24. 03.00
