Úgy is lett. Ahogy mondottam volt. Akebono az utolsó napon legyőzte Takanohanát, éjszakába nyúló, harmincnyolc másodperces küzdelemben. Birkózásukban benne volt a szumó összes sója-rizse, a csarnok diszkréten üvöltözött, mert Akebono többször is a kör szélére került, fél lábbal a sírban, de visszajött, feltámadt, aztán egy klasszikus (már-már váll-) dobással kiegyenlített, jöhetett a rájátszás, ki-ki meccs, szétbirkózás. A maratoni mérkőzés után könnyed levezető kör, Akebono ráhasal ellenfelére, öt másodperc, nagyot puffannak akkor, azután a csarnok elhallgat, mindennek vége, Akebono két év után újra a trónon, Takanohana, a babaarcú, az igazi japán csak pálmalevéllel legyezgetheti a Királyt, a japánok népnemzeti hiúságát nem, hájával sem kenegetheti a japán büszkeséget. Ó, Akebono, te japáni átok, elolvad a hó a Fudzsijamán, Hawaii felől fú a szél, fekete a király!, s a japán nép nem borul le Akebono nagysága előtt, növeszti körmét és szívja a fogát, szorgos kezek már szerelik azt a japán Gólemet, aki legyőzi a betolakodót, e jöttmentet, ki már az utcán hömpölyög, a szent bevonulása, konfettieső, ám a többség félrehúzódik, nem ismerik (f)el, senki sem próféta. Vagy ha az, hamis, a szeme sem áll jól, nem egészen ferde.

Úgy is lett. Ahogy mondottam volt. Akebono az utolsó napon legyőzte Takanohanát, éjszakába nyúló, harmincnyolc másodperces küzdelemben. Birkózásukban benne volt a szumó összes sója-rizse, a csarnok diszkréten üvöltözött, mert Akebono többször is a kör szélére került, fél lábbal a sírban, de visszajött, feltámadt, aztán egy klasszikus (már-már váll-) dobással kiegyenlített, jöhetett a rájátszás, ki-ki meccs, szétbirkózás. A maratoni mérkőzés után könnyed levezető kör, Akebono ráhasal ellenfelére, öt másodperc, nagyot puffannak akkor, azután a csarnok elhallgat, mindennek vége, Akebono két év után újra a trónon, Takanohana, a babaarcú, az igazi japán csak pálmalevéllel legyezgetheti a Királyt, a japánok népnemzeti hiúságát nem, hájával sem kenegetheti a japán büszkeséget. Ó, Akebono, te japáni átok, elolvad a hó a Fudzsijamán, Hawaii felől fú a szél, fekete a király!, s a japán nép nem borul le Akebono nagysága előtt, növeszti körmét és szívja a fogát, szorgos kezek már szerelik azt a japán Gólemet, aki legyőzi a betolakodót, e jöttmentet, ki már az utcán hömpölyög, a szent bevonulása, konfettieső, ám a többség félrehúzódik, nem ismerik (f)el, senki sem próféta. Vagy ha az, hamis, a szeme sem áll jól, nem egészen ferde.

Szakíró(n)k szerint Akebonónak drukkolni mélyen japántalan, el tudom képzelni, mit érez most sokmilliónyi mélyjapán, nemzeti gyászt akartak elrendelni, ha nem lenne a gyász színe is fekete (vagy ejrópai fehér). Mostanában kevés hazai babér terem a sportban mélyebb értelmet keresőknek: a francia gloárt egy német tapossa aszfaltba, miközben fütyörészve átbiciklizi az országot, s ha a gazdák Le Pen küldő szavára nem emelnek barikádokat, Ullrich nyeri a Tourt, hiába de France. Itt meg, ahol a kis Túr, meg Európa, ahogy sietünk beléje, szóval itten az emtéká lett a bajnok, sok mélyjapán bús bánatára. Én nem bánom, uralkodjon Takanohana, a japán, vigye haza a sárga trikót Virenque, a francia, legyen bajnok a fradika. De ne a sportba politikát, rasszizmust és mindenféle szart keverők (kár)örömére, hanem csak úgy. Játékból. Mert ők a jobbak.

Ó, Pisont Pista, reménysugár e sötétségben! Te Izraelben is Király vagy. Na, nem a Legnagyobb Király, az majd Ibn Ibrahim Musztafa lesz, amikor a Zamalekből a Beitar Jerusalembe igazol.

Addig is itt van nekünk - nekem - Legnagyobbnak Akebono, ha már kell egy sztár, egy csillag, öt csillag.

- (hato)salá -